Megnyílt az ország első regionális italcsomagolás-válogató központja

Megnyílt az ország első regionális italcsomagolás-válogató központja, melyet a Kolozs megyei Bonchida községben hozott létre a betétdíjas visszaváltási rendszert működtető ReturRO vállalat. Az Agerpres szerint az eseményen részt vett Mircea Fechet jelenlegi, illetve Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter, Marcel Ciolacu kormányfő pedig videobejelentkezésben méltatta a megvalósítást.
Fechet elmondta, hogy ez a létesítmény egyike azoknak a központoknak, ahová majd a Romániában évente visszaváltott 7 milliárd italcsomagolás kerül. Kijelentette, hogy a látottak alapján bizakodóan várja a visszaváltási rendszer november 30-i beindítását. „A legújabb technológiát alkalmazza ez a beruházás, és azt hiszem, készen állunk a rendszer beüzemelésére” – fogalmazott a politikus.
Videóbejelentkezésében Marcel Ciolacu miniszterelnök történelmi eseménynek nevezte a bonchidai központ megnyitását. „Az első regionális begyűjtőközpont megnyitása az országos program hivatalos elindítását jelzi. Ez az eddigi legambiciózusabb körforgásos gazdasági beruházás megvalósításának történelmi pillanata” – fogalmazott a kormányfő.
November 30-ától a romániaiak 50 banis betétdíjat fizetnek az üzletekben vásárolt italokért (víz, üdítő, sör, cider, bor, tömény italok). Az ital elfogyasztása után a csomagolást leadhatják az üzletekben létrehozott visszaváltási pontoknál, és a pénztárgépes nyugta felmutatása nélkül visszakapják a betétdíjat.
A visszaváltási rendszert működtető RetuRO vállalat teljes egészében a rendszer további fejlesztésére fordítja az esetleges nyereségét. Az államnak a környezetvédelmi minisztérium révén 20 százalékos részesedése van a vállalatban.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!