Öt év alatt 350 ezer kiöregedett autót vontak ki forgalomból

2023. november 15. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Románia évek óta próbálja korszerűsíteni autóparkját a roncsautó programok révén. A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) bemutatta a programok elmúlt öt évének statisztikáit, amikből kiderül, különböző formákban több mint 350  ezer kiöregedett járművet sikerült kivonniuk az utakról, írja az Economica portál.

2018 és 2022 között 327 556 régi autót selejteztek le a „Rabla Clasic” program keretében, amelyekért cserébe 266 076 új autót adtak el a programban részt vevő vállalatok. Ezekhez a számokhoz 2023-ban (január-november) további 30 540 új autót adtak hozzá az idei támogatásokból.

A várakozásoknak megfelelően a „Rabla Clasic” fő kedvezményezettje évről évre a Dacia márka volt. Az AFM által szolgáltatott adatok azt mutatják, hogy például 2023-ban a „Rabla Clasic” által finanszírozott összesen 30.540 új autóból 10.628 a Dacia márkájú volt. Ez az összes autó közel 35%-a. A Rabla Classic finanszírozásával eladott autók rangsorában a második és harmadik helyen álló márkák – a Toyota és a Renault – egyenként alig több mint 3000 darabra kaptak finanszírozást. Valójában a másodiktól az ötödik helyezett márkák alig tudtak annyi autót eladni, mint amennyire a Dacia a Rabla Classic program keretében finanszírozást tudott szerezni.

Az elmúlt öt évben a „Rabla Plus” program révén 32 500 környezetbarát gépkocsival bővült a hazai állomány, amihez hozzáadódott további 10 239 az idei év első 10 hónapjában. Ezek közül 26 480 darab teljesen elektromos meghajtású.

Idén ezt a kategóriát is egyértelműen a Dacia dominálta 4354 autóval, ami 42,52 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Nagy haszonélvezője a programnak a Tesla is, mely az idei évben 1549 személygépkocsit értékesített állami támogatással. A vásárlók által preferált márkák rangsorában a Volkswagen, a Renault és Hyundai következik.

A fenti számok fényében érdemes megjegyezni, hogy az idei év első tíz hónapjában forgalomba helyezett 39 072 Dacia személygépkocsik 38,34 százalékát részben a roncsautó programokon keresztül finanszírozták. Ugyanakkor a Tesla esetében – amely csak a „Rabla Plus” kedvezményezettje – az arány a 100% felé tendál, a Hyundai és a Renault vásárlások több mint 40%-át pedig részben finanszírozták idén.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!