A szavazói remények elárulása. Gondolatok az első Bolojan-csomagról

A költségvetés „gatyába rázására” szükség van, ezt senki sem vitatja. Hogy ez csak nehéz lehet, az is evidencia. De az első Bolojan-csomag, amelyért múlt hétfőn felelősséget vállalt a kormány, egy dolgot biztosan mutatott, a koalíciós pártokat nem érdeklik a választók, maximum akkor, amikor választási kampányról van szó. Ha érdekelte volna őket, akkor ebbe a csomagba mást is tettek volna, mint például a pártok finanszírozásának valós csökkentését vagy a parlamenti képviselők és szenátorok fizetésen felüli juttatásainak korlátozását. Emellé még jól fogott volna egy nagy adag őszinte és közérthető magyarázat is. Magyarázat, ami több annál, hogy „szarban” vagyunk.

A „megszorító intézkedések” nevű politikai termék felépítése tavaly decemberben kezdett szárnyra kapni. Románia költségvetési problémái viszont már 2018-ban kezdtek evidenssé válni, bár ekkor a költségvetési hiány még „csak” megközelítette a 3%-os határt (2,8% az Eurostat adatai szerint), de 2019-ben már 4,3% lett. A Covid-időszakban a legmagasabb a 9,2%-os hiány volt 2020-ban, innen sikerült 2022-re 6,4%-ra csökkenteni, és ettől jutottunk 2024-re 9,3%-ra (mind Eurostat adatok). Ennek a gyökerei a Romanian Economic Monitor elemzése szerint a 2015-ös fiskális és költségvetési politika változásaiban keresendők, amikor az akkori stabil és jó költségvetési helyzetet kihasználva a politikum lazított a fiskális fegyelmen.

Akármilyen logikában is működünk (politikai, gazdasági, civil), az mindenki számára evidencia, hogy Romániát, az államot, a kormány vezeti és a Parlament hozza meg a törvényeket. Azaz a felelősök az ország állapotáért mégiscsak ezek az intézmények, illetve az ebben lévő emberek, a pártok, akik odaküldték őket. Lehet persze azt mondani, hogy igen, de a nyugdíjemelések, a fizetésemelések az embereknek szóltak. Igen az emberek kapták, sok esetben gazdaságilag-társadalmilag indokoltan és a politika érdekeinek megfelelően. Ezzel együtt

a felelősség a kormányzaté, a benne lévő pártoké, azoké, akiknek rendelkezésére állnak az adatok az ország helyzetéről.

A Bolojan-csomag magyarázható a politikai logika mentén, a sokpárti kormányzással, amely csak ezt, csak így tette lehetővé. A céges lobbi jobban meg tudja szervezni magát, mint a nagy tömegek, akiket érintenek az intézkedések. Az is látható, hogy kormányzás-technika szempontjából ez egy jó időpont megszorítások bevezetésére. A lakosság most már vakációban gondolkozik, a júliusi munkáért csak augusztusban kapjuk a fizetést. A megszorítások teljes hatása a lakosság jövedelmére nem azonnal fog érződni. A szakszervezetek sem feltétlenül a nyári hónapokban tudnak a legjobban mozgósítani. Mindezek mellett a tavalyi és az idei megismételt elnökválasztás rá kellett volna döbbentse a pártokat, stratégáikat arra, hogy nemcsak a politikai kommunikációban, hanem a tettekben is vissza kellene tenni cselekvéseik középpontjába az embereket. Nemcsak a különböző kapcsolathálókban lévőket, hanem általában az embereket.

A jelenlegi kormányban lévő pártok elvileg azért vannak megint kormányon (ha komolyan vesszük, hogy az AUR elnökjelöltjének győzelme esetén ellenzékbe vonultak volna), mert a választók egy része elhitte, leginkább reménykedett abban, hogy egy másfajta elnököt szavaztak meg. Nem arról van szó, hogy az TVA-t nem kellett volna emelni. Ez a leggyorsabb módja a költségvetésbe jutó pénzösszegek megnövelésének. Tűzoltáskor ilyen eszközök is vannak. De ugyanilyen gyorsan mellé lehetett volna tenni például a pártok finanszírozásának azonnali csökkentését is. Közelben sincsenek választások (amit egyébként is külön fizet a költségvetésből az állam, azaz a mi adónkból is), ott is nyári hónapok jönnek és erőteljes, látható, politikai termékként ez hosszú távon is eladható lett volna. Sikeresen kommunikálható és egyben a szélsőjobb erejét csökkentő intézkedés, lenne valami, ami azt mutatja a választópolgárnak, hogy a politikusok, a nagyon gazdagok, a „hatalmasok” is részt vállalnak, az emberektől elvárt és most valóban szükséges áldozatokból.

Amúgy meg pont a politikusok, a nagyon gazdagok, a „hatalmasok” éreznék meg legkevésbé azt az áldozatot, amit azért kell meghozni a lakosságnak, mert sok éven keresztül a hatalmon levők csak a saját rövid távú érdekeiket nézték.