Felméretné az önkormányzat Nagyvárad fáit, mind a 40 ezret
Megkezdte a nagyváradi fák egészségi állapotának ellenőrzését és értékelését egy, az önkormányzat által megbízott cég. Az Ebihoreanul szerint közel 40 ezer köztéri fa található a város közterületein, és mindegyikről véleményt mond a vállalat. A cél az, hogy 10 évre megalkossanak egy stratégiát, melynek alapján a közeterülteket kezelik majd.
„A megfelelő fa a megfelelő helyen” – címmel indította az önkormányzat a starégiaalkotást. Ennek célja, mint közleményükben írják, hogy „iránymutatást adjon a helyi hatóságnak, hogy milyen típusú beavatkozásokra van szükség a meglévő faállományban (vágás, ültetés), illetve hogy hol és mikor kell azokat elvégezni”.
A Cadro Landscape Studio nevű cég egy tavaly meghirdetett pályázaton nyert, a szerződése értelmében pedig javaslatot kell tennie az önkormányzatnak a meglévő faállomány fenntartásának legmegfelelőbb módjára, valamint a helyszíni adottságoknak megfelelően a legmegfelelőbb fafajok ültetésére.
A cégnek 11 hónapja lesz a stratégia kidolgozására, melynek része a lakossággal folytatott konzultáció is. A készülő tanulmányokért áfával együtt 487 900 lejt fizet majd az önkormányzat.
Az Ebihoreranul emlékeztet, hogy Florin Birta polgármester azt követően rendelte el a nagyváradi faállomány javítására vonatkozó stratégia megalkotását, hogy egy 2023-as nyári vihar közel 3000 fát döntött ki a város közterein.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom