A kutyáival tépetett szét egy medvebocsot egy Hargita megyei juhász, majd a Facebookon büszkélkedett a teljesítményével

2022. augusztus 29. – 13:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Hargita megyei juhosok nevű Facebook-csoportba töltött fel egy juhász egy felvételt: a véres jelenet azt örökíti meg, amint a kutyái egy pici medvebocsot ölnek meg és tépnek szét. A férfi pedig, ahelyett hogy közbelépett volna, rövid kiáltásokkal uszította a videón látható kb. nyolc kutyát.

A mintegy 11 ezer tagot számláló csoportból egy idő után eltűnt a felvétel. A legtöbb hozzászóló arra figyelmeztette a videó felöltőjét, hogy a legjobb lenne, ha törölné, mert nagy baja lehet. A juhász azonban kijelentette: nem fél senkitől. A több mint száz hozzászóló között voltak, akik a videót feltöltő kutyáit dicsérték.

Képernyőmentés a videóból – Fotó: Hargita megyei juhosok Facebook-csoport
Képernyőmentés a videóból – Fotó: Hargita megyei juhosok Facebook-csoport

Domokos Csaba medvékkel foglalkozó biológus a Transtelex érdeklődésékre elmondta: a felvételt eljuttatta a Hargita, a Maros, illetve a Vrancea megyei környezetvédelmi hatóságokhoz, illetve a Hargita Megyei Rendőrfőfelügyelőséghez is, ahhoz a részleghez, amely a fegyvertatással és az orvvadászattal is foglalkozik.

„Úgy vélem, sokkal gyakrabban történik ilyesmi, mint gondolnánk. Sokszor hallok olyan esetekről, hogy juhászkutyákkal öletnek meg medvebocsokat, a mostani videón látottnál akár nagyobbakat is, illetve hogy traktorokkal ütnek el szándékosan bocsokat. De arra, hogy valaki dicsekedjen is ilyesmivel a közösségi médiában, még nem volt példa” – mondta Domokos Csaba. Hozzátette: úgy értesült, hogy az anyamedve is a közelben volt, de azt egyelőre nem tudni, hogy vele mi történt.

Szabó Szilárd, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség osztályvezetője kérdésünkre elmondta: aránylag kevés, medvékkel kapcsolatos orvvadászatról szóló bejelentés érkezik a hatóságokhoz hivatalosan. Évi egy-két olyan eset jut el hozzájuk, amikor orvvadász által kitett hurokban pusztul el medve, időnként pedig fegyveres vadorzásról is értesülnek. Hozzátette: ilyen esetekben nem a környezetvédelmi ügynökség jár el, hanem a rendőrség, illetve a környezetvédelmi őrszolgálat. Úgy vélte, az esetek tényleges száma ennél magasabb lehet.

„Csodálkoztam azon, hogy valaki egy ilyen felvételt kitesz a Facebookra. Vagy nincs tisztában az eset súlyával, vagy érzelmi viszonyulás áll a dolog hátterében, azaz nagyon dühös a medvékre” – vélekedett a szakember. Szerinte, ha a hatósági kivizsgálás valakit vétkesnek talál védett állat szándékos elpusztításában, az bűncselekmény elkövetőjének számít. Medvék esetén a kártérítés értéke, amit fizetnie kell – a vadászati törvény értelmében – 40 ezer euró, de akár börtönbüntetés is kiszabható.

Szabó szerint a médiának is szerepe van abban, ahogyan jelenleg az emberek viszonyulnak a medvékhez. Igen sok hír jut el hozzájuk a problémákról, olyan tudósítások, melyek csak arról szólnak, hogy az állatok károkat okoznak vagy emberrel kerülnek konfliktusba.

„Minél drasztikusabb, véresebb egy esemény, annál inkább van hírértéke. Sokakat pedig csak az ilyen hírek érnek el, ezek alapján alakítják ki a véleményüket. A sajtó gyakran túlhangsúlyozza ezeket az eseteket, és igen kevés szó esik a híradásokban az emberi felelősségről. Emiatt hallunk olyan vélekedéseket is akár, hogy az összes medvét ki kellene irtani. Illetve hogy ha más országok is megvannak medvék nélkül, nekünk miért kellenek?” – fejtette ki a szakember.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!