Aggódnak a zöld szervezetek a Green Deal sorsa miatt

2024. szeptember 19. – 10:30

Aggódnak a zöld szervezetek a Green Deal sorsa miatt
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen az európai biztosjelöltekkel tartott első találkozón Brüsszelben, 2024. szeptember 18-án – Fotó: Olivier Hoslet /POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vegyes az új Európai Bizottság körvonalazódó zöldpolitikájának a megítélése: míg a zöld politikusok inkább bizakodóan nyilatkoznak, a civil szervezetek aggodalmuknak adtak hangot. Ursula von der Leyen, az EB újrázó elnöke kedden mutatta be a biztosjelöltjeit. A zöld célkitűzések pedig három portfólióban is megjelentek: a spanyol környezetvédelmi minisztert, Teresa Riberát a tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felelős ügyvezető alelnöki posztra nevezte ki; a holland Wopke Hoekstra lesz újból az EU éghajlatpolitikai biztosa, és az energiaügyi és lakásügyi tárca vezetőjének, a dán Dan Jørgensennek is bőven lesz szerepe a zöld célok elérésében.

Linda Kalcher, a Strategic Perspectives klímavédelmi agytröszt ügyvezető igazgatója egyenesen „álomcsapatnak” nevezte a három politikust. A Green Dealen is dolgozó szakértő a Euronewsnak nyilatkozva kifejtette, hogy Hoekstra, Jørgensen és Ribera nevesítése azt jelzi, Von der Leyen új bizottsága folytatni kívánja a Green Deal gyakorlatba ültetését.

Bas Eickhout holland európai parlamenti képviselő, a Zöldek frakciójának elnöke arról beszélt: „Jó látni, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem szükségessége az új mandátum idején is az uniós politika központi eleme marad.” Hozzátette viszont, hogy tisztázni szeretné, hogy az éghajlatváltozással és a széndioxid-mentesítéssel foglalkozó új portfóliók hogyan fognak a gyakorlatban működni.

Egyes klíma- és környezetvédelmi csoportok azonban továbbra is szkeptikusak az új von der Leyen-bizottság szándékait illetően.

A WWF közleményében arról ír, az Ursula von der Leyen által ismertetett prioritások azt jelzik, hogy

az elmúlt mandátum jelentős éghajlati és környezetvédelmi törekvéseitől eltávolodva a versenyképességre és az iparosításra helyeződik majd nagyobb hangsúly.

Mint kifejtik, Von der Leyen új Bizottságának egyik alapelve a biztosok közötti „együttműködés”, amely tükrözi az Európa előtt álló, egymással összefüggő kihívásokat, köztük az éghajlati és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos válságot. Ennek a struktúrának a gyakorlati működése azonban az elnök erős irányításától és vezetésétől függ, hogy a kritikus ügyek ne váljanak politikai civakodás áldozatává.

„Erős együttműködésre lesz szükség minden területen, különösen Teresa Ribera, a tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felelős első ügyvezető alelnök és Stéphane Séjourné, a jólétért és ipari stratégiáért felelős alelnök között. Ez biztosítaná, hogy az iparosításra való törekvés kéz a kézben járjon az éghajlat- és természetvédelmi intézkedésekkel, hogy gazdaságunk és iparunk a jövőbe nézzen” – mondta Tycho Vandermaesen, a WWF Európai Politikai Irodájának igazgatója.

„Ha a versenyképesség a szociális és környezetvédelmi normák csökkentését és a nagy környezetszennyezőknek való engedést jelenti, akkor ez nem fog munkahelyeket teremteni, nem fogja megóvni az emberi életeket és a természetet, amelytől mindannyian függünk” – kommentálta a bejelentést Jorgo Riss, a Greenpeace EU igazgatója.

Az új biztosokat bemutató keddi sajtótájékoztatón von der Leyen biztosította az újságírókat, hogy az éghajlatváltozás továbbra is „dominál” a Bizottság napirendjén, de a versenyképességet és a biztonságot párhuzamos prioritásoknak nevezte.

A tudósok előrejelzései szerint a bolygó 1,5°C-kal melegedhet fel az új Bizottság hivatali idejének végére, ami szinte lehetetlenné tenné a klímaváltozás megállítását, és példátlan erdőtüzeket, árvizeket, valamint az ökoszisztémákra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatásokat idézne elő. Az ENSZ párizsi éghajlat-változási megállapodásának aláírójaként az EU kötelezettséget vállalt arra, hogy fellép a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5°C-ra való korlátozása érdekében.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!