Bolojan a parlamentben: Amit ígértem, meg fog valósulni, ellenkező esetben nem leszek kormányfő

A képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért. „Azt beszélik, hogy csak a szegények szenvednek majd, a szinekúrák kedvezményezettjei pedig semmit sem veszítenek. Minden, amit ígértem, meg fog valósulni. Ellenkező esetben már nem leszek kormányfő” – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
„Ez nem könnyű sem nekem, sem a kollégáimnak, értjük a nehézségeket, amelyek felmerülnek majd az intézkedéscsomag nyomán. De nemzeti vészhelyzetről van szó és ez egy felelősségteljes cselekedet. Ez a csomag a kezdet” – kezdte beszédét Bolojan a G4Media helyszíni tudósítása szerint.
A kormányfő ismét felhívta a figyelmet a több mint 9,3 százalékos költségvetési deficitre és a megszorító intézkedések elkerülhetetlensége mellett érvet. „Az állam minden bejövő 100 lej helyett 130 lejt adott ki, és ezért most drágán vesz fel hitelt ahhoz, hogy működni tudjon” – mondta, hozzátéve, hogy ha ezt nem állítják meg, akkor Romániára a „junk” hitelminősítési kategória vár, ami sokkal nagyobb adókat, áremelkedést, nagyobb kamatokat, a közalkalmazottak létszámának csökkentését jelentené.
„Tudom, hogy ezek az intézkedések nem népszerűek, de ez a nehéz időszak véges, utána van remény” – jelentette ki a kormányfő.
Bolojan a következő intézkedéseket emelte ki:
- Az áfa 21 százalékosra emelkedik, a kedvezményes kategóriák után 11 százalékos áfát kell majd fizetni.
- 10 százalékkal nő az alkohol, az üzemanyag és a dohánytermékek jövedéki adója.
- A 3000 lej feletti nyugdíjak után egészségügyi biztosítást kell fizetni.
- A bankok és a szerencsejáték-üzemeltetők nagyobb adót fognak fizetni.
- Korlátozzák az alkalmazást és a juttatásokat a közszférában.
- A címzetes tanárok nem veszítik el az állásukat és nem csökken a fizetésük, de kevesebb lesz az órabéres oktatás, és a tanári norma két órával nő.
- Ösztöndíjat csak azok a tanulók kaphatnak, akiknek legalább 9-es a tanulmányi átlaguk és az ösztöndíjasok aránya nem haladhatja meg az osztály 15 százalékát.
„Azt beszélik, hogy csak a szegények szenvednek majd, a szinekúrák kedvezményezettjei pedig semmit sem veszítenek. Minden, amit ígértem, meg fog valósulni. Ellenkező esetben már nem leszek kormányfő” – jelentette ki Bolojan.
Hozzátette, hogy nem lehet mindent néhány nap alatt megoldani, de a megszorító intézkedések második csomagját július végén bemutatják a parlament előtt, ebben a különnyugdíjak reformja, a nyugdíjkorhatár egységesítése, az állami intézmények átszervezése, a közigazgatás reformja, az adócsalás visszaszorítása és az európai uniós alapok lehívásának felgyorsítása is benne lesz.
„Romániának valódi esélye van arra, hogy megerősödjön, ha túljutunk ezen a nehéz időszakon” – üzente az állampolgároknak Bolojan. A koalíció tagjainak pedig azt mondta: „kérem, támogassák az embereiket, akiket a kormányba küldtek a reformok véghezvitelében. A kettős beszéd nem segít”.
Az ellenzéknek azt üzente, segítsenek a döntés javításában, és ne akadályozzák azt. „Ha szeretik Romániát, mondják el a romániaiaknak az igazságot. Ez az egyetlen valós gazdasági patriotizmus” – mondta.
Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet elfogadottnak minősül. Bizalmatlansági indítvány benyújtásához a képviselők és szenátorok legkevesebb egynegyedének a támogató aláírására van szükség, emlékeztetett az Agerpres.
Az AUR már bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a Bolojan-kormány ellen, és ehhez már a POT és az SOS Románia tagjaitól is gyűjtöttek aláírásokat. A G4Media beszámolója szerint George Simion pártelnök a parlament két házának együttes ülésén megismételte, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be és felrótta, hogy csak 20-25 perccel korábban kapták kézhez a törvénytervezet végső változatát, és nem látták benne a szakszervezetek javaslatait, amelyeket az AUR átvett és módosító javaslatként benyújtott. Mint mondta, összesen 230 módosító javaslatot nyújtottak be.
Enyhítettek bizonyos előírásokon, maradhatnak az 500 fő alatti kisebbségi iskolák
A pénteken elfogadott változathoz képest hétfőn több ponton módosították az intézkedéseket, derül ki a Profit.ro összesítéséből, amelyben a végleges intézkedéscsomag is elérhető. A gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek, a munkanélkülieknek és más kategóriáknak végül mégsem kell évente 2430 lejt fizetniük ahhoz, hogy egészségbiztosításuk legyen, ehelyett az államtól kapott jövedelmük 10 százalékát tartják vissza erre a célra. A társbiztosítottak, azaz a biztosított személyek saját jövedelemmel nem rendelkező házastársai vagy szülei után opcionálisan további tíz százalékot kell fizetni ahhoz, hogy ők is biztosítottak legyenek.
A 3000 lejnél nagyobb nyugdíjak esetében a 3000 lejen felüli összegre 10 százalék egészségügyi biztosítást kell fizetni, de csak 2028-ig.
Marad a 700 lejes havi ösztöndíj a kiskorú anyáknak a tanítás idejére, azzal a feltétellel, hogy látogatják az iskolát.
Elfogadtak két olyan módosító javaslatot is, amit az RMDSz nyújtott be: bár az iskolákban kötelező lesz a létszámemelés és legalább 500 diák kell egy iskola működtetéséhez, a 300 diákkal működő kisebbségi intézmények megőrizhetik jogi személyiségüket, nem vonják össze és nem szüntetik meg őket. Emellett kisebb mértékben növelték a tanintézmény-vezetők heti kötelező óraszámát, derül ki az RMDSZ közleményéből.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!