Parajd után: újabb csapás? Vagy jó esély a székelyföldi turizmusnak

2026. augusztus 16-án a Transtelexen jogos aggodalmat keltő írás jelent meg a Madarasi Hargita síközpontjáról.

Rémhírként már hallottam, hogy fejlesztés, bővítés helyett a megszűnés fenyegeti a Székelyföld legnagyobb, az 1801 méter magas Madarasi Hargita alatti síközpontját, a cikk ezt most megerősítette. Felfoghatatlan, hogy a parajdi természeti katasztrófa után a Székelyföld idegenforgalmára emberi tényezők készülnek csapást mérni.

Milyen alapon merek a témához hozzászólni? 75 éve sízek, vizsgázott síoktató is vagyok, az 1990-es években a Magyar Sí Szövetség tiszteletbeli elnöke voltam. Megírtam a magyar sísport történetét „Lehet-e sízni a Kárpátok alatt” címen, Neidenbach Ákos sí-alpinista társszerzővel. Megjártam, megcsodáltam és kipróbáltam a Tátra, az Alpok, Amerikában Kalifornia, Colorado, Alaszka és Új-Anglia számos kitűnő síterepét. Személyesen ismerem az erdélyi síterepek jó részét is, látom jó adottságaikat. Az 1970-es évek második felében a magyar síoktatók „besíző táborával” kóstoltam bele a Madarasi Hargitán a primitív, „kutyás” felvonóba. A kétezres években ugyanott „nemzetegyesítő” sítáborokat szerveztem a Magyarországi és az Erdélyi Kárpát Egyesülettel, szlovákiai és kárpátaljai résztvevőkkel. De síztem Gyergyóban, Hargitafürdőn, a bucsini és a gyimesi pályákon is. Ismerem a közel 15 éve, Máté Lehel közreműködésével az osztrák Hubert Ramskogel és más szakemberek (Domeniu Schiabil – Petre Popa) által a Hargita síturizmusára készített terveket, ezekről 2012-ben szakvéleményt is írtam a megyei vezetés (az elnök és a főépítész) és a települési önkormányzatok számára. Az idei tusnádfürdői szabadegyetemi táborban javaslatomra sor került egy panelbeszélgetésre a Székelyföld téli idegenforgalmáról Borboly Csaba megyei alelnök és Madár Zsolt, Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója részvételével. Merem állítani, hogy alábbi javaslataim jelentős lökést adnának a Székelyföld négy évszakos turizmusának, megmentenék és fejlesztenék a Hargita sísportját, és szép jövedelmet biztosítanának a közbirtokosságoknak meg a szállásadóknak.

Mindenekelőtt szeretném cáfolni azt a tévhitet, hogy a klímaváltozás következtében temetni kell a sísportot.

A klímaváltozáshoz a sísport esetében jól lehet alkalmazkodni mesterséges hó készítésével. A helyi vízforrásokra és a csapadékot megfogó víztározókra épülő hókészítő berendezések 800 m fölött ma is tartós hótakarót, minimálisan 2-3 hónapos, 1400 m fölött öt hónapos síidényt biztosítanak. Jó példa erre a Magyarországon sikeresen működő Eplényi Síaréna (333-509 m) és a Mátraszentistváni Sípark (676-821 m). Mindkettőn 80 nap körüli a síidény. Szlovákiában a legnagyobb síközpont a Chopok, ennek mindkét oldalán a 850 és 2002 méter közötti sípályákon a mesterséges hó és a pályaelőkészítő gépek (ratrakok) jóvoltából december elejéről április közepéig most is garantált a hótakaró, ezt személyesen tanúsíthatom, ahogy a mátrai Sípark kitűnő működését és hétközi népszerűségét is. Szlovákia mintegy 80 síközpontjának a többsége 1200 m alatti, de a technikai hóval történő hópótlás ott is három havi síidényt tesz lehetővé. A melegedő klíma ismeretében történtek Szlovákiában az utóbbi évek nagy fejlesztései, kabinos és székes síliftek telepítése és nagy szállodák és apartman-házak építése. A családi magántulajdonban álló Mátraszentistváni Sípark is pályákkal és felvonókkal bővíti a területét. A székelyföldi síterepek mindegyike magasabban fekszik, mint a népszerű és hópótlással jó esetben három hónapon át is működő magyarországi síközpontok.

A Hargita-hegység alkalmas egy nagy összefüggő turisztikai régió kialakítására: a csúcsok számos településről úttal és felvonókkal könnyen elérhetők, turistautakkal és sípályákkal egymással is összeköthetők.

2024-ben elkészült a Hargita-hegységnek a Hargita Megye Tanácsa által elfogadott mesterterve. Alapos, példamutató, természet- és emberbarát, közel 200 oldalas dokumentum. Helyesen állapítja meg, hogy a hegyi üdülőterületek négy évszakos kínálatai (gyalogtúrák, hegyi kerékpározás, gyógyfürdők és mofetták) mellett az alpesi sízés és a snowboardozás mellett vonzó és terjed a hótalpas túrázás és a sífutás (cross-country skiing). Hozzáteszem még a túrakötéssel, fókatalppal történő sítúrázást. Elmulasztja azonban a mesterterv megállapítani, hogy a hegység turisztikai lehetőségeinek jobb kihasználásához elengedhetetlen 3-4 függőszékes felvonó telepítése. Ezek télen elsősorban a sísportot, a többi évszakban pedig a gyalogos és kerékpáros turistaságot tennék vonzóvá és szolgálnák ki.

A Madarasi Síközpontot – személyesen tapasztaltam – húsz éve kitűnően működteti a Bagolykő Kft. Az 1650 m magasságban kiépült kis telep jelentős téli látogatottsága a sílétesítményeknek köszönhető. Ha tavaly a forgalom – és így a jövedelem – csökkent, annak elsődleges oka a megközelítés nehézsége és a felvonós pályák rövidsége, kis szintkülönbsége, elmaradása a külföld, de a Déli-Kárpátok vagy a Kolozsvárhoz viszonylag közeli Havasnagyfalu/Marisel és Kisbánya (Buscat) székes felvonóval rendelkező síterepétől. A tehetősebb és igényesebb erdélyi sízők a Tátrában, az Alpokban, de még Szerbiában és Bulgáriában is többszáz méter szintkülönbségű, változatos pályarendszereket találnak. A madarasi sípályák területét a Bagolykő Kft. húsz éve bérli a Kápolnásfalusi Közbirtokosságtól. Miért nem akarja a tulajdonos a bérletet meghosszabbítani? A Transtelexnek nyilatkozó Both Lajos elnök semmiféle racionális érvet nem tud emellett felhozni, miközben a Bagolykő kész a közbirtokosságot bevonni a szükséges fejlesztésbe, sőt a tulajdonosi szerkezetbe is. Lehet, hogy a kápolnásfaluiak azt hiszik, hogy a síközpont egy aranybánya. Nem az, csak szerény és az időjárástól is függő jövedelmet termel, amit célszerű, sőt szükséges a géppark cseréjébe és a további fejlesztésbe befektetni. Arról pedig a kápolnásfaluiaknak láthatóan fogalmuk sincs, hogy a felvonók, a pályakarbantartó ratrakok és a hókészítő berendezések működtetése komoly szaktudást és tapasztalatokat igényel.

A cikk rámutat, hogy megegyezés hiányában a Madarasi Hargitán a jelenlegi működtető a lifteket és egyéb berendezéseket kénytelen lesz leszerelni, így a síélet éveken át szünetelne, munkahelyek szűnnének meg – és a közbirtokosság is elesne a jövedelemtől.

A közbirtokosság képviselője olyanokat is mond, hogy több szálláshelyre és felvonóra nincs szükség „a sírendszert csak visszafogottan korszerűsítené és bővítené” – tehát sehogy. Azt is állítja, hogy „a Natura 2000-es területen a turizmust össze kell egyeztetni a természetvédelemmel és a hagyományos gazdálkodással.” Az Alpokban a sísport, a négy évszakos turizmus példásan együtt él a természetvédelemmel és a hagyományos állattartással. A kívánatos és már régóta konkrét tervekből álló fejlesztés összhangban van a természetvédelemmel. A sí-és üdülőterület megközelítése ma részben Zetelaka és az Ivó patak felől történik egy tíz km-es, meredek, télen havas és jeges, hóláncot igénylő úton. Az Ivóból a Fertő-nyereg felé haladva a Rakottyás-patak mentén fölfelé vezet egy gyönyörű erdészeti út, megközelítve a Madarasi csúcsot. Erről indulhatna egy székes felvonó a csúcs alá, a Pethő-panzióhoz Szentegyháza felől érkező felvonó hegyállomása mellé, az autókat a völgyben hagyva. Ehhez egy kényelmes lesiklás sísztráda alakítható ki, részben ligetes területen haladva. A másik útvonal Szentegyházából vezet a Vargyas patak mellett. Ennek utolsó szakasza egy szerpentin, ami az üdülőtelepen végződik. Ez télen is jobban járható, könnyebben tisztítható, mint az Ivó pataktól fölvezető út, de ha megépülne a borvízforrástól a Nagy-Mihályra (1685 m) vagy a madarasi csúcs alá (a Pethő-panzióhoz) vezető székes felvonó, akkor a környezetbarát megközelítés kiváltaná az autókat, azok számára 500 méterrel alacsonyabban, a völgyállomáson lenne a parkolás. Ide vezessen egy könnyebb és egy nehezebb sípálya – ez már 450 m szintkülönbséget jelentene.

Ezzel a Madarasi Hargita egy nemzetközileg is jegyzett sí- és kirándulóközponttá válna.

Szálláshelyeket nem kell a hegyen bővíteni vagy építeni, ott vannak már a völgyben. Zetelaka, Ivó, Szentegyháza és igen, Kápolnásfalu lakossága hagyományos életformáját megőrizve követné az alpesi osztrák falvak példáját, ezzel biztosít lakossága megmaradását és jólétét.

Ez egy reális, hazai és nemzetközi pályázatokból finanszírozható, 2-3 év alatt megvalósítható program. De ott van a szomszédságban a Hargita másik, kitűnő adottságokkal rendelkező üdülőhelye, Csíkszeredától 20 km távolságban és 1350 m magasságban, Hargitafürdő. Mofettákkal és öt sípályájával, a hópótlást lehetővé tevő, technikai havat gyártó rendszerrel. Működtetését pár éve átvette a csicsói közbirtokosság. A telep fölött magasodó Csicsói csúcsot (1755 m) függőszékes felvonóval Hargitafürdő sípályáival összekötve, ez egy egész évben népszerű, a jelenleginél sokkal több látogatót vonzó, télen decembertől április végéig sízést és sítúrázást kínáló üdülőhely lenne, jobban kihasználva az utóbbi években jelentősen gyarapodó számú szálláshelyeket. A székes felvonó az év többi részében is rendkívül népszerű lenne, hiszen a Csicsói csúcs fennsíkja egyedülálló panorámát kínál, és számos irányba vezető gyalogtúrák kiindulópontja lenne. Térképen már húsz éve létezik a terv egy székes felvonóra és hozzá egy könnyű és egy nehezebb sípályára. Ezzel a felvonóval Hargitafürdő, sőt Csíkszereda idegenforgalmi értéke jelentősen megnőne.

Szokásos ellenvetés, hogy Hargitafürdőn megoldatlan az autók parkolása. Ennek orvoslására javasolom, hogy Csíkszeredától északnyugatra, részben meglévő utakat felhasználva, épüljön egy (kerékpárok szállítására is alkalmas) függőszékes felvonó Piricske és a Kossuth-szikla (1400 m) között, a völgyállomásnál könnyen kialakítható nagy autóparkolóval. Ez környezetvédelmi szempontból ideális megoldás lenne Hargitafürdő és az egész hegység elérésére, egyben a turista- és kerékpár-útjainak is jó indulási pontja lenne. A látogató turisták mellett a helyi lakosság körében is egész évben népszerű és jövedelmező beruházás lenne.

És ez még nem a reálisan megvalósítható álmok vége. A madarasi és a hargitafürdői üdülő- és síközpontok könnyen összeköthetők. A már említett Vargyas-völgy – Nagy-Mihály sípálya és felvonó völgyállomásától egy másik székes felvonó a Csicsói Hargita fennsíkjára vinne föl, ahonnan a már ugyancsak említett, kiépítendő pályákon Hargitafürdőre lehet majd lesiklani. Mindezekre térképen megvannak a kész tervek.

Ez a „síhinta” nagyban növelné mindkét központ vonzerejét, népszerűségét, a magyarországi 7-800 ezer síző egy részét elcsábítaná a tátrai és alpesi terepektől, a többi évszakban pedig jóval több turista érkezne. Autópályán Budapesttől a távolság ma már akkora, vagy még rövidebb, mint a legtöbb népszerű osztrák és olasz síközpont. A rendszer tovább is bővíthető. Egy kívánatos harmadik ütemben a Madéfalvi és a Rákosi csúcsok (1709, ill. 1758 m) is bekapcsolhatók a pályarendszerbe. A kényelmesebbek számára a szánkázás és az ugyancsak gyorsan terjedő snow-tubing (lecsúszás felfújható párnán) ugyancsak remek téli szórakozás. A motoros szánnál számomra rokonszenvesebb a lovas szán, a Hargita és a többi havas ezt is kínálja.

A cikkben szó esett a parajdi tragédiáról, fölidézve az ottani idegenforgalom összeomlását. Parajd fölött ott vannak a Görgényi-havasok. A meglévő három bucsini síterepet össze kellene kötni egy lesiklópályával és egy, az 1436 m magas Borzont-főre szállító függőszékes felvonóval. Ez négy évszakban vonzaná a látogatókat, és valamennyire helyreállítaná Parajd és a Sóvidék turisztikai vonzerejét. Akik pedig nem akarnak naponta 20-30-szor lesiklani, fizetve az emelkedő sílift-árakat, azok számára ideális túrautakat kínál a Bucsin-tető környéke, egészen az 1700 m fölötti Mezőhavasig. A pályaelőkészítő-géphez (ratrak) csatlakoztatva és sínyomot fektetve pedig a sífutók számára lehet ott remek körutakat készíteni. Szóval van fantázia ott is a téli idegenforgalomban.

Kívánatos a magyarországinál sokkal jobb, a Tátra, valamint az Alpok feltételeivel versenyképes erdélyi havasok adottságainak kihasználása. Ez az országos és a helyi politikán, nem utolsó sorban pedig a közbirtokosságok magatartásán múlik. Az EU pályázatok mellett az anyaországi új támogatáspolitikája, a fociakadémiák helyett kiírásra kerülő pályázatok jó esélyt kínálnak arra, hogy az erdélyi társadalom, mindenekelőtt az ifjúság, valamint az Erdélybe látogató anyaországiak a Székelyföldön, de más erdélyi hegységekben is, kiváló téli és nyári üdülési, sportolási lehetőségeket találjanak.