Hunor és Magyar. A két pártelnök találkozója elé

A Fideszhez igazodott RMDSZ-nek majdnem akkora pofont jelentett a Tisza győzelme, mint az „anyapártnak”, és ez teljesen váratlanul érte, mert elhitte, hogy Orbán Viktor bölcs, a magyar kisebbségek nagy támogatója, és legyőzhetetlen. Tánczos Barna miniszterelnök-helyettest is meglepte az eredmény: „Több ezer örömmámorban úszó budapesti magyart, sok száz autót láthattam ünnepelni az este, míg gyalogosan, majd egy rollerrel hazamentem a Fidesz–KDNP eredményvárójáról. Főleg fiatalok, de nem csak. Autóbusztól a villamosig, a taxitól a metróig, luxusautótól a középkategóriásig. Mindenhol zászlóerdők lobogtak, dudaszó, örömünnep, rigmusok, zene, buli, színpad és győzelmi beszéd a Bem rakparton.”

Miért keltett a választás eredménye ekkora meglepetést az erdélyi magyarok körében?

Noha az erdélyi magyar társadalom nem azonos az annak 35 év alatt sok eredményt hozó RMDSZ-szel, a magyar állampolgárságot felvett és a kétséges legitimitású levélszavazatok alapján 87 százalékban a Fideszre szavazók azt a látszatot keltették, hogy az erdélyi magyarság zöme erősen bízott Orbán Viktorban, sőt szinte mindent rá tett. A látható, tapasztalható közhangulat kétségkívül ezt mutatta. Mi ennek az oka? A budapesti kormány megvette a vezetőket? Az erdélyi média felvásárlása és a budapesti kormány szolgálatába állítása? A jelentős mennyiségben érkezett anyagi támogatások? A 2003-ban a balközép magyar kormánytól kapott pofon? A Fidesz által kezdeményezett bálványosi táborok emléke és a tusnádfürdői táborok hatása? A Fidesz nemzeti retorikája? Igen, mindez. Ahogy a Székely István Gergő politológussal készült interjúban elhangzott: „Erdélyben, különösen az idősebb generáció esetében az történt, hogy folyamatosan, háttérzajként jelen volt a Kossuth Rádió, a Duna TV, az M1 és a többi csatorna, és ez lassan, szinte észrevétlenül formálta a valóságérzékelést úgy, hogy sokan nem is vették észre, mennyire eltolódott az a kép, amit ezek a médiumok közvetítettek. Húsz éve még ez volt a megbízható forrás, mostanra már csak Brüsszelt, a migránsokat és az ukránokat szidja, és a háborús paranoiát gerjeszti. Volt, akinek ez időközben leesett, de sokaknak nem, és szerintem ez a jelenlegi helyzet megértésének egy nagyon fontos eleme.”

A mai világban, az internet jóvoltából könnyű a tájékozódás, és a fiatal erdélyi értelmiség élt is ezzel; a romániai magyar közmédia kiegyensúlyozottan és hitelesen informálta közönségét, működött a Transtelex és az Átlátszó Erdély, de – úgy tűnik – a szélesebb közönség ezeket nem követte, vagy ha bele is nézett, nem vette komolyan azok figyelmeztetéseit és érveit. Én is abban a reményben közöltem véleménycikkeket az előbbiben, hogy külügyminiszteri működésem emléke, az Erdélyben számos helyen bemutatott és meg is vásárolt két könyvem (a magyar szomszédságpolitikáról írt, illetve a „Lehet-e sízni a Kárpátok alatt?”, amely a magyar és az erdélyi sízés története mellett az erdélyi síterepeket is népszerűsíti), gyakori erdélyi látogatásaim és előadásaim alapján megszólalásaimnak nagyobb hatása lesz.

De április 12-e után új korszak kezdődik az erdélyi magyarság számára is. Az Erdélyből a választások előtt, majd azóta érkező reakciókat olvasva kétféle félelmet látok. Az RMDSZ vezetése és az utóbbi években Budapestről érkező jelentős támogatások kezelői, haszonélvezői mellett széles tömegek attól tartanak, hogy elapad mindenfajta támogatás, és a Fideszre szavazók miatt megbüntetik az egész erdélyi magyar társadalmat. A másik aggodalom, hogy az RMDSZ gyorsan átáll a Tiszához, ezt Magyar Péter megnyugvással elfogadja, és minden marad a régiben, legfeljebb kissé kevesebb pénz érkezik. Hogy ezt jelenti-e a két pártelnök küszöbön álló találkozója.

Az új kormánytól az erdélyi magyaroknak nem kell tartaniuk. Székely idézett írása is rámutat:

„Magyar Péter többször hangsúlyozta, hogy nem kampánycélból közelít Erdély felé, nem szavazatokért jönne, hanem úgy tekint a határon túli magyarokra, mint akiknek sorsáért felelősséget fog vállalni miniszterelnökként. Csak persze ez az üzenet nem jutott el a címzettekhez egyrészt a felvásárolt Fidesz-média kapuőr szerepe miatt, amely kiszűrt minden pozitív tartalmat, ami a Tisza irányából érkezett, másrészt az RMDSZ sem volt hajlandó ebben partnerként együttműködni.”

A jövendő kormányfő április 13-i nemzetközi sajtótájékoztatóján is kimondta, hogy ugyan az RMDSZ részt vett az erdélyi magyarok félrevezetésében, de ő nem egy sértődős típus, nyitott az együttműködésre, „spongyát rá”, a választási kampány véget ért, ezért minden olyan szervezettel együtt fog működni a Tisza-kormány, amely a határon túli magyarokat képviseli.

Ez azonban – hiszem – nem jelenti azt, hogy Magyar kényelemből, számításból minden további nélkül együtt akar működni a Kárpát-medencei magyar kisebbségek pártjainak jelenlegi vezetésével. A magyar kisebbségi társadalmakkal akar és fog együttműködni.

Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója feltette a kérdést: „hogyan számol el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azokkal az elköltött, eltékozolt magyar adófizetői milliárdokkal?” A propagandára fordított pénzek elvesztek. A műemlékek megóvására, iskolákra, óvodákra adottak haszna látható. De Magyarországon is hallottunk fociakadémiákról, stadionokról, be nem fejezett luxusszállodákról, gyergyói magánrepülőtérről, nem ezekre érvényes, hogy „spongyát rá”. A magyarországi példát követve van mit megállítani, vizsgálni, és lehetőleg visszaszerezni. De szó sincs arról, hogy az erdélyi magyar kultúra, oktatás, sajtó, gazdasági tevékenység támogatása megszűnne. „Régiókra lebontva kell dönteni arról, hogy ki milyen támogatásokat kap” – írja Székely István Gergő. Nyitott kapukat dönget az igény, hogy „a támogatások elosztásában nagyobb szerepet kapjanak a szakmai szempontok, például úgy, hogy különböző területeken szakmai testületek határozzák meg a prioritásokat, és ne kizárólag politikai alapon szülessenek döntések… hogy bizonyos, nemzeti szempontból kiemelt intézmények finanszírozása megmaradjon.” Nem Budapestről fogják megmondani, mire van szüksége az erdélyi magyaroknak, azt nekik kell megfogalmazniuk. Ami jár minden romániai adófizetőnek, azt a bukaresti kormánytól kell kérni, attól kell elvárni.

A budapesti kormány azt a segítséget, pluszjuttatást adhatja, amire a kisebbségnek megmaradása és jövője érdekében van szüksége.

Szeghalmi Örs, a nagyváradi Tisza-sziget létrehozója szigorú ítéletet mond arról, hogyan szolgálta ki az RMDSZ vezetése a közelmúltban a Fideszt, és azt várja a Tiszától, hogy „ha kell – kikényszerítse az alaposabb megtisztulást.” De nem csupán a Tisza választási sikere nyomán indokolt és szükséges, hogy az erdélyi magyar társadalom, mindenekelőtt annak politikai vezetése felülvizsgálja eddigi gondolkodását és magatartását, ezt jó ideje sokan szorgalmazták. Az Orbán-rendszer bukása nyomán ez már elkerülhetetlen. Látom is ennek a jeleit, ez biztató, és folytatódni fog, nagy valószínűséggel személycserékhez fog vezetni. De az RMDSZ elnökének és más tisztségviselőinek személye nem a magyar kormányra tartozik, ezt a párt, a tagság, a magyar választók hivatottak eldönteni. Ahol olyan nagy hagyománya van a felelős hazafiságnak, mint Erdélyben, ott meg fog történni az önvizsgálat, és meg fog születni a megfelelő politikai döntés. A Tisza-kormány, folytatva az Antall-kormány magatartását, tiszteletben fogja tartani a határon túli magyar közösségek és pártjaik autonómiáját.

Fölmerül még az erdélyi magyar politikai életben a pluralizmus kérdése. A magam részéről – történelmi és politikai tapasztalatok alapján – úgy vélem, hogy a nemzeti kisebbségek érdekeit egy adott országban egyetlen párt tudja a legeredményesebben képviselni (ld. Dél-tiroli Néppárt, Svéd Néppárt Finnországban stb.). A megosztottság eredménye látható Szlovákiában, ahol a lakosságnak legalább 8 százalékát kitevő, de pártokra szakadt magyarságnak már több ciklus óta nincs parlamenti képviselete. Néhai Szőcs Géza, amikor a 2000-es években arról beszélt, hogy ideje az egypártrendszert megszüntetni Erdélyben is, én vele szemben úgy érveltem, hogy a nemzeti kisebbségek esetében a pluralizmusnak az egy párton belül van helye, akár platformokkal kifejezve. Azzal még kevésbé értek egyet, hogy szűnjenek meg az etnikai pártok, a kisebbség különféle pártokban keresse érdekeinek képviseletét. Ideálisnak azt tekintem, ha a nemzeti kisebbség tagjai magas arányban vesznek részt a választásokon, így elég nagy lehet a súlyuk a parlamentben ahhoz, hogy a mérleg nyelveként, változó összetételű koalíciókban érjék el érdekeik érvényesülését. Erre klasszikus példa a katalánok esete, akik hol balközép, hol jobbközép kormányokban tudták érdekeiket egyre eredményesebben érvényesíteni. Én tehát igen fontosnak tartom az RMDSZ létét, és nagyra értékelem mindazt, amit a többségi nemzet türelmetlen, magyarellenes irányzataival szemben is elért. Közössége helyzete, jövője elsődlegesen Bukarestben, és nem Budapesten dől el. Sokakkal együtt nagyon örülök, hogy egy-két éve az RMDSZ korábbi elnöke, Markó Béla újra megszólal politikai kérdésekben, mind a magyarországi, mind az erdélyi nyilvánosságban. Nagyon érdemes rá hallgatni. Abban is egyetértek vele, hogy a magyar kisebbségek pártjainak nem egyenlő távolságot, hanem egyenlő közelséget kell tartaniuk a magyarországi politikai pártoktól, és autonómiájukat megőrizve szoros kapcsolatban kell lenniük a mindenkori magyar kormánnyal. Nincs kétségem afelől, hogy erre a Tisza-kormány kész lesz.

De Budapestnek, az „anyaországnak” is meg kell találnia a nemzetpolitika, a magyarságpolitika új útját és megfelelő eszközeit. Az egykori Határon Túli Magyarok Hivatala (elnök: Entz Géza, alelnök: Zalatnay István) az 1990-es években szerintem jól működött, anyagi lehetőségei azonban nagyon korlátozottak voltak. Az alapelveket lefektette, de az intézményt feltámasztani nem lehet. A témának kiemelt helye lesz a Miniszterelnökségen, minden bizonnyal egy államtitkár irányításával. Jogos igény, hogy a Tisza fogalmazzon meg egy részletes koncepciót arról, hogyan képzeli el a határon túli magyarokkal fenntartott kapcsolatot, a magyar–magyar viszonyt. Nem pártérdekeknek vagy személyi érdekeknek alárendelve, hanem az összmagyarság, a Kárpát-medencében élők mellett a nyugati országokban élők érdekében. Jó kifejezés a „külhoni magyarság”. Az én szememben a Tisza az Antall vezette Magyar Demokrata Fórum utódpártja. Az MDF kiérdemelte a határon túliak bizalmát. 2000 után ez a bizalom átszállt a Fideszre, de idővel visszaélt vele. Hiszem, hogy a Tisza Párt alkalmas lesz a bizalom megszerzésére és megtartására. Nem kétséges, hogy az új kormány ajánlata meglesz. Több erre vonatkozó javaslatot is ismerek; mire az új kormány feláll, megszületik a döntés. De nem a magyar nemzeti kisebbségek feje fölött – ezért van szükség a Tisza és a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőinek egyeztetésére. A Szamos és a Maros a Tiszába torkollik. A Tisza Párt kitárt karokkal fogadja az erdélyi hegyek és vizek népét.