Hartel Tibor ökológus: A Hója beépítése a társadalom alkalmazkodóképességét is tönkretenné

Évek óta rendszeresen kongatják a vészharangot a kolozsvári civilek amiatt, hogy autós forgalom és beépítés veszélyezteti a kirándulóhelyként, évezredes ökoszisztémaként, régészeti lelőhelyként, sőt, paranormális jelenségek állítólagos helyszíneként is nevezetes Hója-erdőt. Hartel Tibor ökológus, egyetemi docens, a területet felmérő tanulmány egyik szerzője beszélt a Transtelexnek arról, hogy miért fontos megőrizni az erdőt és az azt körülvevő tájat is úgy, ahogy van.

A Hója-erdő egy része, a molyhos tölgy 12 hektáros élőhelye Natura 2000-es védett terület ugyan, de az erdőt környező táj több önkormányzat, intézmény, illetve magánszemély tulajdonát is magába foglalja, ami bonyolítja a kezelését. A civil tiltakozások már 2019-ben elkezdődtek, a felvonulások, a több mint 12 ezer aláírással támogatott online petíció és a későbbi nyílt levél illegális fakivágásokra, a falumúzeum előtt induló földút lekövezésére, kiszélesítésére, illetve egy több száz apartmanos lakópark tervére figyelmeztetett. A Szászfeneshez tartozó területen egyelőre leállt az építkezés, amely egyébként a tiltakozás egyik kezdeményezője, Adrian Dohotaru szerint érvénytelen területrendezési terv alapján kapott engedélyt, de nincs rá törvényes garancia, hogy biztosan nem indulhat újra. Ugyanakkor a Hója-erdő szomszédságában haladna el a tervezett körgyűrű egyik bekötőútja. Ráadásul a Kányafő utca beomlásakor a falumúzeum előtti, az erdőn áthaladó sétány képezte az alternatív autós útvonalat, amit ki is szélesítettek és az omlás kijavítása után sem zártak le, figyelmeztet a múlt heti nyílt levél, amelyet 35 különböző területen dolgozó egyetemi oktató is aláírt. Mint kiemelték, egy éve nem történt előrelépés a Hója parkerdővé alakításában, noha Kolozsvár önkormányzata 2022-ben felkarolta a civilek és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) kezdeményezését, el is készült a mesterterv, illetve a biodiverzitást felmérő tanulmány és kezelési terv.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere egy keddi vitán válaszolt a felvetésekre, a Media 9 szerint azt mondta, a város elkötelezett a Hója-erdő védelme mellett, és 2024 végéig vagy a következő év elejéig előrelépés történhet az ügyben, de azt is hozzátette, hogy nagy a nyomás az ingatlanfejlesztők részéről. Azt is mondta, hogy keresik a megoldást arra, hogy legálisan lezárják az autós forgalmat a falumúzeum előtti sétányon.

Elkészült a Hója biodiverzitásának felmérése és kezelési terve, a tanulmányon ön is dolgozott. Mik voltak ennek a legfontosabb következtetései? Indokolt lenne-e a már létező Natura 2000-es védett terület kiterjesztése?

A kutatás egy 200 hektáros erdőre vonatkozott, a Hója-erdőre, ami egyike a három erdőnek, amely háromszögként behatárol egy gyönyörű biokulturális tájat. A Hója-erdőben a Románia alföldjein és dombvidékén honos fák és cserjék mintegy fele megtalálható, és a biodiverzitásának megmaradása függ a másik két erdő, illetve a közöttük elterülő gyep biodiverzitásától. Minden védett faj számos más fajtól függ, és ez a biodiverzitás, ami fenntartja a védett fajokat, nagyon gazdag a Hójában. A madárvilág szép színes, ez pedig gazdag környezeti feltételeket jelent, amiből számos más faj is profitálhat. Rendelkezésünkre áll egy kutatás az '50-es-'60-as évekből, Korodi Gál János ornitológus felmérte a Hója madárvilágát, és a tavalyi kutatásunk szinte teljes mértékben visszaadta azt, amit ő talált. Van egy pár faj, ami eltűnt, van egy pár, ami megjelent, de összességében a madárvilág a maga diverzitásában stabil. Miért történhet ez meg? Azért, mert a Hója-erdő nagy, és – ez nagyon fontos – nincs elszigetelve a többi erdőtől és tájtól.

Az erdő védelme nem fog működni úgy, hogy felszabdaljuk a környező tájat. A táj, amit ez a három erdő, illetve Bács, Szucság, Kolozsvár, Szászfenes határol, biokulturális és történelmi szempontból egyedi értékű. Nem csak azért, mert egy olyan tájkonfigurációról van szó, ami nagyon keveset változott az utóbbi évszázadokban, és nem csak azért, mert van ott egy gyönyörű fás legelő, ahol 80-100 éves vackorfák is vannak, a legnagyobb vackorfás legelő, amit Európában ismerünk, egy nagyváros közelében, hanem azért is, mert ott találták meg a régészek a késő neolitikumból származó egyetlen stabil emberi települést. Egy emberi közösség élt abban a tájban 6000 éve. Az a táj 6000 éve ökológiai folytonosságot és biokulturális folytonosságot mutat, és még mutathatna pár száz éven át, ha nem építjük be, nem szennyezzük be. Az erdő stabil, dinamikus, fantasztikus potenciálja van, de ahhoz, hogy ezt fenntartsuk, néhány feltételt a táj szintjén is biztosítanunk kell. Morális kötelességünk ezt felvállalni, mert ez a mi biokulturális örökségünk. Persze mondhatná valaki, hogy morális érv az is, hogy az emberek mindenhol ott legyenek, és legyen lakásuk, de sok tízezer ember egyre inkább fogja igényelni pont azt a természetprofilt, amit mi veszélyeztetünk azzal, ha beépítjük. Olyan megoldást kell találni, hogy mindenkinek legyen jó, és ehhez már metropoliszövezet szintjén kell gondolkodni.

A Hója-erdő a fák törzsének különleges formájáról is nevezetes. Mi lehet a magyarázat erre, mit árul el ez az erdő történetéről?

Ha a szatellittérképen megnézzük a Hója-erdőt, azt látjuk, hogy az erdőben foltok vannak. Ezek azt jelzik, hogy ott az utóbbi 70-100 évben voltak kisebb kivágások, és az erdő regenerálódott. A fák fantasztikus regenerációs képességgel rendelkeznek, mert a természet is „kivágja” őket – például a hódok vagy a szél –, és visszasarjadzanak, így jön létre a sarjerdő. A Hója sarjerdő-foltjait Angliából jöttek megnézni, mert ezek Európa-szinten ritkák. A sarjerdő hosszú évezredekig az erdészet része volt, de a modern erdészet teljesen kiszorította, s ahol még vannak, főleg öreg sarjerdők, azoknak nagy kulturális, esztétikai és biodiverzitás-értékük van.

A Hójában van olyan rész, ahol 700 méteren a középkortól a modern erdészetig átsétálhatjuk az összes szakaszt. A Bács-Szucság-Szászfenes tájban vannak olyan helyek, ahol ha elengednénk egy embert, akit a középkorból időutazással hoztunk a mába, azt hinné jó pár percig, hogy otthon van, annyira archetipikusak még ezek az ökoszisztéma-fiziognómiák. Ha tehát nem a biodiverzitásért védjük az erdőt, akkor az erdészeti örökségért.

Az öreg sarjerdőket valóban a kacskaringós ágú fák jellemzik, főleg, ha azt a sarjerdőt nem használták már több évtizede. A fák közötti versengés a fényért szintén okozhat spirál meg mindenféle formájú fákat. A barkócaberkenye például nagyon szereti a fényt, és mivel az erdőben nincs fénye, a spirál által mechanikailag erősíti, stabilizálja magát, miközben a környéken kidőlt fák helyén keletkező fényfoltok felé nő. Van, aki ezt paranormális jelenségekkel magyarázza, és személy szerint nem vagyok ellenük. A vélt paranormális jelenségek és sztorik csak azt mutatják, hogy egy sokszínű környezet milyen fantasztikusan inspirál minket. Nem kellene tönkretegyük! Ha megvédjük azt az erdőt és a tájat, a mai fiatal generáció, mikor felnő, azt fogja mondani nekünk – hogy a Belgát idézzem –, „maxi respect”, köszönjük szépen ezt a hagyatékot. De elég nagy az esély arra, hogy egyre több betont örökítsünk át nekik, és azok, akik most olvassák ezeket a sorokat, az utolsók, akik megmenthetnek még valamit.

Májusban felmerült a Kolozs megyei tanács részéről egy terv a falumúzeumnak és környékének az „üdülőfaluvá” alakításáról. Mennyire összeegyeztethető ez a terv a biodiverzitási tanulmány és kezelési terv következtetéseivel?

Összeegyeztethető, viszont ez a részleteken múlik. Ahhoz, hogy összeegyeztethető legyen és tényleg modern, jövőbe tekintő, természet- és emberbarát egyszerre, fontos, hogy ne legyen minden tele betonnal és szemétkukákkal. A kukák megtelnek szeméttel, vonzzák a vadállományt, és általában a szemét a kukák körül is felgyűl. Nagyon fontos az is, ahogy a mesterséges fénnyel bánnak ezeken a területeken. Már van erre jó példa, hiszen a bükki parkerdőt a polgármesteri hivatallal és más intézményekkel partnerségben csináltuk, és nemzetközi sikertörténet lett, mert sikerült meggyőzni a polgármesteri hivatalt, hogy ne tegyen lámpákat, szemeteskukákat, wc-ket, ugyanakkor egy csomó pihenőhely, kijelölt útvonal, magyarázó felirat van ezen a területen. Az a 40 hektáros erdő tisztább és jobban karbantartott, mint a mellette levő Natura 2000-es terület, ahol egy csomó szemét van. És az emberek tartják fenn a rendet, nem kell hivatalos intézményi beavatkozás. Az emberekben nagyon sok jó van, csak ezt a potenciált ki kell hozni belőlük. Fontos, hogy amit ma csinálunk, ne tegye sérülékennyé a következő generációt, és ne erodálja az opcióikat. Egy olyan üdülőtelep, amit úgy megterveznek, ahogy kell, az nem hogy országos siker lenne, hanem regionális, közép-kelet-európai siker.

A Hója-tájon haladna át a tervek szerint a bekötőút, amely Bácsot és Szucságot a Kolozsvártól délre tervezett körgyűrűvel összekapcsolná. Erre a szakaszra egy 450, illetve egy 310 méteres alagutat terveznek. Ez nyilvánvalóan kettészelné ezt a tájat, amelyről épp az előbb azt mondta, hogy egyben igazán értékes. Emellett ön amellett érvelt, hogy nem biztos, hogy a körgyűrű megépülése után tisztább lenne a levegő a belvárosban. Mi lehetne a kevésbé „invazív” megoldás a forgalomelterelésre?

Ha tényleg átmegy majd egy alagút úgy, hogy az őz fenn sétál, mert nem tudja, hogy alatta megy az autó, akkor minden rendben van, akkor a káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik. Ezt a tájat nem szabad deformálni esztétikailag sem, úgy kell átmenjen alatta az alagút, hogy észre se vevődjön, és ezt meg lehet a mai technológiával valósítani.

Amit én tapasztaltam Hollandiában és Németországban, az az, hogy ezek a metropoliszövezetek egy idő után a kaotikusból áttértek valamiféle felvállalt, jól irányított fejlődésbe. Nálunk még mindig a káosz szintjén vagyunk, úgy érzem: nem képes három település megegyezni, hogy közösen fejlesszenek valamit a nagy dolgokat illetően. Megoldás lehet a vonatok és buszok számának és hatékonyságának növelése, illetve a bicikliutak fejlesztése. Hogy az, aki Bácsból be akar jönni, tudja, hogy reggel héttől estig gyakran járnak vonatok, aztán meg ritkábban. Ez már csökkentené az autók számát, ahogy az is, ha a buszok járnának rendesen. Ha a kulcsfontosságú szolgáltatásokat kivinnék vidékre, hogy ott legyenek jó iskolák, óvodák, orvos, akkor az emberek már nem jönnének be csak a gyermekükért Kolozsvárra. Ez a fenntarthatóságot nagymértékben elősegítené, más súlyt kapna egy ilyen felvállalt, koherens vízióban akár a metró és a körgyűrű is, meg az építkezés terjeszkedése is, mert ez revitalizálná a falvakat Kolozsvár körül, ahol sokan szeretnének lakni, de most mindenkinek nagyon nehéz reggel onnan bejönni. Úgy tűnik, hogy a metrótól és a körgyűrűtől várjuk a megoldást az összes problémára, pedig ez nem így van, ezek nagyon kis problémákat oldanak meg, és amíg megvalósulnak, addig a levegőszennyezés megfojtja Kolozsvárt.

A nemrég megfogalmazott nyílt levélben hangsúlyozzák, hogy a Hója-erdő megvédése vagy annak elmulasztása az összes többi természetvédelemre alapozó kezdeményezés sorsát is befolyásolhatja. Hogyan függnek ezek össze?

Vannak adaptív fejlődési útvonalak, amelyek megtartják a rendszer multifunkcionalitását, rugalmasságát és adaptív potenciálját, vagyis azt a képességét, hogy a változó környezeti feltételekhez alkalmazkodjon. De vannak olyan fejlődési útvonalak is, amelyek bezárják a rendszert, és limitálják az adaptív potenciált. Amit Szászfenesen és Bácsban látunk, az egy különösen veszélyes sablon. Úgy tűnik, hogy az Európai Unióban jobban betartják a disznó élettérhez való jogát a farmokon, mint bizonyos szászfenesi utcákon az embereknek a decens, méltóságos élethez való jogát. Fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy azoknak, akik ezt építették és jóváhagyták, mennyit ér az emberi élet. Egyik erkélyből simán átlépsz a másikba, és több helyen, ha jön az eső, akkor minden pince megtelik vízzel. Az emberek tehetetlenek. Az egészséges zöldövezet, mint a Hója-erdő például, hektáronként képes megtartani 1200-1500 köbméter vizet. És azok az urbán tájak, ahol 40-60-80 százalék természetértékű terület aránya, képesek visszafogni az esővíz 30-80 százalékát, ez pedig azt jelenti, hogy a kanalizálásra kisebb teher jut. Szászfenesen viszont, mint a szökőkút, úgy jön fel a víz a kanálisból. Ez ma már egy önmagába zárt, az adaptív potenciálját elvesztett közösség. Ha elkezdődik az építkezés a Hójában, addig meg sem áll, amíg ez a sablon meg nem ismétlődik. Ettől félünk mi. És így függ össze a természet tönkretétele egy bizonyos fejlődési útvonal kiválasztásával, amely a társadalom adaptációs képességét is erodálja.