Tévedésből került a világ egyik legveszélyesebb szakmájába, a fasebészek közé

2022. október 11. – 09:12

Tévedésből került a világ egyik legveszélyesebb szakmájába, a fasebészek közé
Fotó: Miklóssy Gyula / Magyarosi Károly személyes archívuma

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarosi Károly, vagy ahogy külföldön ismerik, Carl Ungaro több évtizedig dolgozott kertészként, majd egy „tévedés folytán” a világ egyik legveszélyesebb szakmájában találta magát: arboristának állt. Dacára annak, hogy a fasebészek közül sokan életüket vesztik munka közben, Magyarosi külföldön töltött évei alatt végérvényesen beleszeretett a több tíz méter magas fák gondozásába, amelyek miatt néha rémisztő helyzetekbe keveredett. A kolozsvári arboristával csíkszeredai kiszállása során beszélgettünk.

Magyarosi Károly éveken keresztül élt külföldön, előtte Székelyudvarhelyen sajátította el a kertészet és a tájépítészet alapjait. Két évtizedes tapasztalattal pedig először Franciaországban kezdett neki – a Romániában még „gyerekcipőben” járó – arborista szakmának. A munkája része, hogy a legnagyobb fákat hegymászó kötéllel mássza meg azért, hogy a faágak széléig kijutva a fák koronáját lekerekítse, a száraz ágakat levágja. Közben van, hogy az ágak vágásához elengedhetetlen láncfűrész pár centivel a kötele mellett forog, ami könnyen balesetekhez vezethet. Magyarosi azonban tudja, mit csinál és megvannak a maga szabályai arra is, hogy ne kerüljön bajba. Az arborista leginkább Kolozsváron és környékén dolgozik, de a szakembert máshol is szívesen látják. Most épp 500 csíkszeredai fa felmérésével foglalkozik, ahol interaktív famegfigyelő rendszerhez gyűjt adatokat, és más emberek életét védi azzal, hogy egyes fákat gyógyít, a kidőlés veszélyével fenyegetőket pedig kivágja.

Hogyan lesz egy székelyudvarhelyi, majd kolozsvári kertészből arborista?

Egy tévedés folytán. Tíz év kolozsvári tájépítészeti munka után Franciaországban kaptam állást, Versailles-ban, ahol egy kastély parkjának rendbetételére kerestek tájépítészt. A hirdetésben azonban nem szerepelt, hogy extrém fák megmászására és megmetszésére is szükség lesz. Tőlem azonban nem állt olyan távol a nagyobb fák koronájának a megigazítása, a gyümölcsfákhoz képest a különbség inkább abban rejlett, hogy nem ekkorák voltak, és nem ennyiért dolgoztam. Gyerekkoromban sokat másztam fára, régen pedig hegyet mászni is jártam. Miután befejeztem a parkot, más arborisztikai munkákat is elvállaltam, és egy arborista képzésnek is nekikezdtem Franciaországban.

Megszerette a fasebészetet?

Nagyon szeretem a természetet, és a fákat különösen. Sokkal nemesebb megmenteni egy beteg fát, mint elmenni egy gazdag emberhez bevetni a kertjét fűvel, beültetni neki három rózsatövet, csinálni egy sziklakertet, amit lehet, hogy tíz év múlva kihordanak onnan. Ezek nem időtálló dolgok. Én az időtálló dolgokban hiszek: ha megmentek egy fát, az hosszú éveken át árnyékot fog adni, és még az unokáimat is túlélheti. Volt, hogy olyan fát mentettem meg, ami már akkor ott volt, amikor még a dédnagyapám meg se volt születve.

Hogyan lett Magyarosi Károlyból Carl Ungaro?

A Carl Ungaro név onnan ered, hogy nemcsak Franciaországban, de Hollandiában és Dániában is dolgoztam, de sokszor még a románok se tudták kiejteni a nevem, ezért annak érdekében, hogy ne csúfítsák el, inkább lefordítottam nekik. Így lett a Magyarosi szabad fordításban Ungaro, aztán utólag láttam, hogy ez egy parfümnek is a neve. Van egy Emmanuel Ungaro nevű divattervező is, de természetesen semmi közünk egymáshoz.

Melyek a külföldi tapasztalatai a faápolás terén? Miben mások a nyugati országok Romániához képest?

Ég és föld a különbség. Fényévekkel el vagyunk maradva. Franciaországban Île-de-France régióban voltam, ez Párizs vonzásköre. Ott a legmagasabb fa is megvolt metszve, körbe volt vágva, és az arboristák elképesztő helyekre is kimerészkedtek. Az utolsó száraz ágat is levágták, tehát ott biztonságosan lehet közlekedni a városokban. 100 kilométeres szélnél is ritkák azok a hírek, amelyek kidőlt fákról szólnak, mert ott ehhez hurrikán erejű széllökések kellenek, de akkor a fát tövestől kitépi.

Hollandia pedig faápolás terén maga a mennyország: 200 éves fák bőven akadnak. A holland erdőkben olyan vastag fák vannak, amilyeneket Romániában sem látni. Nagyon-nagyon figyelnek, de az erdőben például hagyják, hogy a fák maguktól kidőljenek, mert ott külön ökoszisztémát alkothat a korhadt fa a bogaraival, majd lassan lebomlik humusszá. És Dániában is azt vettem észre, hogy a nyakkendős szomszédnak gyönyörű autója, nagy háza van, az udvarán pedig óriási nagy tölgyfa áll, ami rengeteg „szemetet” csinált, de ebből ő nem csinált problémát. Levette szépen a nyakkendőt, átöltözött és felseperte a leveleket. Kolozsváron az a trend, hogy ha egy nagy fa „szemetel”, akkor kivágják. Mentalitásbeli különbségek vannak, hisz a dánok inkább meghagyják és 200 éven át, generációkon keresztül felseperik a faleveleket, mert értékesnek tartja, nem pedig „szolga munkának”. Kolozsváron fordítva van.

Amikor a beszélgetésre készültem, az jutott eszembe, hogy a fametszés és a környezetvédelem elsőre két látszólag egymásnak ellentmondó fogalom, a faápoló munkája során mégis mindkettő jelen van. Pontosan mivel is foglalkozik egy faápoló?

A faápolás valóban környezetvédő munka, hisz az a célunk, hogy a fák még hosszú évekig éljenek azáltal, hogy a koronájukat visszametsszük, a sérüléseket kezeljük. Ezáltal ugyanis a fákat fiatalíthatjuk, de regenerálhatjuk is. Ez a szakma viszont nagyon sok odafigyelést igényel, már csak azért is, mert az sem mindegy, hogy a faágak levágásakor mekkora sebet ejtünk. A fán ejtett sebek felülete maximum 20 centiméter lehet, mert az ennél nagyobb sebek már odvasodáshoz vezethetnek.

Egy, az 1790-es években ültetett diófa lombozása – Fotó: Miklóssy Gyula / Magyarosi Károly személyes archívuma
Egy, az 1790-es években ültetett diófa lombozása – Fotó: Miklóssy Gyula / Magyarosi Károly személyes archívuma

Gyakran látunk viszont olyan fákat a lakókörnyezetben, amelyeknek ágait szinte teljesen levágják. Pár hónappal ezelőtt pl. ilyenre vágták a sepsiszentgyörgyi Sugás áruház mögötti fákat is. Faápolás címszó alatt mennyire lehet megkopasztani a fákat?

Az ilyen vágások illetéktelen kezek beavatkozását jelzik. Sokan figyelmen kívül hagyják, hogy a fa egy élő szervezet, nem szabad csúfot űzni belőle, mert akkor ő is csúfot űz belőlünk azzal, hogy elpusztul és nem termel több oxigént.

A koronából átalakulási metszés céljából maximum 30 százalékot lehet levágni. Ilyenkor karbantartás érdekében vágunk, hogy a fák ágai ne legyenek túl nagyok. Ennél többet akkor lehet levágni, ha a fa szárad, mert ilyenkor a nedvességet – a levágott ágak helyett –, a gyökérzetre tudja fordítani, ezáltal több vízhez juthat és megmenekül. De a vágásokat nagyon-nagyon figyelmesen és nagyon nagy szakértelemmel kell elvégezni, mert a nagyobb ágak akár 20 centinél is nagyobbak lehetnek, az esővíz pedig csak tovább növelheti az odvasodás lehetőségét, ezért a vágási szögek is számítanak.

Hallva ezeket, nagyon fontos feladatnak tűnik a faápolás, de Romániában mintha kevesen foglalkoznának ezzel. Viharok, vagy nagyobb széllökések idején autókra és emberekre dőlő fákról viszont gyakran értesülünk.

Többnyire azért dőlnek ki a fák, mert nem egészségesek. Városi környezetben gyakori jelenség, hogy a nehézgépek a járda, az úttest burkolatának cseréje során megsértik a fák gyökerét. A sérült gyökerekkel viszont nem törődnek: leteszik szépen a burkolatot és továbbállnak, mintha minden rendben lenne. Amennyi gyökeret véletlenül elvágtak, pont annyit le kell vágni a koronából is, hogy megmaradjon a fa egyensúlya. Egy másik gyakori eset, hogy a magányosan álldogáló fák kitettebbek a széllökéseknek, mert erdei társaikkal ellentétben a lakókörnyezeti fák nem védik egymást a széltől. A globális felmelegedés viszont itt van a nyakunkon. A szelek egyre hevesebbek, és ne felejtsük el azt sem, hogy a szén-dioxid koncentráció a levegőben sokkal nagyobb, ezért a fák gyorsabban nőnek. Ha azonban gyorsabb a növekedés, a fák sűrűsége is kisebb, tehát a szelek miatt könnyebben kitörnek. Ezért is kellene egy szakembernek megvizsgálnia és kezelnie a fákat, mielőtt kidőlnek.

Egy ominózus példa erre Csíkszereda, ahol most dolgozom. Komoly problémát jelent, hogy rengeteg lágyszárú fát telepítettek: fűzfákat, fenyőfákat, ezek pedig nagyon-nagyon hamar törnek, illetve dőlnek ki. Az önkormányzat felkért, hogy csináljak veszélyességi listát a fákról, amelynek top tíz legveszélyesebb fája között volt az a nyárfa is, ami júniusban három autóra dőlt rá a Vákár Lajos műjégpálya közelében.

Arborisztikával megelőzhető lett volna?

Miután a csíkszeredai fa kidőlt, felhívtak a városházára, ahol elmagyaráztam nekik, hogy a veszélyes fákat komolyan kell venni, mert emberekre és tulajdonukra nézve is veszélyesek, és a lakosság pénzéről van szó. Ezután sürgősségi eljárással másik három nyírfát is kénytelenek voltunk kivágni Csíkszereda központjában, mert szintén benne voltak a top 10-ben. A lágyszárú fák telepítése ugyanis még a '89 előtti parkosításra vezethető vissza, amikor nagyon elmaradottak voltunk fatelepítés terén, és ezért sem vették figyelembe, hogy városi közparkba milyen fákat szabad ültetni.

Azóta viszont eltelt pár évtized, a faápolás viszont mintha továbbra sem lenne túlzottan felkapott…

Romániában nincs faápolói, arborisztikai tanfolyam, a legközelebbi hely Magyarország, ahol ilyen típusú diplomát lehet szerezni. Én Franciaországban tanultam, és még azt sem mondhatom, hogy hozzájuk képest gyerekcipőben járunk, mert Kolozsváron négyen vagyunk, akik szakmainak mondható módon másznak fel láncfűrésszel extrém fákra. Az ország többi részein mások is akadnak (Brassóban, Bukarest környékén és a Prahova-völgyében), de nagyon kevesen vagyunk, magyar emberből pedig ennél is kevesebb.

Azok között pedig, akik arboristának mondják magukat, sokan nem végeznek jó munkát: nem mennek ki az ágak végéig, hogy körbevágják a fa koronáját. Többnyire arról szól az ilyen típusú „arborista” munka, hogy kivágnak két ház közül egy veszélyes fát, és darabokban leengedik. Ez valóban bűvészmutatvány, de az igazi technika ott kezdődik, amikor egy 200 éves diófát vagy tölgyfát körbemetszesz, azaz kimész az extrém részéig, és szépen levágod az ágak végeit, mintha egy almafát metszenél meg, csak a lépték az hússzoros vagy ötvenszeres.

Viszont a szakképzés hiányán túl azért is vannak ilyen kevesen a faápolók, mert sok baleset történik, és gyakran veszítik életüket a munka során?

Az arborista a tíz legveszélyesebb szakma között van. Volt már itt Romániában is példa arra, hogy valaki ipari alpinista volt, aztán egy kicsit áttért az arborisztikára. Itt ugyanis mindenhez is érteni akarunk, de annak ellenére, hogy mind a két szakmában mászni kell, azért nem ugyanaz. A fák tulajdonságait nagyon jól kell ismerni, ahhoz hogy ne történjen baj, és még így is van, hogy megesik. Láncfűrésszel is dolgozunk, és néha a láncfűrész a kötéltől számolva négy centire pörög, ezért nagyon kell vigyázni és tudni, hogy mit csinálsz. Sietni sem szabad, mert az életedbe kerülhet.

Engem is hívtak már ipari alpinista munkára, de én nem mászok épületekre, csak fákra, mert más-más szakma. Én húsz éves tájépítészi, kertészi tapasztalattal lettem arborista, ezért eleve volt anyagismeretem, és előtte rengeteg nagy almafát, körtefát megmetszettem, és egy nagy batul almafa megvan 15 méter is. Ha már másztál 15 méter magasra, akkor a 25 már csak kicsivel magasabb, a technika ugyanaz a gyümölcsfa-metszés és arborisztika között: szép arányos körbevágás és a korona kitakarítása.

Került már veszélyesebb helyzetekbe az arborisztika miatt?

Egy alkalommal egy fa tetején voltam, amikor villámlani kezdett. Az arboristák legnagyobb ellensége pedig épp ez, a villámok, mert láncfűrésszel dolgozunk, ezek meg általában fémből készülnek. Ez villámlás idején kvázi villámhárítóként működik. Nagyon-nagyon kell figyelni az időjárás-jelentéseket, mert ha elkap egy villám, nagy eséllyel megöl, ha éppen a fán vagy. Viharok idején ezért tilos felmenni a fára. A gond az, hogy frontváltozások is lehetnek, és ebben az esetben is hirtelen jött a vihar. A villám pedig bele is csapott a mellettem lévő ház villámhárítójába. Nagy szerencsém volt, hogy a villám nem ágazott el, mert 2-3 villája is lehetett volna, ebben az esetben pedig belém is csaphatott volna. Akkor azt mondtam, hogy az életben soha többé nem mászok fára viharban…

Akartam is kérdezni, hogy milyen szabályokat határozott meg annak érdekében, hogy csökkentse a baleset kockázatát? Olvastam például valahol, hogy az arborista nem egy „nyári meló”.

Igazából nyáron is lehet csinálni, de olyankor a fák metszését és vágását a meleg miatt éjszaka kell elvégezni. Kolozsváron sok munkámról tudnék mesélni, mert az az én bázisom. Forgalmas helyeken is szoktam fát vágni, ahol reggel 6-kor megindul a forgalom. Ilyenkor volt, hogy éjjel egytől hajnalig vágtam a fa tetejét. Ehhez viszont speciális alpinista eszközökre van szükség, például bányászlámpára. Én például teleszkópos láncfűrésszel vágom körbe a fát. Ez a meghosszabbított karom, amivel sokkal-sokkal finomabb munkát tudok végezni.

Nekem vörös vonal a száraz fenyő, csak nagyon ritkán, speciális esetekben mászok fel rájuk, de ehhez jól meg kell vizsgálnom a gyökereit, mert minél több ideig száraz a fenyő és áll a lábán szárazon, annál veszélyesebb felmászni rá. Ha tíz éve száraz, arra már semmiképpen nem mászok fel, mert így haltak meg a legtöbben.

Ha pedig felmegyek egy száraz fenyőre, akkor sem kötöm fel magára a fára a feldarabolt ágakat, hanem leengedem, mert a gyökerek ki vannak korhadva, és bármikor kitörhet.

Fotó: Magyarosi Károly személyes archívuma
Fotó: Magyarosi Károly személyes archívuma

A sietést már említettem, de olyan is van, amikor sokan nézik a munkámat, ezért az ember néha el tudja bízni magát, és hősködni kezd. Ezt nem szabad csinálni, olyankor is nyugodtan, saját ritmusban kell dolgozni. Fáradtan sem szabad dolgozni, mert ha fáradt vagy, akkor nem olyan az izomtónus és a koncentrációs képesség. Amikor fent vagy a fán, nagyon-nagyon kell koncentrálni. És azt is bele kell számítani, hogyha kivágsz egy ágat és megkötöd, az hogy fog himbálózni, ki kell számolni a pályáját is. Ez agyi munka is, nemcsak fizikai.

Fizikailag mennyire megterhelő az arborista szakma?

Két masszív fa után azért az embernek előjön az izomláza, és egy napig nincs kedve semmit sem csinálni, mert sokszor fél lábon állsz egy ágon, a kezedben meg egy hatkilós láncfűrészt tartasz. Van, amikor a szél is fúj, és akkora kilengése van a fának, hogy csak győzz kapaszkodni. Van olyan is, hogy tonnás ágakat kell leengedni, meg arborisztikai pályafutásom során olyannal is találkoztam már persze, amikor egy nagy fát kellett arborista módszerrel kivágni, és három ponton kellett megkössem, mert a tető fölött volt, és a levegőben forgattam bele azt a három tonnát, amit aztán le is kellett engedni. Tehát azért rendesen igénybe veszi a fizikumot.

Melyik volt eddig a legnagyobb fa, amit arboristaként megmászott?

Magyarországon volt, Ikrényben, Győr mellett. Egy nyárfát nem lehetett már sajnos megmenteni, ezért ki kellett vágni.

Mutatott nekem egy képet az illető, hogy ez a fa már 1948-ban is 40 valahány méteres volt. A tetejéig nem tudtam felmenni, mert kitört volna alattam, ezért azt egy tűzoltóautó darujával vágtuk le.

Azt mondtam, hogy én odáig fel nem megyek, mert az már életveszélyes lett volna: vizenyős volt a talaj és amikor kivágtam, spriccelt belőle a víz. A gyökerét a legújabb típusú ollóval tépték ki a földből, de annak is alig-alig sikerült kitépnie. Aztán nem tudták feltenni a teherautóra, mert nem létezett olyan kamion, amire elfért volna. Valami elképzelhetetlen nagy volt a gyökere, ezért inkább hozattak 15 kamionnyi földet és elásták az udvaron.

Csíkszeredában is felmérte, hogy a fák mennyire egészségesek, és melyek azok a beteg fák, amelyek emberekre is veszélyesek, de ennél még érdekesebb az a projekt, amely egy országos premier is. A norvég alapból finanszírozott pályázat révén ugyanis nem csak feltérképezik a fákat, de becsatlakoztatják a város vérkeringésébe is azáltal, hogy az online térben is jelen lesznek. Hol tart most a TREES projekt, mik a tapasztalatok?

A projekt a Project Bag nonprofit szervezettel közösen zajlik, és október végén fog lejárni. Négy hónapot tartott, és ötszáz fának kellett lemérjem a magasságát, a körméretét, a GPS szerinti helyét, amit aztán bevezetünk egy öt évente frissülő zöldkataszterbe. A lakosság pedig QR kód alapján tudja majd követni, hogy mi történik a fákkal, és visszajelzéseket is tudnak küldeni velük kapcsolatban. Eddig 420 fa adatairól tudunk. Végeredményben pedig az 500 fánál azt is tudni lehet majd, hogy milyen metszést, kezelést igényelnek, vagy esetenként a veszélyesség okán kivágásra kerülnek-e vagy meg lehet őket még menteni, mert sajnos olyan is van, amit nem lehet. Azoknál a fáknál, ahol szemmel nem látható, hogy problémásak-e, mindenképpen tomográfot is fogok használni, viszont azokat a 200 vagy annál kisebb körméretű fákat, amelyek szemmel láthatólag károsultak, odvasok kivágásra javasoltam, mert ezek főleg lágyszárúak. Más lenne a helyzet egy odvas tölgyfa esetén, amit még meg lehetne menteni, de egy odvas fenyőfánál ez nem áll fenn.

Milyen fákat javasol a kivágásra kerülő csíki fák helyett, és más népszerű, de a célnak nem megfelelő fajok helyett?

Csík viszonylatában nagyon ajánlom a tölgyfát, mert nagyon szép tölgyfa példányokat találtam a városban. És nem csak gyönyörűek, de nagyon egészséges, nincsenek betegségei és kemények, tehát kibír bármilyen széllökést: hurrikán kellene, hogy megtörjön. Ezeken kívül egyenletes a koronája, nem igényel sok visszametszést, maximum a száraz ágait kell eltávolítani. Tehát a gondozása minimális, és ezáltal a város költségvetését nem terheli meg. Bizonyos helyekre viszont mocsárciprust ajánlok, semmiképpen nem nyárfát, mert azokat csak azért rakták a központi park vizenyős részeire, hogy kiszárítsa. A mocsárciprus nagyon látványos, nagyon dekoratív növény, de igénytelen, és szintén nagyon hamar felszívja a vizet. És ajánlom még a kőrisfákat is.

A platánt nem ajánlom, mert azzal Európa-szerte gondok vannak. Megtámadta őket a levéltetű, és azért is vannak Erdély és Románia városai tele platánfákkal, mert a tőzsdén nagyon esett az áruk, és a nagyon olcsó fákat itt Kelet-Európában felvásárolták.

Ha Kolozsváron vagy Bukarestben járt valaki, és érezte, hogy csípi valami a bőrét, ez a tetű volt, ami a platánról leesett. Valamiért szereti az ember bőrét birizgálni, és néha-néha beleharap, ezért nem ajánlom a platánokat.

Továbbá nem ajánlom a lágyszárú fákat sem, például a lucfenyőket, mert ez amúgy is erdei fenyő, ezért sincs Európában sehol máshol lakóterületen. A lucfenyőket azonban már csak azért sem ajánlom, mert megtámadta őket a betűzőszú (Ips typographus), és a Kárpát-medence és az Alpok környékén nagyon-nagyon ritkítja a fenyőket. Ez egy kontinentális probléma. Úgy néz ki, húsz éven belül nem lesznek fenyvesek. Maximum az ezüstfenyő vagy a cédrusfa mehetne lakóterületre, mert utóbbiak nagyon-nagyon erősek. A bibliában is ott van a libanoni cédrus, amiből hajókat készítettek. De most ide elég lenne az atlanti cédrus is. Ugyancsak nagyon dekoratív, és hasonlóan az ezüstfenyőhöz, nem szemetel.

A lucfenyőhöz hasonlóan a puszpáng bokrokat is nagy erőkkel támadta egy időben egy károkozó bogár, de azokat a madarak mostanra elkezdték visszaszorítani.

A betűzőszú invázió valóban hasonlatos az öt évvel ezelőtti puszpáng (Buxus) moly által előidézett katasztrófához, aminek rengeteg Viktoriánus kastélykert esett áldozatul Európában, és ezen belül Romániában is. Szerencsére azonban a moly lárváját a verebek „felfedezték”, így mostanra visszaszorulóban vannak. De ehhez is kellett pár év, és a betűszúnál nem látom, hogy a madarak vissza tudnák szorítani, mert nincs olyan harkály típus, hogy ennyire elterjedt kártevőt megtizedeljen.

A lucfenyvesek legnagyobb kártevőjeként számon tartott betűzőszú szaporodását viszont egyrészt a csapadékmentes, forró nyár drámai módon felgyorsította, másrészt a 2017-ben az Erdélyi-szigethegység Natúrparkban egy óriási vihar rengeteg fát kidöntött, ami kedvező környezetet biztosított a betűzőszú terjedésének. És mivel annak ellenére, hogy több ezer hektárnyi erdő került veszélybe, nem takarították ki az erdőket, a korhadt fába belekötöttek a szúk, melyek lárvái az enyhe tél következtében nem fagytak meg, kényelmesen átteleltek, így hatalmas rajok indulhattak meg.

Harmadszor pedig az extrém szárazságok sem a fenyveseknek kedveznek, mert a fák a gyantájukkal védekeznek a szuvasodás ellen. Normális esetben a szúkat megfojtja a gyanta, mivel azonban szárazság van, nem képződik ehhez elegendő gyanta. Ha nem képződik gyanta, belemegy a szú és megöli a fát.

Visszatérve az interaktív faapplikációra. Kolozsvárt okos városként is szokták emlegetni, hogy hogy 300 kilométerrel arrébb kezdeményezték ezt az úttörőnek számító projektet?

Kolozsváron nagy fejlesztések vannak, amik szembemennek a környezet zöldítésével. És kapitális hibák is vannak Kolozsváron. Dinamikusan fejlődő város, de sajnos nagyon balkanizálódik minden téren, lassan élhetetlen akkora forgalom, a Szamos medrét is elég barbár módon kikotorták, a nagy gépek belementek a folyóba, a nádasokat kiirtották, és régen a Szamos mente szép füves volt, de azt is lekövezték. Más koncepciót lehetett volna ott csinálni, de a város ellenkező irányba megy: az extrém betonozás felé. Ugyanígy a román opera mögötti parkot is katasztrofálisan átszervezik és leterítenek mindent térkövekkel.

Kolozsváron viszont ráadásul sokkal nagyobb melegek vannak, mint Székelyföldön. A beton pedig felmelegszik, melegíti a fák gyökerét, emiatt több vizet kellene felvegyenek, de nincs, ezért kiszáradnak. Pedig a fák már most is borzalmas állapotban vannak.

Nem foglalkozik velük senki: mind a mai napig nem vágták körbe a fákat. Ott van pár tölgyfa, haldoklik, meg lehetne őket menteni, de nem csinálnak semmit. Ott is átvezették a villanykábeleket, a gépek szétszakították. Igénytelenek: tragédia, ami itt van. És nemcsak Kolozsváron, ez megy más nagyvárosokban is: Bukarestben, Temesváron. Marosvásárhely kicsit jobban áll, de nem sokkal. A nagyvárosok vezetői nincsenek megérve a feladathoz. Most ők a beton érájukat élik, mindent lebetonoznak, és azt hiszik, hogy minden úgy kell legyen, mint Barcelonában. Tévednek.

Az arboristák szolgáltatásait sem veszik igénybe?

A kolozsvári önkormányzatnak nem igazán van olyan kiírása, amely révén a kolozsvári fákat felmérné, kezelné. Ha majd pályázni lehet rá, akkor jelentkezni fogunk. Eddig bukaresti cégek kaptak ilyen típusú megbízásokat, de nem végeztek jó munkát. Nem is green projekteket csináltak. Tehát nem arról volt szól, hogy a fának legyen jó: gondozzuk, őrizzük meg őket, mert árnyékot ad forró nyári napokon, hanem lebetonozták a fák törzse körül, tettek két-három hintát, és örültek maguknak, mert milyen jól kiszolgálták a lakosságot. Ez az a koncepció, aminek én nem látom értelmét.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!