Kilőttek Székelyudvarhelyen egy anyamedvét és egyik bocsát

Kilőttek egy anyamedvét Székelyudvarhelyen, mert veszélyesnek ítélték a lakosságra nézve. Állítólag az anyamedve két bocsával már korábban is feltűnt a városban, és hétfőn este a medve egyik bocsa belesétált a csapdába, amit az anyamedvének állítottak fel. Mindeközben az anyamedve és másik bocsa is a közelben voltak.

Ezt követően az anyamedve és a kint hagyott bocs agresszívvá váltak, számolt be a sajtónak Ölvedi Zsolt alpolgármester, aki elmondta, a lakosság Ro-Alert figyelmeztetést kapott, a helyszín biztosítása érdekében kirendelték az illetékeseket, akikhez a városi SMURD is csatlakozott.

A beszámoló szerint a vadászok elvontatták a csapdába ejtett bocsot a lakott területről, de az anyamedve és a szabadon maradt bocs követte őket. Erre való tekintettel az alpolgármester által vezetett helyszíni bizottság parancsot adott a támadó állatok lelövésére. „A döntés meghozatalakor fontos szempont volt az is, hogy ha eltávolítjuk a befogott, több mint egyéves fiatal egyedet, akkor a helyszínen lévő egyedek az elkövetkező napokban emberekre támadhatnak. Ezt mindenképpen el akartuk kerülni. Kellemetlen döntés volt, de meg kellett hoznunk, mert az emberek biztonsága a legfontosabb” – magyarázta Ölvedi.

Arra a kérdésre, hogy felmerült-e az állatok elkábítása, az alpolgármester kifejtette: azt a fegyvert, amellyel az állatokat elkábítják, csak 15-17 méteres távolságból lehet használni, amit megnehezítettek az éjszakai körülmények. Ráadásul a kábítólövedék nem hat azonnal, az állat még agresszívebbé válhat, vagy elmenekül.

A befogott bocsról Ölvedi Zsolt elmondta: a több mint egy éves állatot mikrochippel látták el, és a székelyudvarhelyi városházával szerződésben lévő vadászegyesület tulajdonában lévő, lakott területektől távol eső erdőben fogják szabadon engedni. A vadászok szerint elég nagy ahhoz, hogy egyedül is túléljen az erdőben – tette hozzá.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!