Lehetőségként kell tekinteni az EU új Élőhely Rehabilitációs Törvényére

Eddig is léteztek uniós szintű természetvédelmi programok, melyek keretében például a Natura 2000-es területeket kijelölték és menedzselik. A biológus szerint a legfőbb újdonság, amit a RNL elfogadása hoz, az az, hogy ez egy törvény, amit kötelező módon be kell tartania minden tagországnak. Nem ajánlásokról van szó, nem olyan megállapodásokról, amiket aláírtak, de nem járt szankciókkal az, ha nem tartották be ezeket. A RNL kötelező érvényű, és pénzügyi forrásokat is rendeltek hozzá, tehát a megvalósítást is finanszírozzák a közös költségvetésből.

Parragh Katalin elmondta, a tagországok eddig is készítettek ötévente jelentést az élőhelyek állapotáról, melyeket végül összesítettek és kielemeztek. Az egyes országok folytathatták a korábban alkalmazott módszereiket, Romániában is így volt, ahol egy eléggé egyszerű eljárást követtek. Az élőhelyek állapotát egy három szintből álló mutatóval írták le, ami lehetett „kedvező”, „kedvezőtlen” vagy „nagyon rossz”.
Ennek megállapításához három tényezőt vettek figyelembe.

Egyrészt azt, hogy egy adott területnek hány százalékán van jelen az az ökoszisztéma, ami emberi zavarás nélkül kialakulna. A különféle természeti adottságok alapján megállapítható, hogy adott viszonyok között milyen összetételű növényzetnek és állatvilágnak kellene meglennie egy élőhelyen. Például egy hegyvidéki területen, ahol sziklagyepek kellene legyenek, de közben részben beépítették, bányászat folyik, esetleg gyárak létesültek, eléggé világosan megállapítható, hogy hányadrészén található meg a természetes sziklagyepekre jellemző élő közösség.

Másik mutató az, hogy az ökoszisztémának milyen a szerkezete, képes-e betölteni a funkcióját, milyen a vízháztartása, a fajkészlete, megjelentek-e invazív fajok? Például egy erdő esetén fontos a faj- és a koreloszlás, hogy megjelent-e például a kékperje, ami arra utal, hogy a terület kezd kiszáradni. A harmadik pedig, amit néznek az az, hogy milyenek a jövőbeli kilátások, milyen veszélyeztető tényezők hatnak, például ilyen lehet egy nedves rét esetén a lecsapolás, máshol a bányászat vagy a túllegeltetés.

Kérdésemre, hogy egy laikus hogyan képes megállapítani, hogy egy élőhelyet benépesítő közösség milyen állapotban van, kifejtette, fontos mutató a fajok száma, minél több van, annál jobb.

„Egy erdő esetén például jó, ha különböző korú fák vannak. Ha, főleg tavasszal, nemcsak néhány faj van a gyepszinten, hanem sokféle virág nyílik. Ha sokféle gomba van, mert ezek sokféle fafajhoz kapcsolódnak, jó jelzők az élőhely állapotára vonatkozóan. És hogy gazdag-e a cserjeszint, illetve nyáron se csak az avar fedje a talajt, hanem legyenek növények is” – fejtette ki.

Hozzátette, gyepek esetén szintén a sokféleség jelzi a jó ökológiai állapotot. Virágos-e a rét? Sokféle virág nyílik? Az a jó, ha nincsenek csupasz talajrészek, ezért esőkor nem folyik a sár, azaz be van gyepesedve az egész terület. Vizes élőhelyek esetén is kell legyen valamennyi vízi növényzet, de nem túl sok, itt is fontos, hogy többféle faj éljen meg. A folyóknál pedig azt érdemes nézni, hogy bevágtak-e a mederbe, van-e aktív ártere, és van-e az ártéren fajgazdag növényzet.

Parragh Katalin szerint azért fontos, hogy minél több faj éljen egy területen, mert például így kevésbé tudnak terjedni a betegségek, kórokozók. Ez nemcsak emberi betegségekre érvényes, de a növényekre is, a mezőgazdasági kártevőkre például, de a vadállatokra is.

„A fajok sokfélesége biztosítja, hogy az ökológiai rendszerek jól működjenek, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatásokat képesek legyenek biztosítani.

Ilyen a szén-dioxid megkötése, a beporzók élőterének biztosítása, a vízmegtartás, az erózió elleni védelem és a klímaváltozás hatásaival szembeni védelem” – magyarázta. Hozzátette, talán a leginkább közérthető ezek közül a vízmegtartási képesség biztosítása. Ha az élő rendszer eléggé fajgazdag, képes megkötni a vizet, nedvesebb mikroklímát alakít ki, van párolgás, képződnek helyi esők, nem száradnak ki és nem mosódnak le a talajok, olvadáskor nem lesz árvíz.

A várható konkrét beavatkozásokkal kapcsolatban Parragh Katalin elmondta, egyelőre csak a törvény született meg, ehhez ki kell dolgozni még egy módszertant. Majd az egyes tagországok meg kell alkossák a saját terveiket, melyeket jóvá kell hagyatni. Hozzátette, nagyon reméli, szakmai alapon tervezik majd az élőhelyek visszaállítását, illetve az élőhelyek ökológiai állapotának javítását célzó munkálatokat, mert különben ezeknek nem lesz értelmük. Felhozta a romló állapotú szikes gyepek példáját, melyekre Romániában több helyen akácot ültetnek és elkönyvelik, hogy erdősítettek. Holott az akác vagy más, idegenhonos fajok ültetésével még inkább tönkreteszik a gyeptársulást, ráadásul az akácos telepítése hozzájárul a terület további szárazodásához.

Kijelentette: nagyon fontos, hogy őshonos, az adott élőhelyre jellemző fajokat telepítsenek vissza, ne olyanokat, amiket például olcsón lehet beszerezni.

A biológus kifejtette, azt tartaná a legjobbnak, ha az országban minél több helyen végeznének élőhelyvédelmi, illetve élőhely-rehabilitációs beavatkozásokat, mert mindenütt szükség van ezekre.

Úgy vélte, valószínűleg népszerű lesz a törvény városi zöldítésre vonatkozó fejezete, sokan próbálják arra használni a forrásokat, hogy városi zöldövezeteket hozzanak létre. Főleg, hogy ez politikai szempontból sokat hozhat, látványos és sokak által érzékelhető hatásokkal jár majd. Elmondta, bár ez természetvédelmi szempontból kevéssé jelentős, mégis fontos, hiszen élhetőbbé teszik ezzel a városokat, kevesebbet kell szenvednünk pl. nyáron a hőségtől. És az embereket is közelebb hozza a természethez.

„A nemrég bekövetkezett hatalmas balkáni áramszünet is mutatja, hogy a természetes megoldások sokkal jobbak. Ha van egy jól működő élőhelyem, ott mindig hűvös lesz, és nem függök semmiféle olyan rendszertől, ami elromolhat” – mutatott rá az ökoszisztéma-szolgáltatások fontosságára a szakértő.

Úgy vélte, nagyon fontos lenne a folyók rehabilitációja és az árterek helyreállítása, nagy eredmény lenne, ha természetközelibb állapotba lehetne hozni ezeket. Kifejette, rengeteg olyan gát van a folyókon, melyeknek semmi hasznuk, de felszabdalják az élőhelyeket, megszüntetik a kontinuitást. Legalább ezeket fel kellene számolni. Hozzátette, nem könnyű kérdés Romániában a gátak ügye, hiszen az ország rengeteg zöld energiát állít elő a vízerőművek segítségével, melyek szintén gátakat feltételeznek. De legalább azokat az akadályokat meg kellene szüntetni, amelyeknek már nincs semmiféle funkciójuk. Túl sok a kibetonozott mederszakasz, ártér, kiöntés nélküli folyószakasz, legalább ahol megoldható, vissza kellene adni a folyóknak az eredeti medrüket.

Az elmúlt évtizedekben csak arra koncentráltak, hogy minél hamarabb kivezessék a vizet a tájból, rengeteg kanyart levágtak. Emiatt a folyók sokkal kisebb területet képesek ellátni vízzel. Ráadásul az árvízvédelmi munkálatok, valamint a kavics- és a homokkitermelés során a legtöbb folyó medrét annyira elmélyítették, hogy a természetes funkcióját már nem képes ellátni. Sőt, fordított hatásról beszélhetünk, mivel ahelyett, hogy vízzel táplálná a környező területeket, egyebek mellett a mezőgazdasági parcellákat, sokkal inkább elvezeti a vizet, kiszárítva a folyó menti talajokat.

Példaként felhozta a Nyárádot, ahol egyes részeken annyira mélyre ástak, hogy a vízzáró réteg alá mentek, helyenként látszanak a palarétegek.

A normális talajvízszint alá került a folyó, ezért szárazabb időszakokban jól látható, amint a környező területekről szivárog be a víz a folyóba, ahelyett hogy a folyó táplálná a környéket vízzel.

Elmondta: erre az a megoldás, hogy ahol lehet, vissza kell terelni a folyókat a régi, magasabban fekvő mederszakaszokba, ami visszafordíthatná a mezőgazdaságra is teherként nehezedő aszályok hatásait.

Parragh Katalin szerint a RNL jó lehetőség arra is, hogy végre kezdjen valamit Románia a bányászati tevékenységből visszamaradt meddőhányókkal, hiszen most is nagyon sok helyen szivárog mérgező lé a vizekbe.

Példaként megemlítette a Máramaros megyei bányákat, valamint a Rovinari környéki letarolt területeket, ahol esély lenne restaurálni a teljesen tönkrement élőhelyeket.

Elmondta, sajnos, a mai napig folynak lecsapolási munkálatok, melyeket az új törvény értelmében be kellene szüntetni, hiszen ezek senki érdekét nem szolgálják, sőt, kizárólag károkat okoznak.

Úgy vélte, a RNL lehetőséget biztosít arra is, hogy megállítsuk például a Bărăganon terjedő elsivatagosodást. Az intenzív mezőgazdasági műveléssel tönkretett talajokat fel lehetne javítani és akár azokon a területeken is lehetne segíteni, melyek már teljesen elvesztették a természetes élővilágukat és vízmegtartó képességüket.

Kifejtette, amit sajnál, az az, hogy végül a törvényből kikerültek a mezőgazdasági élőhelyek, nem kötelezik például a humusz megtartását és egyéb intézkedéseket.

A mezőgazdasági lobbi túl erős volt, ezért kompromisszumot kötöttek a törvény támogatói, különben félő volt, hogy nem megy át a jogszabály.

„Remélem, a tervezésbe bevonják majd a szakmai szervezeteket is. Mi, a Milvus például nagyon örülnénk, ha figyelembe vennék a javaslatainkat, rengeteg adattal rendelkezünk és vannak elképzeléseink arról, hogy számos helyen, kisebb vagy nagyobb léptékben miként lehetne élőhely-rehabilitációs projekteket kivitelezni. Remélem, a döntéshozók lehetőségként és nem teherként tekintenek erre a törvényre” – fejtette ki a biológus.

Kérdésemre, hogy például Románia esetén konkrétan mekkora területeken végezhetnek majd élőhely-rehabilitációt, kifejtette, ezt egyelőre nem tudni, még hátravannak uniós szintű tárgyalások. Remélni azonban lehet, hogy megpróbálják sürgetni a konkrét megoldásokat, mivel a törvényben az szerepel, hogy 2030-ig a természetes élőhelyek 30 százalékát fel kell javítani. Első körben azokat a területeket, melyek Natura 2000-es védett területként vannak számon tartva.