Idén 18 programot támogatnak a Környezetvédelmi Alapból

2023. március 9. – 18:29

Másolás

Vágólapra másolva

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint az általa vezetett tárca minden eddiginél nagyobb összeget, 13,3 milliárd lejt különített el idén a Környezetvédelmi Alap 18 programjára, amelyekre az önkormányzatok, civil szervezetek és magánszemélyek is pályázhatnak, írja az Agerpres.

'Idén kiemelt figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra, ezért megdupláztuk a napelemekre szánt költségvetést, 2 milliárd lejes pályázati keretet biztosítunk. Ugyanakkor rekordösszegű, több mint 1,5 milliárd lejes költségvetéssel indítjuk a roncsautóprogramokat, amelyekkel a szennyző autók forgalomból való kivonását támogatjuk' – nyilatkozta csütörtökön Tánczos, miután a kormány elfogadta a Környezetvédelmi Alap 2023-as költségvetését.

A tárcavezető kiemelte: az idei év egyik legfontosabb programja a Fotovoltaikus Zöld Ház Program. „A megnövekedett energiaárak mellett és az energiaválságban óriási igényt tapasztalunk a lakosság részéről a napelemrendszerek iránt. 300 millió lejt különítettünk el, amelyből minden eddig jóváhagyott pályázatot kifizetünk, az idei programokra pedig 2 milliárd lejt szánunk. Fontos, hogy nem csak a magánszemélyeket, hanem a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteket és egyházakat is támogatjuk a napelemrendszerek felszerelésében, hiszen az energiaszámlák kifizetése rájuk is jelentős terhet ró”- idézte az RMDSZ közleménye Tánczost.

A környezetvédelmi minsztérium idén három roncsautóprogramot is indít, amelyek költségvetése meghaladja a 1,5 milliárd lejt. „Mintegy 200 ezer szennyező autót tudunk kivonni a forgalomból idén. Március végén indulnak a klasszikus és plusz roncsautóprogramok, ugyanakkor az önkormányzatokkal közösen elindítjuk a helyi roncsautóprogramot is. Hamarosan elkezdődik az önkormányzatok regiszrációja, ezt követően igényelheti majd a lakosság is az autónként 3000 lejes támogatást a szennyező autók leadása után, anélkül, hogy új autó vásárlására köteleznénk” – közölte a tárcavezető.

A klasszikus roncsautóprogram költségvetése 560 millió lej, a roncsautó plusz program költségvetése 780 millió lej, a helyi roncsautóprogram költégvetése pedig 240 millió lej.

Idén két új, nagy költségvetésű programot is indít a szaktárca, amelyekkel az önkormányzatokat támogatják. 1,5 milliárd lejt szánnak hulladékkezelő állomásokra, valamint 1 milliárd lejt ivóvíz- és szennyvízrendszerek kiépítésére, amellyel a helyreállítási alapból megvalósuló programokat egészítik ki. Emellett 300 millió lejes költségvetéssel indul elektromos mikrobuszok vásárlását támogató program.

A korábbi programok közül idén is lesz háztartási gépek roncsprogramja 75 millió lejes költségvetéssel, a kerékpárutak építését 50 millió lejjel, a közintézmények energiahatékonyságának növelését pedig 451 millió lejjel támogatják. Környezetvédelmi tudatosító és oktatóprogramokra 256 millió lejt különítettek el a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) költésgvetésében. A civil szervezeteknek, oktatási intézményeknek és önkormányzatoknak szánt pályázati kiírás várhatóan már március végén startol. Emellett idén zöld fesztiválok szervezésére és a Zöld Péntek Programra is lehet majd pályázni.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!