A diadal másnapja: nem az RMDSZ győzött, hanem a közösség mentette meg önmagát

Május 18-án Románia elkerült egy történelmi katasztrófát. Megcsapott a pusztítás előszele, láttuk, mi következhetett volna – de végül a józanság, a félelem és a felelősségérzet győzött.

A társadalom nem kis része felismerte: bármennyire elégedetlen is a jelenlegi állapottal, a rombolás nem alternatíva. Románia megúszta. Egy hajszálon múlt, de nem csúsztunk át egy szélsőjobboldali, tekintélyelvű rezsimbe. És ez – akármily szerény győzelemnek tűnik – ma reggel hatalmas megkönnyebbülés.

Idegölő napokon vagyunk túl: a romániai társadalom az utolsó pillanatig a szakadék szélén táncolt. Sokáig nem volt biztos, hogy ebből az összecsapásból a demokrácia vagy a szélsőség kerül ki győztesen. Még a választás napján is nyitott volt a kérdés: elég lesz-e a józan félelem a bizonytalan, veszélyes jövőtől ahhoz, hogy megállítsa a gyűlölet lendületét. Végül a többség – ösztönből, felelősségérzetből, vagy puszta önvédelemből – nemet mondott a szélsőségre. Nicușor Dan megnyerte az elnökválasztás második fordulóját, George Simion, a gyűlöletkeltésre építő, autoriter víziókat ígérő AUR-vezér megbukott.

Ez a döntés nem volt magától értetődő – hanem az utolsó pillanatban meghozott kollektív reflex. Egy olyan társadalomé, amely bár megosztott, még képes felismerni, mikor kell vészféket húzni.

Ez nagy dolog. De ne becsüljük alá, milyen áron sikerült megúszni.

És ha Románia egésze hajszálnyira volt attól, hogy a szélsőség hatalomra jusson – Erdélyben ennél is többről volt szó. Itt a közösség nemcsak a román társadalom válságaival szembesült, hanem egy saját, belső erkölcsi és politikai törésvonallal is. Az elnökválasztás kampányidőszaka világossá tette: az erdélyi magyar közösség két irányból is nyomás alatt állt.

Az első fordulóban az RMDSZ még megpróbálta szavazóit egy politikailag értelmezhetetlen, bukásra ítélt koalíciós kompromisszum felé terelni: a Crin Antonescut támogató döntés mögött sem jövőkép, sem valódi érdek nem állt – csak gyávaság és alku. A második forduló előtt pedig jött a sokk: Orbán Viktor – a magyar miniszterelnök, aki az erdélyi magyar közösség többsége számára mai napig hivatkozási pont – a teljes nyilvánosság előtt vállalt közösséget George Simionnal.

Az erdélyi magyar választó ettől kezdve egyedül maradt. Mindkét oldalon, ahonnan elvárhatta volna a politikai képviseletet és a kiállást, cserben hagyták. Az RMDSZ ahelyett, hogy nyíltan szembeforduljon Orbán Viktorral, Csoma Botonddal magyaráztatta el, hogy amit a magyar miniszterelnök mondott, nem is volt igazi támogatás, „csak” Simion keresztény értékrendjének csodálata.

Rákapcsoltak ugyan a Nicușor Dant támogató kampányra, de egyetlen szóval sem nevezték nevén Orbán árulását. A szavazás napján, és csakis egy újságíró kérdésére válaszolva, mondta ki Kelemen Hunor, hogy Orbán tihanyi beszéde zavart okozott.

Ez nem taktikai hiba volt, hanem morális kudarctörténet. És most, a győzelem pillanatában, amikor fellélegezhetünk, kötelességünk emlékezni erre. Nem szőnyeg alá söpörni, nem elfelejteni – hanem levonni a következtetést: nem lehet kétfelé beszélni, amikor a közösség jövője forog kockán.

És mégis: az erdélyi magyar választók példásan helytálltak. Székelyföldön 90% feletti arányban nyert Nicușor Dan. A történelmi egyházak püspökei közösen szólították fel híveiket, hogy ne támogassák a szélsőséget. A romániai magyar közélet több felelős szereplője nevén nevezte a veszélyt, és világosan jelezte, mi forog kockán. Félrevertük a harangokat – és az emberek meghallották hangjukat, megértették a veszélyt.

Mert hirtelen világossá vált: senki nem fog értünk harcolni, nincs, aki megmentsen – magunkat kell elrántanunk a szakadék széléről.

Ez a választási eredmény nem az RMDSZ győzelme. Ez egy kétségbeesett, mégis felemelő elrugaszkodás volt – egy nemet mondás a ránk akaszkodó, fullasztó szuverenista retorikára. A választók nemcsak Simionra mondtak nemet ezzel a szavazattal, hanem Orbán Viktorra is.

Nemcsak a szélsőségre, hanem arra az elnyomó ölelésre is, amely elvárja a hűséget, de nem ad cserébe biztonságot. Ez a voks a romániai magyar közösség öntudatának egyik legerősebb pillanata volt: megkerülhetetlen üzenet, hogy van, ami fontosabb, mint a pártlogikák, a szövetségi kényszerek és a kegyből osztott támogatások. Ez a pillanat rólunk szólt – azokkal szemben, akik magunkra hagytak minket.

A választási győzelem nem zár le semmit – épp ellenkezőleg: új szakasz nyílik. Nem diadal, hanem haladék. Egy lehetőség arra, hogy Románia megpróbálja újraértelmezni önmagát – és vele együtt mi is, magyar közösségként, újra feltegyük a kérdést: milyen jövőt akarunk, és milyen feltételekkel akarunk benne részt venni.

Az elmúlt hetek tapasztalata világos tanulságokat hozott. Megtanultuk, hogy nem lehet a felelősséget másokra bízni. Nem lehet tőlünk vakon lojalitást követelni, ha nincs mögötte tisztesség, átláthatóság és valódi képviselet. Nem lehet egyszerre kiállni a kisebbségi jogok mellett, és közben hallgatni, amikor ezeket a jogokat látványosan semmibe veszik – akár Bukarestből, akár Budapestről érkezik a fenyegetés.

Az RMDSZ-nek is el kell számolnia ezzel a kampánnyal. El kell számolnia az első fordulós politikai kudarccal, azzal a rövidlátó és céltalan alkuval, amely mögött sem közösségi érdek, sem stratégiai vízió nem állt. El kell számolnia azzal, hogy amikor a magyar miniszterelnök George Simion oldalára állt, a szövetség vezetése nem volt képes azonnal és egyértelműen elhatárolódni – legfeljebb mentegetőzött, magyarázkodott, majd hallgatott. És végül azzal is szembe kell néznie, hogy nem ő mentette meg a közösséget – hanem a közösség mentette meg őt. Az erdélyi magyarok felelős és világos döntése nélkül az RMDSZ politikai mozgástere jelentősen beszűkült volna. Az, hogy holnaptól ismét ott lehet a tárgyalóasztalnál, nem a kampányban tanúsított éleslátásnak vagy következetességnek köszönhető, hanem annak, hogy a választók – saját belátásuk szerint, az RMDSZ fő szövetségesének, Orbán Viktornak a sugallatával is szembemenve – nemet mondtak a szélsőségre.

Románia és vele együtt az erdélyi magyar közösség most újra kapott egy lehetőséget. Azonban ahhoz, hogy valódi irányváltás történjen, nemcsak a választóknak kell tanulniuk a történtekből – hanem a képviseletüket vállaló politikai elitnek is. Ez a válaszok ideje. A világos, egyenes, nyilvános válaszoké. Nem kérünk több szövegmagyarázatot, nem kérünk több udvarias elkenést. A közösség megtette a maga részét – most azok következnek, akik képviseletre jelentkeztek, és hibáztak. Mert most már nem lehet kibújni a felelősség alól – viselni kell a következményeket. Nem lehet diadalmenetben bevonulni és győzelmet hirdetni, mert ez nem az RMDSZ győzelme. Épp ellenkezőleg: ez az életösztön győzelme volt a politikai számítás, a gyávaság és a kiszolgáltatottság ellenére. És ezt most nem lehet, nem szabad elfelejteni.