Nem a MindFormers fesztivál dolga eldönteni, miről írhatunk – a politikusnak pedig végképp nem

Amikor valaki ennyire erőlködve, minden áron próbálja bizonygatni, hogy „nincs itt semmi látnivaló”, ott szokott lenni a legnagyobb baj. Ha valami tényleg jelentéktelen, akkor nem kell rá közleményt gyártani, nem kell körbelevelezni a sajtót, nem kell Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnöknek a Tiszáról meg Oltról metaforázni a Maszolban. Akkor egyszerűen megjelenik az újságban a hír, az olvasók elolvassák, tudomásul veszik, megkommetelik, ha van hozzáfűznivalójuk, és az élet megy tovább. De itt valami más történt: pár tucat fiatal bekiabálta röviden a mocskos Fideszt a sepsiszentgyörgyi fesztiválon, erre olyan gépezet indult be, mint amikor tűzoltást kérnek egy szalonnasütéshez. Ez az aránytalanság az, ami önmagában mindent elárul. Ugyanilyen elképesztő túlreagálás volt például a nagyadorjáni közösségi tábor esetében is. Ott a magyarországi propagandasajtó esett át a fején, hogy valamiféle kompromat anyagot összehordjon, itt most az erdélyi pártlapok egymással versenyezve hoznak le közleményt egy olyan estről, amiről csak a Transtelex számolt be.

És akkor jöjjön, hogyan indult az egész: csütörtök este, nagyjából fél tízkor, amikor véget ért az Analog Balaton koncertje, ráírtak a Transtelex instájára a fiatalok, hogy el kell mondaniuk, mi történt. Elkezdték skandálni, hogy mocskos Fidesz, rövid idő múlva leállították őket, viszont mindenképp el szeretnék mondani, hogy volt egy ilyen momentum, szeretnék ha a világ tudná, hogy megszólaltak. Én válaszoltam nekik ott, a helyszíni élmény után, belegyeztek az interjúba is, aztán másnap az ügyeletes hírszerkesztő visszahívta őket, beszélt velük, más forrásból is visszaigazolták, hogy volt bekiabálás a koncerten, és aztán meg is írtuk az erről szóló hírt. Egy sima beszámolót arról, hogy a koncert végén felhangzott a mocskos fideszezés, hogy többen csatlakoztak, hogy rövid volt, és hogy a szervezők vagy fotósok állítólag jelezték, hogy fejezzék be. Pont. Nem építettünk köré összeesküvés-elméletet, nem állítottuk, hogy ez a MindFormers esszenciája, hanem leírtuk, hogy megtörtént. És kontextusba helyeztük: emlékeztettük az olvasókat, hogy nem egyedülálló, elszigetelt eset volt Erdélyben, idén már a harmadik fesztiválon (később megtudtuk, máshol is volt, de ebbe ne menjünk bele) jött elő az a rigmus, ami Magyarországon gyakorlatilag végigsöpört a nyári bulikon.

Hogy minden szabálynak eleget tegyünk, kérdéseket küldtünk a szervezőknek is. Tudtak-e a skandálásról, volt-e beavatkozás, mi az álláspontjuk az ilyen politikai véleménynyilvánításokkal kapcsolatban, terveznek-e bármilyen belső értékelést vagy reakciót, és hogy egyáltalán, ha tényleg nyitottak, akkor belefér-e az is, hogy rendezvényeiken valaki kritizálja a magyar kormányt.

És mit kaptunk? Válasz helyett egy steril gumiszöveget, személytelen közleményt, amit akár a fesztivál szponzorbrosúrájába is be lehetne tenni: a tudás erejéről, a kulturált párbeszédről, a közösségépítésről, a nyitottságról meg a kreativitásról szólt. Blabla. Szép szavak voltak egymás mellé sorakoztatva, csak éppen egyik kérdésünkre sem feleltek. Nulla konkrétum. Az a része, hogy vajon tényleg jeleztek-e a fotósok vagy a szervezők a fiataloknak, hogy hagyják abba? Semmi. Az, hogy szerintük helye van-e a fesztiválon a kormánykritikának? Semmi.

És itt kezdődött a groteszk: fogták ezt a nulla információértékű közleményt, és szétszórták a fél erdélyi sajtónak, hogy tessék, ezt kell idézni. Ahelyett, hogy egyszerűen azt mondták volna: igen, hallottuk, vagy bocsi, de nem hallottuk, vagy hogy szerintünk ez belefér, és a fesztivál megy tovább. Ezzel szemben jött a nagy általános, semmitmondó ömlengés, aminek egyetlen célja az volt, hogy valahogy hiteltelenítsék azt, hogy egyáltalán megtörtént, amit mi megírtunk.

És ha már kiküldték a párthű lapoknak, akkor emelték is a tétet: a közleménybe beleírták, hogy a Transtelex „felnagyította” a történetet. De álljunk meg egy pillanatra: mit nagyítottunk fel? Azt, hogy megtörtént? Azt, hogy volt ott több tucat fiatal, akik kórusban elmondták a véleményüket? Erre nem reagáltak érdemben, helyette jött a gumicsont, hogy náluk „nincs helye gyűlöletkeltésnek”. Na most, ez az a pont, ahol tényleg érdemes tisztázni a fogalmakat.

Akik leírták, tudják egyáltalán, mit jelent a gyűlöletkeltés? Az az, amikor Székelyföld városaiban romák ellen uszítanak. Amikor kirekesztenek embereket, kisebbségi csoportokat pusztán azért, mert melegek, vagy mert menekültek, vendégmunkások. Az gyűlöletkeltés. Amikor államilag finanszírozott kampányokban, plakátokon uszítanak embert ember ellen, az gyűlöletkeltés.

Hadd kiáltsák a fiatalok koncerteken azt, hogy mocskos Fidesz, hadd mondják ki véleményüket, mert az egészséges politikai kritika, a vélemény szabad kinyilvánítása. És ha egy fesztivál szervezői komolyan gondolják, hogy „a szabad gondolkodás és párbeszéd terepét” építik, akkor ehhez ez is hozzátartozik. A fiatalok nem bántani akarnak bárkit, hanem üzennek a hatalomnak. A gyűlöletkeltés kártyáját előhúzni erre szándékos csúsztatás, és ráadásul elég rossz fényt vet azokra, akik egyébként a nyitottság nevében próbálnak magyarázkodni.

A Mindformerses stábnak jó volna felidézni azt, hogy mióta világ a világ a fesztiválok és koncertek mindig is a szabadság terepei voltak: Woodstock a háború ellen szólt, az István, a király a Kádár-korszakban lett generációs üzenet, Koncz Zsuzsa dalait pedig együtt énekelte egy egész ország, mert mindenki értette, hogy a sorok között a szabadságról van szó. Most ugyanez történik Erdélyben is: az itteni fiatalok egy része érzésben, kiállásban, megnyilatkozásban csatlakozott magyarországi generációs társaihoz, és a „mocskos Fidesz” rigmussal mondják ki, hogy nem kérnek abból a fajta megosztó, elnyomó hatalomból, amilyen a jelenlegi. És minél inkább próbálják őket elhallgattatni, annál hangosabbak lesznek. A legnagyobb hibát tehát akkor követték el a MindFormers szervezői, amikor beleszálltak a Transtelexbe, és a fiatalokat, illetve a független sajtót próbálják hitelteleníteni, mert ezzel éppen ők azok, akik azt üzenik, hogy Erdélyben a lehajtott fej az egyetlen elfogadott magatartás, és aki ettől eltér, az ellenség. A magyarországi választások köré felépített lojalitási verseny odáig fajult, hogy lassan már nincs helyük azoknak, akik egyáltalán fel merik vetni, hogy nemcsak a Fidesz létezik. A gyűlölet nem a rigmusban volt, hanem abban a reflexben, amelyik rögtön kizárná, megbélyegezné és elhallgattatná azokat, akik megszólaltak.

És ha valakinek még kétsége lett volna afelől, hogy itt valójában a politika kapta fel a sztorit, akkor elég megnézni Tamás Sándor reakcióját. A Kovászna megyei tanácselnök nem bírta ki, hogy ne álljon bele a témába, és rögtön a Maszolon kezdett el üzengetni. Persze nem akárhogy: jött a Tisza–Olt metafora, a 96 százalékozás, mármint ennyi erdélyi fog Orbánra szavazni (itt írtunk arról a homályos hátterű felmérésről, amit egyetlen alkalommal sem felejtenek el megemlíteni). Klasszikus túlreagálás este forog fenn: egy rövid skandálásra politikai vezetői szinten be kellett izzítani a propagandagépezetet. Tamás Sándornak elég fontos volt ez az eset ahhoz, hogy félretegye ügyes-bajos dolgait és megszólaljon, az sulykolva, mi vagyunk a többség, tehát minden rendben van. Csakhogy a történelemben nagyon sokszor kiderült már, hogy a 96 százalékos többségi mutogatás nem azt jelenti, hogy a kritikus hangok nem léteznek, hanem pont azt, hogy a hatalom fél tőlük, mert tudja, a valóságban minden rendszer a repedéseknél kezd szétesni.

És akkor nézzük, hogyan tálalták mindezt a párthű lapok. A Maszol – az RMDSZ portálja – a szervezők közleményét felturbózva a megyei tanácselnök nyilatkozatával tálalta „az esetet”, névtelen cikkben. A Krónika – a Fidesz erdélyi szócsöve – ugyanígy: átvette a narratívát, hogy a Transtelex „felnagyította” a történteket, de ott sem vállalta senki névvel a cikket. Ami ebből lejön, az egyetlen dolgot bizonyít: ez nem egy kulturális rendezvény spontán szervezői reakciója volt, hanem egy politikailag koordinált kommunikációs akció.

Ezek után, remélem, teljesen világos: nem a Transtelex nagyította fel az ügyet, hanem a politikai szereplők. Ha a MindFormers érdemben reagálva a kérdéseket feltevő sajtónak válaszol, ha Tamás Sándor nem kezd el metaforák mögé bújva üzengetni, ha a pártlapok nem verik nagy dobra, marad a helyi hír: volt egy rigmus, megszólalt a közönség egy része, ennyi. De ők országos botrányt csináltak belőle, mert félnek attól, hogy ha egyszer egy fiatal kimondja, másnap már ötvenen, jövő héten meg százan fogják kimondani, és az eddig kőkemény politikai kontroll alatt tartott Erdélyben elindul az erjedés.

És itt a lényeg: a mocskos Fidesz rigmus ténye elhalt volna a koncert helyszínén, nyoma sem marad, ha nem írjuk meg, hogy megtörtént. Talán erre gondolt a MindFormers, amikor arról hadovált, hogy mi felnagyítottuk: ha nincs Transtelex, a pártlapok hallgattak volna, a szervezők legyintenek egyet, és másnap már senki sem beszél róla. De mi megkérdeztük az érintetteket, ellenőriztük a történteket, és leírtuk, hogy Erdélyben is vannak fiatalok, akik nem a szüleik szavazási mintáit ismétlik, hanem a saját hangjukon szólnak a hatalomhoz, és ez az, amit a politikum nem bír elviselni.

A legnagyobb hibát akkor követték el, amikor belénk álltak. Minden erőlködésük, minden közleményük, minden Tamás Sándor-féle tiszás metafora csak azt bizonyítja, hogy a rigmus betalált: minél jobban próbálják elfojtani, annál hangosabb lesz, minél inkább bizonygatják, hogy nincs itt semmi látnivaló, annál inkább kiderül, hogy van.

Ezért kell független sajtó, ezért fontos, hogy legyen Transtelex. Mi nem hallgatunk, és most már mindenki láthatja, miért mondjuk ezt megalakulásunk óta. Ha neked is fontos, hogy Erdélyben legyen olyan lap, amelyik nem közleményeket másol be és nem a hatalom narratíváit tolja, hanem leírja, mi történik valójában, akkor támogasd a Transtelexet. Mert szabad hangra itt is szükség van, és amíg lesz, aki mellénk áll, addig nem lehet mindenkit elhallgattatni.