Parajd új esélye: miért lenne hiba kihagyni a téli turizmus lehetőségét?
Örülök, hogy figyelmet keltett a Parajd, illetve fölötte a Görgényi havasok turisztikai lehetőségeinek jobb kihasználásáról szóló írásom. Válaszom a kérdésekre.
Az Alpokban, sőt Szlovákia hegyvidékein is tapasztalható a „túlturizmus”, ez lehetőséget kínál Erdély középhegységei számára, hogy fedezzék föl őket, a jelenleginél többen ismerkedjenek meg a Székelyföld szépségeivel.
A Parajdra indokoltan irányuló figyelmet felhasználva javaslom a környék látnivalóit, hegyvidékének szépségeit írásban, illetve az interneten mutatni be, túrákat javasolni, akár helyi vezetővel. A Mezőhavas már magashegységnek számít, de kevéssé ismert, noha keletről és nyugatról egyaránt 2-3 órás túrával elérhető. Az Erdélyi Kárpát Egyesület közreműködésével el kellene készíteni a hegység turista-kalauzát.
A téli idegenforgalom a hegyvidékeken vetekszik a nyárival, lehetővé teszi a szállások és az étkezési lehetőségek sokkal jobb kihasználását, nem is beszélve arról, mit jelent egészségünkre télen a napfény, a tiszta hegyi levegő. Minden fizikai sporttevékenység egészséges, de a legtöbben küzdeni kell – vagy saját fáradságunk, vagy az ellenfél ellen. És örömöt csak a győzelem hoz. A sísport azonban maga az élvezet. Siklani a havon, az maga a gyönyör. A hódeszka (snowboard) versenyre kelt a síléccel, de – szerintem – nyomába sem lép, valójában a sísport válfaja.
Hallom az ellenvetést: csökken a csapadék, szárazabbak és melegebbek a telek. 1000 méter fölött azért továbbra is esik és meg is marad a hó. A klímaváltozás hívta életre a hópótlást. Nem kívánok itt részletesen belebocsátkozni a mesterséges úton előállított ún. technikai hó körüli vitákba, de a nemzetközi tapasztalatok és az elfogulatlan vizsgálatok igazolják, hogy nincs semmilyen racionális érv a téli természetes hótakaró megerősítése, pótlása ellen. A szükséges vizet helyi forrásokból, vízfolyásokból nyerik duzzasztással, a víz pedig elolvadva visszatér a talajba, a hegyi patakokba és a víztározókba, tehát nem zavarja meg a természet körforgását. Ráadásul a mesterséges hó csökkenti a tavaszi szárazságot, az ezzel járó tűzveszélyt, a víztározó pedig az árvízveszélyt. Norvégiában bemutatták nekem azokat a vizsgálatokat, amelyek szerint a bokrosodás, visszaerdősödés csökkenti, a rendszeresen kaszált rét és legelő viszont növeli a biodiverzitást.
A mesterséges hó előállításához nem kell más, mint víz és levegő, ezeket szállító csőrendszer és a porlasztott és hóvá fagyott vizet szétszóró berendezés. Nem szerencsés ezt hóágyúnak nevezni, hiszen nem durrog, nem okoz kárt senkinek és semmiben, olyan ez, mint a permetező készülékek. A sífelvonó és a hópótló berendezés jó három havi síidényt, téli idegenforgalmat garantál a 800 méternél magasabban fekvő terepeken.
Szlovákia 80 fölötti számú síközpontja közül tíz teteje 1000 méteren, vagy alacsonyabban van. A magyar határhoz közeli Kokava 620–800, Kosutka 503–723, a selmecbányai Szalamandra 580–850 méteres magasságban. A hópótlás jóvoltából síidényük karácsony előttől március végéig tart. Érdemes követni a szlovák példát, ezt ajánlom Hargita megyének, most pedig különösen mindazoknak, akik keresik, hogyan lehetne segíteni a fő vonzerejét elvesztett Parajdnak.
A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom másik két írásomat is:
Keleti Svájcot Magyarországon? Hegyi turizmust egészségünkért és a jobb környezetért!
A fenti írás a szerző személyes véleményét tükrözi. Célja, hogy hozzájáruljon a Parajd és térsége jövőjéről szóló párbeszédhez, és ösztönözze a nyilvános vitát a térségben rejlő turisztikai lehetőségekről.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!