Szijjártó Péter: a határokon átívelő folyók szennyezőinek fizetniük kell

2022. szeptember 20. – 16:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hegyvidéki területek és az azokkal szomszédos térségek ökoszisztémája nagyban összekapcsolódik, ezért Magyarország támogatja azt az elvet, amelynek értelmében a határon átívelő folyók szennyezése esetén a szennyezőknek kellene fizetniük – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hegyvidékek fejlődésével foglalkozó értekezleten kijelentette, hogy ugyan hazánkban nincsenek nagyon magas hegyek, de az ország körül igen, ezért a kormány különösen fontosnak tartja a hegyvidéki és az azokkal szomszédos területek integrált kezelését.


Rámutatott, hogy a magyarországi folyók 95 százaléka más országban ered, ezért „hihetetlenül fontos lenne egy integrált nemzetközi terv vizeink kezelése és védelme érdekében”. Aláhúzta, együttes erővel kell megőrizni a víz minőségét és mennyiségét, ráadásul fenntartható vízgazdálkodás nélkül a hegyvidéki területek fenntartható fejlődése is elképzelhetetlen.


Mindenkinek tiszteletben kellene tartania azt az elvet, miszerint szennyezés esetén a szennyezőnek kell állnia a számlát, ehhez pedig nemzetközi koordinációra van szükség – mondta a Sajó szennyezésére utalva. „Ha ezt nem tudjuk érvényesíteni, akkor azoknak a közösségek kell megfizetniük a szennyezés árát, amelyek egyáltalán nem felelősek érte, ez pedig elfogadhatatlan” – szögezte le.


Szijjártó Péter fontosnak nevezte a hegyvidékek fejlődésével kapcsolatos kérdések napirenden tartását a nemzetközi politikában, ugyanis a szárazföld negyedét ilyen területek adják, itt a világnépesség mintegy 15 százaléka él, döntő többségben fejlődő országokban. Kiemelte, hogy a hegyvidéki ökoszisztémák fontos ellátási rendszerként szolgálnak az alacsonyabban fekvő területeken élő emberek milliárdjai számára is, valamint az ott termő növények fontos élelmiszerforrást jelentenek, aminek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni a jelenlegi élelmezési válság közepette.

Kitért az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokra, a természeti katasztrófákra is, amelyek szavai szerint mindenkire felelősséget rónak a világon. Ezzel összefüggésben pedig emlékeztetett rá, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként ratifikálta a párizsi klímamegállapodást.


A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy hazánk aktív támogatója a 2030 Vízforrás Csoportnak (2030 Water Resources Group – WRG), hárommillió dollárral támogatta annak működését, továbbá felszólította az ENSZ-t, hogy kezelje kiemelt ügyként ezt a témát és hozzon létre különleges vízgazdálkodási jelentéstevői pozíciót. (MTI)

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!