Parajd új esélye: miért lenne hiba kihagyni a téli turizmus lehetőségét?
Örülök, hogy figyelmet keltett a Parajd, illetve fölötte a Görgényi havasok turisztikai lehetőségeinek jobb kihasználásáról szóló írásom. Válaszom a kérdésekre.
Az Alpokban, sőt Szlovákia hegyvidékein is tapasztalható a „túlturizmus”, ez lehetőséget kínál Erdély középhegységei számára, hogy fedezzék föl őket, a jelenleginél többen ismerkedjenek meg a Székelyföld szépségeivel.
A Parajdra indokoltan irányuló figyelmet felhasználva javaslom a környék látnivalóit, hegyvidékének szépségeit írásban, illetve az interneten mutatni be, túrákat javasolni, akár helyi vezetővel. A Mezőhavas már magashegységnek számít, de kevéssé ismert, noha keletről és nyugatról egyaránt 2-3 órás túrával elérhető. Az Erdélyi Kárpát Egyesület közreműködésével el kellene készíteni a hegység turista-kalauzát.
A téli idegenforgalom a hegyvidékeken vetekszik a nyárival, lehetővé teszi a szállások és az étkezési lehetőségek sokkal jobb kihasználását, nem is beszélve arról, mit jelent egészségünkre télen a napfény, a tiszta hegyi levegő. Minden fizikai sporttevékenység egészséges, de a legtöbben küzdeni kell – vagy saját fáradságunk, vagy az ellenfél ellen. És örömöt csak a győzelem hoz. A sísport azonban maga az élvezet. Siklani a havon, az maga a gyönyör. A hódeszka (snowboard) versenyre kelt a síléccel, de – szerintem – nyomába sem lép, valójában a sísport válfaja.
Hallom az ellenvetést: csökken a csapadék, szárazabbak és melegebbek a telek. 1000 méter fölött azért továbbra is esik és meg is marad a hó. A klímaváltozás hívta életre a hópótlást. Nem kívánok itt részletesen belebocsátkozni a mesterséges úton előállított ún. technikai hó körüli vitákba, de a nemzetközi tapasztalatok és az elfogulatlan vizsgálatok igazolják, hogy nincs semmilyen racionális érv a téli természetes hótakaró megerősítése, pótlása ellen. A szükséges vizet helyi forrásokból, vízfolyásokból nyerik duzzasztással, a víz pedig elolvadva visszatér a talajba, a hegyi patakokba és a víztározókba, tehát nem zavarja meg a természet körforgását. Ráadásul a mesterséges hó csökkenti a tavaszi szárazságot, az ezzel járó tűzveszélyt, a víztározó pedig az árvízveszélyt. Norvégiában bemutatták nekem azokat a vizsgálatokat, amelyek szerint a bokrosodás, visszaerdősödés csökkenti, a rendszeresen kaszált rét és legelő viszont növeli a biodiverzitást.
A mesterséges hó előállításához nem kell más, mint víz és levegő, ezeket szállító csőrendszer és a porlasztott és hóvá fagyott vizet szétszóró berendezés. Nem szerencsés ezt hóágyúnak nevezni, hiszen nem durrog, nem okoz kárt senkinek és semmiben, olyan ez, mint a permetező készülékek. A sífelvonó és a hópótló berendezés jó három havi síidényt, téli idegenforgalmat garantál a 800 méternél magasabban fekvő terepeken.
Szlovákia 80 fölötti számú síközpontja közül tíz teteje 1000 méteren, vagy alacsonyabban van. A magyar határhoz közeli Kokava 620–800, Kosutka 503–723, a selmecbányai Szalamandra 580–850 méteres magasságban. A hópótlás jóvoltából síidényük karácsony előttől március végéig tart. Érdemes követni a szlovák példát, ezt ajánlom Hargita megyének, most pedig különösen mindazoknak, akik keresik, hogyan lehetne segíteni a fő vonzerejét elvesztett Parajdnak.
A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom másik két írásomat is:
Keleti Svájcot Magyarországon? Hegyi turizmust egészségünkért és a jobb környezetért!
A fenti írás a szerző személyes véleményét tükrözi. Célja, hogy hozzájáruljon a Parajd és térsége jövőjéről szóló párbeszédhez, és ösztönözze a nyilvános vitát a térségben rejlő turisztikai lehetőségekről.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!