Gyűjtést indít a Milvus, hogy online tudjuk nézni a gólyákat

Gyűjtés indított a Milvus Csoport, hogy online tudjuk követni mindkét sáromberki gólyafészket – jelentette be az egyesület.

„Az egyik webkamerát már két hete újraindítottuk, a másik webkamera viszont működésképtelen. Sajnos, idén az anyagi helyzetünk nem teszi lehetővé a kameracserét, ezért a ti segítségeteket kérjük. Reméljük újra együtt gyönyörködhetünk madarainkban” – írták, és egy tavaly májusi felvételt is megosztottak a gólyafészekből.

Erdélyben több gólyafészek is van, amit márciustól szeptemberig online lehet követni. A Milvus Csoport által működtetett két kamera mellett még az Apáthy István Egyesület által üzemeltetett magyarfenesi megfigyelés híresebb.

Ez egyik bekamerázott sáromberki fészekbe már visszatértek a gólyák, a magyarfenesi fészeknél még várják, hogy megérkezzen Leske és Miska, akiknek az erdélyi életét 2017 óta lehet online nyomon követni. Sáromberkén az első webkamerát másfél évtizede tették ki a falu központjában található fészekbe.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!