Országos takarítási nap lehet szeptember harmadik szombatja
Első házként elfogadta kedden a szenátus azt a törvénytervezetet, amely országos takarítási nappá nyilvánítja minden év szeptemberének harmadik szombatját, írja az Agerpres.
A törvényjavaslatot Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor kezdeményezte, és kormánypárti, illetve ellenzéki törvényhozók is támogatták az indítványt. "A törvénybe iktatással világos jelzést adunk: az állampolgárok, a hatóságok és a gazdasági szereplők is felelősek a környezet tisztán tartásáért. Csak közös erőfeszítéssel érhetünk el szemléletváltást, ezt ösztönözzük az országos takarítási nappal, támogatva a takarítási akciókat, és tudatosítva a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás fontosságát' – idézte Tánczost az RMDSZ keddi közleménye.
Ebben emlékeztetnek, hogy a Let's Do it, Romania! 2009 óta szervez országos takarítási akciókat, csatlakozva a takarítási világnap civil mozgalomhoz, amelyet mára az ENSZ is elismert és beemelt a hivatalos naptárába. Romániában eddig több mint 2 millió önkéntest vontak be, és több mint 27 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek össze. 'A hatóságok sem maradhatnak tétlenül, nagyobb szerepet kell vállalnunk a lakosság tájékoztatásában és a környezettudatos állampolgárok nevelésében. Ezért a törvényben előírjuk, hogy ezen a napon a hatóságok és állami intézmények saját költségvetésükből is szervezhetnek, illetve támogathatnak olyan tevékenységeket, amelyekkel a környezet tisztán tartását és a helyes gyakorlatokat népszerűsítik. Emellett a közszolgálati televízió és rádiócsatornák is tudatosító műsorokat sugározhatnak' – ismertette a tervezetet Tánczos Barna.
A törvényjavaslatról a képviselőháznak is szavaznia kell még, ezt és az államelnöki kihirdetést követően léphet majd érvénybe a jogszabály.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!