Elég az amerikai Halloweenből! – mondták az orosz asszonyok, és kivégeztek egy tököt

2023. október 25. – 16:17

Elég az amerikai Halloweenből! – mondták az orosz asszonyok, és kivégeztek egy tököt
Le a Halloweennel! – Forrás: A Putyin raj Youtube-csatornája

Másolás

Vágólapra másolva

Ha azt hitte, hogy a Halloween csak buli, őszi farsang, ártatlan tökfaragás, felpörgetése meg kereskedelmi lelemény, hát tévedett. Ez bizony kőkemény kultúrharc, politikai térfoglalás, hódító softpower. Ezt ismerték fel azok az oroszországi asszonyok, akik összeálltak, hogy tudassák a világgal: elég ebből a pogány nyugati importünnepből, egy igazi orosz patrióta nem megy a szomszédba tökfejű boszorkányokért, amikor van elég saját, mármint ünnep.

Az előadás annyira tökéletes, hogy ha egyszer változna a széljárás Oroszországban, ezt minden további nélkül el lehet adni rejtett ellenállásnak, amely az irónia segítségével belülről bomlasztotta a rendszert. Mindezt ráadásul a Halloween legőszintébb szellemében, olyan tökgyilkossággal a végén, hogy Tim Burton is megirigyelné.

„Mi a Putyin Raj kategorikusan betiltjuk a Halloweent” – közölték. Ez ugyanis kelta pogány ünnep.

„Az ünnep megtartásával idegen bácsikat és néniket gazdagítanak! Gondolkozzanak!” – figyelmeztette a csoport lakótelepi osztagának vezetője a gyanútlan oroszokat.

Hiszen, ez egy kelta eredetű pogány ünnep, amit aztán az „írek elvittek Amerikába, ott az egész marketinbe fordult.”

„Ellenzem, ez az ünnep nem a miénk.” „Nem is keresztény, amerikai, nem való hazafias oroszoknak.” „Van elég ünnepünk és lesz még több is” – érveltek a rajtagok

Egy pillanatra még az is felvillan a képernyő alján, hogy „Halloween – Oroszországban betiltott rendezvény”. Ez a formula bevett jelzés az orosz nyilvánosságban, ha terroristának minősített, betiltott szervezetről van szó, vagy épp a nyugat szekértolójaként megbillogozott külföldi ügynökökről vagy épp a Meta részét képező Facebookról. A Halloween ilyen megjelölése elsőre viccnek látszik még az Ukrajna ellen indított háború másfél éve óta nagyon súlyosan átalakított orosz nyilvánosságban is.

Az akció azonban nem vicc. A videót a „Putyin raj” Youtube-csatornáján adták ki, márpedig a szerveződés Kraszondarban valóban létezik, egy helyi üzletember hozta létre 2012-ben, döntően idős asszonyokból. Volt, hogy az Ausztriában nyaraló kormányzónak mentek neki, vagy az ellenzéki Alekszej Navalnijnak, akivel ma már nem kell bajlódniuk, hiszen börtönben ül.

A belső ellenség egyre fogy, külső van bőven, Ukrajnától kezdve az egész nyugati világig, de oda nem juthatnak el a krasznodari asszonyok. Szerencsére éberek maradtak és észrevették, hogy maradt még nyoma annak, hogy egykor Oroszország nyitottabb volt a világra: teret hódított a Halloween.

Nem csak a krasznodari csoportban merült fel a Halloween visszaszorításának gondolata, tavaly az orosz parlament kulturális bizottságának helyettes vezetője is javasolta, hogy mindenki maradjon távol ettől az ünneptől, mert az „a halált, a szörnyűségeket, a vért kultiválja, ami idegen a mi kultúránktól” – mondta Jana Lantratova az Oroszország által Ukrajna ellen indított invázió nyolcadik hónapjában.

Helyette már felmerült, hogy – az egyébként a karácsonyhoz hasonlóan import, és pogány eredetű –, mézmegváltó, almamegváltó ünnephez hasonlóan tökmegváltó ünnepet kellene tartani. Más kérdés, hogy az orosz ortodox egyház szerint ez utóbbi sem létezik, így talán a Halloween orosz verziójára sincsen szükség.

Egyelőre azonban nem lát mindenki rejtett paramilitáris honsorvasztó akciót az ünnepben Oroszországon belül sem. Még az orosz állami Ria Novosztyi hírügynökség tomszki képviseletének cikke is arról szólt, hogy nem fogadta túl nagy lelkesedés a Halloween leváltását.

Az egyik helyi óvoda vezetésének válasza is jelzi, hogy akadnak józan hangok: „Nem propagandát folytatunk, egyszerűen ünnepet szervezünk, érzelmet adunk és figyelünk a gyerekek igényeire. Szerintünk a Halloween nem ártalmas a társadalomra nézve. Ha népszerűsítik a Tökmegváltót, majd azt is megünnepeljük. Hogy ez kiváltja-e a Halloweent? Aligha, ugyanis a gyerekek jobban szeretnek jelmezbe öltözni, mint örvendezni az aratásnak.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!