A Bucsinról ez jut eszembe…

Örömmel olvasom a Transtelexen Tőkés Hunor beszámolóját első síélményeiről. (Nálam ez 72 évvel ezelőtt történt a budai Tabánban.) Viszont sajnálom, hogy a Bucsinon az idei szezon későn indult, és már olvadozik a hó, a vendégek száma is elmarad a tavalyitól. Van egy jó hírem: mire ezeket a sorokat olvassák, már 20 cm friss hó boríthatja a bucsini pályákat, és van rá esély, hogy március 15-ét egy jó sízéssel lehet megünnepelni. (Életem egyik legnagyobb sí-élménye volt 2005. márciusa, amikor a sepsiszentgyörgyi nemzeti ünnepre meghívott szónokként előtte gyergyói barátokkal fölmentem a Madarasi Hargitára egy kis sízésre. Március 13-án túlzás nélkül jó méter hó esett, autóval reménytelen volt a hegyről lejutni. Szerencsére feleségemmel az autóúton le tudtunk sízni az Ivóba, ahol az autónkat hagytuk, így értünk oda másnap az ünnepségre.) Szóval még nincs vége a télnek, és a további havazásra a természetnek nagyobb szüksége van, mint a hozzám hasonló síbolondoknak.

Tavaly augusztusban két, itt megjelent írásban adtam hangot reményemnek, hogy a tél, a Parajdhoz közeli sípályák, valamennyire enyhíthetik a bányakatasztrófa okozta idegenforgalmi veszteségeket, és arra hívtam fel a figyelmet, hogy kár volna kihagyni a téli sportok, téli turizmus nyújtotta lehetőségeket. A most megjelent írás nem cáfolja, inkább megerősíti javaslatomat, hogy a két bucsini terepet össze kellene kötni egy lesiklópályával és egy, az 1436 m magas Borzont-főre szállító függőszékes felvonóval. Ez négy évszakban vonzaná a látogatókat, és valamennyire helyreállítaná Parajd és a Sóvidék turisztikai vonzerejét. Akik pedig nem akarnak naponta 20-30-szor lesiklani ugyanazokon a pályákon, fizetve az emelkedő sílift-árakat, azok számára ideális túrautakat kínál a Bucsin-tető környéke, egészen az 1700 m fölötti Mezőhavasig. A pályaelőkészítő-géphez (ratrak) csatlakoztatva és sínyomot fektetve pedig a sífutók számára lehet remek körutakat készíteni. Szóval van fantázia a téli idegenforgalomban.

Nemrég a Válasz Online-on írtam egy érvelést a sísport jövőjéről és előnyeiről. Ennek fő, az erdélyieknek is szóló gondolatait velük is megosztom.

Nemzeti ügy a sísport

Évek óta nem volt igazi tél Magyarországon, hóval, faggyal. Nemcsak a téli sportok kedvelői látták ennek a kárát (és persze az energiaszámlán a hasznát), de mindenekelőtt a mezőgazdaság. A Dél-Alföldre most hullott sok hó természeti és gazdasági jelentősége igen nagy, pláne, ha jó darabig megmarad, és még jön is hozzá utánpótlás. Jött is, meg utána enyhülés és újabb havazás – csak ne jöjjön egy korai tavasz, majd a sok fagykár.

Ha a következő évek olyanok lesznek, mint az utolsó néhány, akkor felejtsük el az 1000 méter alatti síterepeket? Nem mese, fölös ijesztegetés a klímaváltozás. Fogynak a gleccserek, Európa nagy részén csökken a csapadék mennyisége, érkeznek a kártevők, az invaziv fajok. Jó, jó, mondanák sokan, a sísport csak egy hobbi, ráadásul drága, csak a tehetősek engedhetik meg maguknak, nekik meg ott vannak az Alpok, a Déli Kárpátok és a Balkán magashegységei, nem is baj, ha kevesebb helyen háborgatják a természetet. Különösen attól tartanak a természetet az emberektől féltő zöldek, hogy a csökkenő, vagy hiányzó havat mesterségesen előállított hóval akarják pótolni, mert ez árt a környezetnek és energiát igényel. Reménytelen őket megnyugtatni? Valójában nincs semmilyen racionális érv a téli természetes hótakaró megerősítése, pótlása ellen, erről már sok cikket írtam.

Viszont az egész világon, de mifelénk különösen, a túlsúly valóságos népbetegséggé vált, ijesztő nagyságú orvosi költségekkel jár, sőt egyre több halálesetet okoz, mert növeli a cukorbaj, a szívbetegség, az agyvérzés és egyes rákbetegségek kockázatát. Az egészségtelen életmód miatt az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az átlagosnál elhízottabbak száma, ezért krónikus betegségekkel is többen küszködnek, mint Nyugaton A következmény a nemzetközi összehasonlításban is alacsony várható élettartam. A strandokon, a vízpartokon is mennyi kövér fiatal látható. Hogyan lehetne megmenteni fiatalságunkat ettől a magunk okozta, az immunrendszert is gyöngítő bajtól? A válasz egyértelmű: nem gyógyszerrel, fogyókúrákkal, rábeszéléssel, hanem a sporttal, a rendszeres testedzéssel. Az iskolai testnevelés nagyszerű dolog, de csak akkor éri el a célját, ha a diákságot rászoktatja a rendszeres öntevékeny sportolásra, ami azután felnőtt életének is a részévé válik. Ideje lenne szélesebb körben (újra) tudatosítani mindenfajta sporttevékenység, de különösen a szabad levegőn végezhetők előnyeit. Orvosi szakvélemények szerint ezek között is egészségügyi szempontból a sízés a legideálisabb, minden izmot megmozgató mozgásforma. Szinte egyedül ez képes elvonni a diákot és a felnőttet is a számítógéptől és az okostelefontól. Nemzetünk jövőjének egyik záloga, sikerül-e a következő nemzedékeket egészségesebbé tennünk. Az aktív, rekreációs sportolás elterjedése nemzetpolitikai ügy. Magyarország valamennyi szomszédjában jobban elterjedt a diáksport, hosszabb a téli szünidő, és a tanterv része egy hét síszünidő.

A sízést kedvelők jelentős része azonban a meredeken emelkedő liftárak miatt egyre nehezebben engedheti meg magának ezt a sportágat. Az áremelkedés oka elsősorban a melegedő klíma, a csökkenő természetes havat csak hópótlással, hókészítő rendszerek telepítésével lehet ellensúlyozni, ez pedig, és ennek a működtetése sok pénzt igényel. Az Alpokban és a szlovákiai hegyekben sok régi felvonót is lecseréltek: kabinok, 6-8 személyes függőszékes felvonók (gyakran melegített üléssel, széltől-hóeséstől óvó lehúzható védőburokkal) szállítják a sízőket, ez is benne van a 60-80 eurós napibérlet-árakban. Diákok, családok, vagy nyugdíjasok ezeket az árakat, több napi szállásköltséggel, aligha engedhetik meg maguknak. Sokaknak tehát le kellene mondani erről a remek sportágról?

A sísport elterjedése első félszáz évében, a II. világháborúig, demokratikus kedvtelés volt: a fából készült síléc (jó esetben fölcsavarozott kantnival) olcsó volt, ugyanaz a bakancs szolgált gyalogtúrára, sízésre, sőt korcsolyázásra is. Sok volt a lakáshoz közeli terep, lábbal (sílécen) tapostuk be a pályát, egyszerű berendezésű olcsó menedékházak voltak a hegyekben. Az első kabinos és húzós sífelvonók csak az 1930-as években jelentek meg, még a magashegyeit 1939-40-ben visszanyert Magyarországon sem volt egyetlen sem. Akinek volt állása, jövedelme, megengedhette magának a téli üdülést, sízést. Még a szegényebbek is. Munkásturista- és síegyesületek működtek, többüknek volt saját turistaháza. A síidény pedig többhónapos volt.

Ma az elkényelmesedő, képernyőhöz, okostelefonhoz kötött társadalomnak, kivált az ifjúságnak, egészsége érdekében nagyobb szüksége van a téli sportra, mint valaha. Mit lehet tenni, hogy a sísport ne legyen kizárólag a magasabb jövedelműek kedvtelése, illetve a síversenyzők vetélkedése a meleg szobában figyelő közönség szórakoztatására? Szlovákia és Erdély síterepeinek egy része magasabban fekszik, ezért nem, vagy csak kevés hópótlást igényel, és a szállás és az étkezés ma még olcsóbb, mint az Alpokban. Igaz, a Székelyföldön egyelőre csak vonszolós síliftek vannak, egyetlen könnyű terepen, az isten háta mögötti Székelyvarságon működik egy függőszékes felvonó. Remélhető, hogy a turisztikailag is szépen fejlődő Erdély magyarlakta hegyvidékein, kiemelten a Hargitán és Gyergyóban, EU-s támogatással és magyarországi közreműködéssel ez változni fog.

Ha van hó, akkor felvonó nélkül is egészséges és élvezetes a sízés. Ne becsüljük le a sífutást és a túrasízést, mindkettő kínál örömöt, élvezetet és egészséget – kevés költséggel. Az előbbihez azonban jó, ha van kijelölt pálya és fektetett nyom – az Alpokban bőven van ez is, Ha nem is ingyen, de jóval olcsóbban használhatók, mint az alpesi, felvonós pályák. Erdélyben ilyenről még nem hallottam. A túrasízéshez „csak” hó és ágaktól, kövektől kitisztított erdei utak kellenek. Célszerű a lécre ráerősített (mű)fókabőr (az emelkedő szakaszokra) és az állítható síkötés. Egy túrasí gyorsan megtérülő beruházás, pláne, ha az ember lemond a felvonók használatáról. Ugyanis világszerte egyre népszerűbb fókás túrasível fölkapaszkodni egy kiépített, kezelt pálya tetejére, és onnan lesízni. Az ilyen pályahasználatért is fizetni kell, de jóval kevesebbet, mint a felvonóért.

75 évi síző tapasztalattal, mint egykori síoktató és szakíró („Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? Képek a magyar sísport történetéből” címmel Neidenbach Ákossal könyvet is írtam, kezdő és haladó sízők számára van néhány tanácsom. Magyarországon ma négy terepen – a kiépített hópótló rendszer jóvoltából – négy terepen (Mátraszentistván, Eplény, Visegrád és Sátoraljaújhely) – két-három hónapos a síidény. Hosszú utazás és szállásköltség nélkül kínálnak szép élményt és egészséget. Akinek módjában áll fölkeresni egy sokpályás külföldi magashegyi síközpontot, jó, ha előtte olyan erőnlétre tesz szert, hogy jól ki tudja majd használni a többnapos síbérletet, erre pedig a közeli, szerényebb sípályák alkalmasak. A magyarországi sízők jó félmilliós táborának a figyelmét nemcsak erre szoktam fölhívni, de a következőkre is. Egy külföldi sítúrára utazni nemcsak költséges, de időigényes is. Egy nap autózás oda, egy nap vissza. A Francia-Alpok még másfél napnál is távolabb vannak. Elődeink kedves Tátrája csak 3-4 óra autózás, és vasúton sem sokkal hosszabb. Az Alacsony Tátrában a Chopok felvonói és jól kezelt pályái nem maradnak el az Alpok színvonalától, bár a főidényben eléggé zsúfoltak. Áprilisban viszont még jó a hó és kevés a vendég. Szlovákiában közel száz síterep kínál jól behavazott és karbantartott pályákat, sok 1000 m alatt. Azután ott van Erdély. Nyolcvanöt évvel ezelőtt harsogott az induló: „Édes Erdély, itt vagyunk!” Erdély, ahogy a régiek mondták, „a másik magyar haza”, itt van a szomszédban. Nincs messzebb, mint Ausztria. Erdélyben is otthon vagyunk. Nemcsak a történelem bizonyítja ezt, de az ottani hegyekben élő, bennünket őszinte szeretettel váró magyarok is ezt üzenik. Erdélyben a hazainál jóval magasabbak a hegyek, nem hiába hívjuk őket havasoknak, ott is egyre több a felvonóval rendelkező sípálya, kényelmes vendégházak vannak a síterepek közelében, az árak pedig egyelőre kedvezőbbek az itthoniaknál. Felsorolás helyett csak megemlítem, hogy 4-500 km távolságra (nagyobb részt autópályán megközelíthető) a Bihar-hegység, Nagybánya környéke, valamivel távolabb a Radnai havasokban az egykori magyar télisport-központ, Borsafüred, és ott van a magyarok által lakott területek legmagasabb hegysége, a Hargita 1700 m fölötti csúcsok közti medencével. Az alpesi sízés mellett a terep ideális a túrasízéshez is: végtelen havas lejtők, jelzett és jelzetlen ösvények és szánutak a fák között. Gyalogosan is, vagy még inkább hótalpon jobbnál jobb célpontok, kilátóhelyek várják a télen napot és egészséget keresőket. Az 1300 m magasságban fekvő Hargitafürdő alig 20-re van Csíkszeredától, télen is jól karbantartott úton közelíthető meg. Gyergyóban és a Gyimesben 1400-1500 m magasak a csúcsok, egyre több a felvonós sípálya. Valamennyi európai sípálya részletes adatairól pontos tájékoztatást ad a sielok.hu weblap.

Nem kell temetni a sísportot. A klímaváltozáshoz alkalmazkodni lehet a technikailag készített hóval, ez lassabban olvad el, és megtartja a téli csapadékot egy szárazabb tavaszra, segítve a vegetációt. A Mátrában egy családi vállalkozás erre építve bővíti joggal népszerű Síparkját.

Erdélyben még számos hegység várja a turistákat – négy évszakon át. A Háromszéki-havasok 1600-1700 méterig emelkednek, számos síterepet kínálva. És ott vannak a Görgényi- és a Kelemen-havasok, az utóbbiban 2000 fölötti csúcsokkal. Mindenütt vannak a fakitermelésre épített erdészeti utak. A magasabb fekvésű terepeket decembertől április végéig, sokszor májusban is jó hó borítja. 120 évvel ezelőtt az Alpok völgyeiben megbújó falvak népe szegény volt, mert az erdő és az állattartás csak szerény jövedelmet biztosított. Az idegenforgalom, és kiemelten a téli sportok jóvoltából ezek a területek ma milliók számára nyújtanak felüdülést, a helyieknek pedig szép jövedelmet biztosítanak. Itt a példa, érdemes követni. Az idei és a következő telekre ajánlani tudok többnapos erdélyi sí-körutakat is, egy hét alatt akár 5-6 síterep fölkeresésével. Ennek megszervezésére vannak erdélyi magyar utazásszervezők, kitűnő programokkal. Tehát nagyon ajánlom fölkeresni a Kárpát-medence, a magyar határokon túli terepeit, ahol fölmenőink annyi gyönyörű sí-napot töltöttek.