A kommunisták elvették a nevét, majd kihaltnak nyilvánították, mégis él még a Mezőségen a rákosi vipera

Nagyon ritkán kerül az ember szeme elé, apró termetű, ráadásul a mérge sem erős, ezért a lakosság nem is tartja számon a rákosi viperát, a biológusoknak viszont nagy örömet okozott a ritka mérges kígyó, amikor ismét megmutatta magát. Miután a 90-es években Romániában kihaltnak nyilvánították, az erdélyi Mezőségen a 2000-es évek elején ismét előkerült a faj. Akkor találtak egy példányt, amikor a gázt vezették. Az állat végül elkerült a kolozsvári egyetemre, ahol meghatározták. Ezután vették a nyakukba a környéket a herpetológusok, és már nem kevesebb, mint hét populációját találták meg a rákosi viperának. Sos Tibor erdélyi herpetológus kutatja nagy lelkesedéssel a fajt, aki nagyon bízik abban, hogy a Kolozsvártól Nagyenyedig húzódó erdős sztyepp típusú élőhelyen, az erdélyi Mezőségen a ritka faj további populációra bukkannak még.

Sos szerint a hüllőkutatók a falusi lakosság részéről nem sok segítségre számíthatnak.

Az általános reakció a kígyókra az, hogy – biztos, ami biztos alapon – gyorsan agyonverik őket.

Olyannyira hiányos a népi tudás ezen a téren, hogy a lábatlan gyíkokat is megölik, pedig ez a szintén védett faj nem is a kígyók közé tartozik. A rákosi vipera számára az ismerethiány azonban lehet, hogy szerencse is egyúttal, ugyanis nem tartják veszélyes kígyóként számon. Mivel nem jár súlyos tünetekkel a marása, a mezőségiekben nem is állt össze a kép, hogy tulajdonképpen egy viperafaj él a környékükön, ezért nem is részesülnek rosszabb bánásmódban, mint a többi kígyófaj.

A rákosi vipera egyébként nagyon hasonlít a jóval elterjedtebb rokonára, a keresztes viperára. „A keresztes viperánál létezik a szexuális dimorfizmus, azaz másképp néz ki a hím, mint a nőstény. Míg a nőstények vörösesek, a hímek bőrének alapszíne inkább szürkés. A rákosi vipera is hasonlóan szürkés színű, mindkét nem példányai, így egy kisebb termetű hím keresztes viperát a szakember számára sem feltétlenül egyszerű megkülönböztetni a rákosi viperától. Árulkodó viszont a termetük, a rákosi vipera hossza ritkán haladja meg a 60 centit, igaz, a népnyelvben kurta kígyónak is hívott keresztes vipera is csak kivételes esetben nő meg egy méteresre. Ami viszont irányadó, azaz az élőhely. Míg a keresztes vipera a napsütötte, gyakran köves vagy akár mocsaras hegy- és dombvidéki élőhelyeket részesíti előnyben, a rákosi vipera sztyeppi gyepeken, kaszálókon, legelőkön él” – fejtette ki Sos Tibor.

A rákosi viperának, mint a szakértőtől megtudtuk, nemcsak a népi hiedelmeket kellett túlélnie – meg kellett „küzdenie” a politikai propagandával is. Sos Tibor elmesélte, hogy

Rákosi Mátyás miniszterelnöksége idején, az 50-es években átkeresztelték, mert a hatalomnak nem tetszett, hogy egy kígyó viseli a vezető nevét.

Erről a budapesti természettudományi múzeum igazgatója egy közleményt is kiadott, amiben leszögezte: a rákosi vipera nevet nem szabad tovább használni, a nevét parlagi viperára változtatták meg.

A hüllőkutató kifejtette: tulajdonképpen nem is egy fajról, hanem mindössze egy alfajról beszélünk, amikor a rákosi viperát említjük. A faj, melyhez tartozik, elterjedtebb Európában, több országban is fellelhető, és mindenütt önálló alfajai fejlődtek ki. Romániában például két alfaja él a parlagi viperának (Vipera ursinii), külön alfajhoz tartoznak a moldvai populációk, illetve a Duna-delta térségében élők. Amiről most szó van, az a Vipera ursinii rakosiensis alfaj, ami csak Erdélyben és Magyarországon él, és mivel a magyar nyelvterületen csak ez az alfaj van jelen, rákosi viperának hívják ismét ezt az apró rovarevő kígyót.

Sos Tibor szerint az állat egyébként nem azért kapta ezt a nevet, mert a biológusok összeesküdtek, hogy egy furfangos névadással megdöntsék Rákosi hatalmát. Az alfajt ugyanis még a monarchia idején, 1893-ban írták le, Méhely Lajos brassói származású zoológus pedig nyilván nem tudhatta, hogy hívják majd a miniszterelnököt egy fél évszázaddal később. Az alfajt a Budapest melletti Rákos-patak menti lelőhelyéről nevezte el Méhely, innen jutottak el hozzá azok a példányok, melyek a tudományos leírás alapjául szolgáltak. Ez a populáció azonban már nincs meg, mert a Rákosrétet ellepte a város. „Adhattak volna valami találóbb nevet is mint a parlagi vipera, mert ez a kígyó nem a parlagokon él, hanem legelőkön, kaszálókon. Szerintem a réti vipera vagy a sztyeppei vipera elnevezés sokkal jobb lett volna” – jegyezte meg a hüllőkutató.

Sos elmondta, sajnos csak az erdélyi élőhelyek adnak némi okot a bizakodásra, ahol arra számít, hogy a rákosi viperának további populációit találják majd meg.

Magyarországon eléggé rossz a helyzet, mindössze három populációról tudnak a Kiskunságban és a Hanságban.

Holott a tudományos kutatással kapcsolatos feltétek jobbak: több a jó szakember Magyarországon, mint Romániában, a kutatandó területek kisebbek, továbbá eleve előrébb tart a természetvédelem, ráadásul egy EU-s Life program is fut most a témában. Sos Tibor szerint Magyarországon valószínűleg inkább tönkre lettek téve az élőhelyek, mint Erdélynek azon a részein, ahol élhet a rákosi vipera, ez lehet az oka annak, hogy nehéz helyzetbe került a faj. Egyébként annak ellenére sem biztató a szituáció Magyarországon, hogy a különféle védelmi intézkedésekkel, például az élőhelyrehabilitációval párhuzamosan körülbelül 10 éve szaporítják is a rákosi viperát, és számos példányt engedtek már szabadon, hogy segítsék a faj fennmaradását. „Sokat dolgoztunk közösen a magyarországi kollégákkal, Erdélyben is. Azt tervezzük, hogy megpróbálunk EU-s finanszírozást szerezni egy nagy, határon átívelő projektre, hogy legyen elég forrásunk ahhoz, hogy végre egy alapos felmérést végezhessünk” – mondta Sos.

A hüllőkutató érdekességképpen elmondta, Kolozsvár van furcsa helyzetben a viperák szempontjából. Míg a várost egyik oldalról határoló Bükkben keresztes vipera él, a város másik szélén fekvő Szénafüveken már rákosi viperával lehet találkozni. Hozzátette: a Szénafüveken különösen nagy öröm volt számukra ismét felfedezni a rákosi viperát, a 90-es években ugyanis épp itt látták az utolsónak vélt példányt, mielőtt kihaltnak nyilvánították a fajt Romániában.

Megkérdeztük a szakértőtől, hogy mi a magyarázata annak, hogy a rákosi vipera mérge sokkal kevéssé veszélyes az emberre, mint a jóval elterjedtebb keresztes viperáé. „A kígyóméreg lényegében nyál, a nyálnak egy speciálisan kialakult formája. Az összetétele az áldozatokra, azaz a táplálékállatokra adaptálódik. Mivel a rákosi vipera alapjában rovarevő, tücsköket, szöcskéket, sáskákat fogyaszt, főleg inszekticid, azaz rovarölő kemikáliákat tartalmaz a mérge. A rovarok pedig evolúciósan távol állnak az embertől, ezért nem olyan hatékony a méreg az ember esetén. Más a helyzet például a keresztes viperával, melynek – az emberhez jóval közelebb álló – kisemlősökre specializálódott a mérge. Azonban egy felnőtt, egészséges ember túléli a keresztes vipera marását is. Olyan, mint a Covid: az egészséges felnőtt emberre nem jelent komoly veszélyt, gyerekek, idősek vagy beteg esetén viszont más a helyzet” – fejtegette a szakember.

Sos Tibor elmondta, a marások ritkák, a halálos kimenetelűek pedig nagyon ritkák,

és jellemzően nem a gombászókat vagy az erdőben gyümölcsöt, fát szedegetőket érintik. „Majdnem minden marás kézen történik. És amikor egy-egy esetnek sikerül utánajárnom, szinte mindig arra a következtetésre jutok, hogy a megmartat jó alaposan meg kellett volna büntetni, hisz zaklatta az állatot. Herping Romania néven évek óra működtetek egy Facebook-csoportot, többek között itt is látom, hogyan viselkednek azok, akiket a sajtó – nagyon emberközpontúan és elfogultan – csak szegény áldozatokként mutat be.

A kígyókat kézbe veszik, fogdossák, játéknak nézik, szinte minden marás ilyen körülmények között történik. Egyesek tudatlanok, mások pedig a feltűnési lehetőséget keresik. A közösségi médiában nem egy példát láttam arra, hogy valaki először kézbe veszi a viperát, lefotózza magát vele és csak utána kérdezi meg, hogy milyen faj” – vázolta a ritkán előforduló balesetek hátterét a hüllőkutató. Hozzátette: egy magas szárú bakancs, esetleg gumicsizma és egy bővebb szárú nadrág, ami nem tapad az ember lábához, elégséges védelmet nyújt a túrázóknak a kígyókkal szemben.