35 tonna kőolajszármazék ömlött a Dunába Szerbiában
A román vízügy szerint 35 tonna kőolajszármazék ömlött a Dunába egy bolgár zászló alatt közlekedő hajóból a szerbiai Cělarevo közelében, 219 kilométerre a román határtól. A súlyos környezetszennyezés június 20-án délután történt, és várhatóan 24-30 óra alatt éri el Romániát a 70-100 kilométeres hosszúságú olajfolt.
A szerbiai hatóságok és a szerb hadsereg egy védelmi célú úszó gáttal igyekeztek izolálni az olajfoltot, hogy védjék Belgrádot a szennyezéstől. Mivel Románia területén a Duna annyira széles, hogy nem megoldható úszó gát kihelyezése, motorcsónakokból készülnek környezetbarát olajfelszívó anyagot (spill sorb) kiszórni a vízfelületre.
„A legfrissebb információk szerint, amelyeket Románia a szerb féltől kapott, nem áll fenn a Duna szennyezésének veszélye az országba való beömlésnél” – egészítette ki a közleményét a román vízügyi hatóság.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!