„Ölelés helyett hátba verés”: ezzel leplezte le magát egy újonnan leírt zsályafaj Dobrudzsában

2022. október 13. – 12:40

frissítve

„Ölelés helyett hátba verés”: ezzel
leplezte le magát egy újonnan leírt zsályafaj Dobrudzsában
A két különböző zsályafaj: Salvia austriaca és Salvia revelata – Fotó: Mátis Attila Facebook oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Ez már a második olyan „rejtőzködő” növényfaj, amit Dobrudzsából írtak le a közelmúltban, és hamarosan újabb felfedezésekre számíthatunk. Mátis Attila kolozsvári botanikussal, a román-magyar-ukrán nemzetközi kutatócsoport tagjával beszélgettünk.

A napokban a neves Taxon című folyóiratban is megjelent a felfedezés, így már hivatalosan is elismertté vált az az új zsályafaj, amit a nemzetközi kutatócsoport írt le. A Salvia revelata (lelepleződött zsálya, latinul) névre keresztelt, impozáns fajnak hivatalos magyar neve még nincs, a felfedezői viszont azt ajánlják, hogy – az elterjedési területéből kiindulva – hívják majd pontuszi zsályának. Az új faj ugyanis a pontuszi sztyepp régióban él, mely csak Románia dél-keleti és Bulgária észak-keleti részein, a Fekete-tenger partján fekvő híres Dobrudzsa régióban „lóg be” az EU területére. Itt is fedezték fel, majd a további kutatások során kiderült, hogy a faj nagy területet népesít be, főleg Ukrajnában és Oroszországban is megtalálható – vélhetően a Don folyóig húzódik az elterjedési területe.

A szakemberek egyébként Dobrudzsát egy valódi biodiverzitási hotspotként tartják számon, ahol különböző bioföldrajzi régiók érnek össze, ezért nagyon gazdag az élővilága – mediterrán, európai és keleti fajok találkozási helye ez. Akárcsak kulturális tekintetben, hisz ebben a viszonylag kicsi térségben rengeteg nép él együtt: töröktől lipovánon és tatáron át bolgár, orosz, ukrán, görög és még számos egyéb náció lakja.

Amint Mátis Attila kolozsvári botanikustól megtudtuk, kb. 6 éve kollégája, Szabó Anna figyelt fel arra, hogy az osztrák zsályaként (Salvia austriaca) ismert növény kicsit másképp néz ki Dobrudzsában, mint Európa más vidékein, kicsit magasabb, kicsit szőrösebb. Ő hívta fel Mátis figyelmét a növényre, aki közelebbről megvizsgálta a virágszerkezetet, és volt egy revelációja, hogy ez nem lehet az osztrák zsálya. „Ez volt az a mozzanat, ami arra indított, hogy elkezdjük kutatni ezt a növényt. Ez a szerkezeti különbség hosszú ideig elkerülte a kutatók figyelmét, így maradhatott elrejtve a tudomány számára ez a faj” – fejtegette Mátis.

A kutatónak egész pontosan az tűnt fel, hogy míg az osztrák zsálya porzói oldalirányú mozgást végeznek, amikor a beporzók bemásznak a virágába, lényegében átölelve őket, és ezáltal a rovarok oldalán helyezik el a pollent, a dobrudzsai faj porzói le-fel mozgást végeznek, és a rovarok hátára kerül a virágpor.

„A népes nemzetséget alkotó, szinte ezer fajt számláló zsályafélék részéről egy evolúciós innováció ez a nagyon precíz beporzás. Ez tette lehetővé számukra, hogy egyazon helyen egyidőben virágozhassanak a nemzetség különböző fajai anélkül, hogy a hibridizációt kockáztatnák. Az egyes fajoknál az emelőkarként működő porzók a rovarok, pl. a dongók más-más testtájékán helyezik el a virágport, az azonos fajhoz tartozó egyedek bibéi pedig olyan felépítésűek, hogy épp erről a testtájékről szedik fel a pollent. Vannak fajok, melyek porzói hátba vágják a beporzókat, de olyanok is, melyek porzói a virágba látogató rovar hasát, oldalát vagy épp a fejét porozzák meg. Ezek a mechanizmusok annyira pontosak, hogy a különböző fajok akár ugyanazt a dongót is használhatják, mégsem áll fenn a hibridizáció veszélye. Ez az újítás robbanásszerű fajképződéshez vezetett” – fejtegette Mátis Attila.

A botanikus szerint úgy vélik, hogy a most felfedezett Salvia revelata tulajdonképpen az ősibb forma, ebből vált ki kb. 200 ezer évvel ezelőtt, az utolsó előtti eljegesedési korszakot követő melegebb időszakban az osztrák zsálya.

Feltételezésük szerint a faj terjedése során eljutott az európai földrajzi régióba, ahol egyrészt eltérő, erdős tájjal, másrészt pedig egy versenytárssal találkozott: a mezei zsályával (Salvia pratensis). A kereszteződést elkerülendő pedig a revelata vélhetőleg taktikát váltott: mivel a mezei zsálya szintén a rovarok hátát porozza, a revelata átváltott oldalsó porzásra, így keletkezett az osztrák zsálya. Azokon a területeken viszont, ahová nem jut el a mezei zsálya, azaz az említett pontuszi régióban viszont nem nehezedik ez a kompetíciós nyomás a revelata egyedeire, így megmaradtak a háti beporzás mellett.

Mátis Attila szerint azt követően, hogy megfigyelték a virág eltérő felépítését és működését, elkezdődtek az ökológiai, bioföldrajzi, genetikai vizsgálatok, és ezek együttes eredményeként bizonyosodott be, hogy valóban egy olyan fajról van szó, melyet eddig nem ismert a tudomány.

A Transtelex kérdésére a botanikus elmondta: természetesen nagyon büszkék az eredményükre, hiszen a kutatóbiológusok számára különösen nagy öröm egy új faj leírása, a szakma és a nagyközönség elismerése. Főleg olyan területen, melyről sokan azt gondolták, hogy már mindent felfedeztek – az európai flórával kapcsolatban ugyanis az volt az elterjedt feltételezés, hogy már az összes létező fajt leírták. Hozzátette: az új fajok leírása az utóbbi 10 évben a reneszánszát éli, köszönhetően annak, hogy több a kutató, és jobbak a módszerek: hozzáférhetővé váltak a genetikai vizsgálatok. Ez nemcsak a botanikában van így, pl. a rovarkutatók számára is új perspektívákat nyitottak a genetikai vizsgálatok.

„A mi felfedezésünk a természetvédelmi területek fontosságára mutat rá, azt üzeni, hogy ha nem vigyázunk kellőképpen ezekre, hamarabb tűnhetnek el fajok, minthogy leírnánk ezeket a tudomány számára. A pontuszi zsályát is természetvédelmi területeken találtuk meg. A dobrudzsai gyepek, illetve a romániai gyepek általában komoly veszélynek vannak kitéve: egyrészt a beszántás, másrészt túllegeltetés miatt mennek tönkre”

– fejtette ki Mátis Attila arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mi a jelentősége a felfedezésüknek.

Arra is rákérdeztünk, hogy milyen forrásból finanszírozták a kutatást, és mint kiderült, a csapat tagjai jórészt önerőből végezték a munkát. A leginkább pénzigényes részét a felmérésnek a genetikai minták kielemzése jelentette, ezt a Debreceni Egyetem segítségével oldották meg. Mátis Attila megjegyezte, hogy Romániában borzasztóan rossz a helyzet a kutatóintézetek, és a kutatások finanszírozása terén. Magyarország e téren jobban áll, az ottani intézetek nagyobb költségvetéssel dolgoznak, melyek jelentős részét különféle pályázatok révén hívják le.

Mátis hangsúlyozta, hogy a csapat összes tagját elismerés illeti a befektetett munkáért: Malkócs Tamás és Laczkó Levente a Debreceni Egyetem munkatársaiként a genetikai vizsgálatokért feleltek, az ökológiai részt a kolozsvári Szabó Anna koordinálta, a morfológiait a szintén erdélyi Kuhn Thomas, a terepfelmérésekhez Sramkó Gábor magyarországi kutató járult hozzá nagymértékben, Alexandru Bădărău a biogeográfiai kutatásokat végezte, az ukrán kollégájuk, Ivan Moysiyenko pedig az ottani terepmunkáért felelt, és mintákat küldött a genetikai vizsgálatokhoz.

A pontuszi zsálya egyébként nem az első faj, amit Mátis Attiláék Dobrudzsából leírtak: 2017-ben egy új husángfajt fedeztek fel, a dobruzsai husángot, és mint megtudtuk, további érdekességeket is rejt ez a fajgazdag, de tudományos szempontból eléggé elhanyagolt terület. A botanikus szerint a közeljövőben várhatóan további 2-3 új fajt ismertetnek majd el.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!