Merre tovább, Románia?

A 2025-ös román elnökválasztás első fordulójának végeredménye több szempontból is korszakhatárt jelent. A szavazók egy szinte hibátlanul polarizált mezőnyből végül két, a hagyományos politikai térben marginálisnak számító figurát emeltek a második fordulóba: George Simiont és Nicușor Dant. Egyiküket sem támogatja jelenleg kormányzó párt, egyikük sem képvisel klasszikus kormányzati tapasztalatot. Mindketten outsiderként hivatkoznak magukra, habár közéleti szerepük már hosszú évek óta ismert.

A földrengésszerű első hely Simion részéről nem csupán az összes Európa-párti jelölt felett aratott győzelem, hanem egy nagyon határozott társadalmi és politikai düh lecsapódása is. Az AUR vezetőjének retorikája ugyan élesen megosztja a közvéleményt, de tény, hogy kampányát sikerrel tudta ráépíteni az előző, érvénytelenített választás utáni frusztrációkra. A rendszer elleni harc látszata, az előd Călin Georgescu örökségének átvétele és az antielitista üzenetek egy mélyen kiábrándult választói réteget mozgattak meg.

Simion ellenfele a második fordulóban Nicușor Dan lesz, a jelenlegi bukaresti főpolgármester, aki az USR alapítójaként ismert. Kampánya kis költségvetéssel, civil és technokrata narratívával, valamint hangsúlyosan antikorrupciós üzenetekkel futott, amivel a nagy pártokkal szemben kritikus, de nem radikális választók szimpátiáját tudta elnyerni.

Mit kezdenek most a kormánypártok azzal, hogy a koalíciós kormány minden ereje, pénzügyi háttere, és hálózata nem volt elég Crin Antonescu befuttatásához? Már a szavazatszámlálások pillanatában kiszivárgott, hogy a PSD az RMDSZ-t hibáztatja, de Ciolacu megkapta a párton belül is a maga kritikáját. A különböző vádakat egymás fejéhez vagdosó politikusok, azonban még abban a pillanatban sem értették meg, hogy ez nem pusztán kampányhiba volt. Ez mély strukturális válságot jelez a román politikai elit és a választópolgárok között.

Crin Antonescu, a „legkisebb közös többszörös”, akit épp azért néztek ki maguknak a koalíció tagjai, mert nem volt markáns, megbukott egy olyan politikai térben, ahol a választók pontosan a markáns, rendszerkritikus alternatívákat kerestek.

A három nagy kormánypárt egyszerre bizonyította, hogy:

• Nem értik a választók valós frusztrációját. A politikai és gazdasági státus quót képviselő Crin Antonescu képtelen volt bármit mondani azoknak, akik az elmúlt évek korrupciója, hatalmi önelégültsége vagy épp a társadalmi igazságtalanság miatt elégedetlenek. A kampány szlogenjei, mint a „stabilitás” vagy „európai irány”, üresen kongtak egy olyan társadalomban, amely úgy érzi, már régóta nem részese ennek az „irány”-nak.
• Képtelenek voltak mozgósítani saját bázisukat. A PSD vidéki szavazóbázisa apatikusan reagált, az RMDSZ mozgósítása pedig látványosan kudarcot vallott. Mindez azt mutatja, hogy a pártok szervezeti hálózatai elöregedtek, hitelüket vesztették, és már nem képesek eljuttatni az üzeneteiket, még ha azok értelmesek lennének is – márpedig nem voltak.
• A saját belső megosztottságuk is kárt okozott. A PSD egy része nyíltan inkább Victor Pontát támogatta, miközben Crin Antonescu mögé csak fegyelmi alapon, nem lelkesedésből sorakoztak fel. Az RMDSZ pedig minden igyekezete ellenére nem tudta mobilizálni olyan mértékben a magyar választókat, ahogy a koalíciós partnerek elvárták volna tőlük.

A legdrámaibb üzenet azonban nem is a pártok kudarcából, hanem abból olvasható ki, kik jutottak a második fordulóba: George Simion és Nicușor Dan. Az egyik a rendszer legélesebb, legdurvább kritikusa, a másik pedig egy „outsider” típusú reformista, aki évek óta a régi, becsontosodott, maffia-szerűen működő politikai alakulatokat ostorozza.

Ez a politikai elit teljes delegitimációját jelzi. A választók már nem kérnek azokból, akik évtizedek óta kormányoznak – még akkor sem, ha ezek új arcot mutatnak vagy koalícióba tömörülnek. A szavazás egyértelmű bizalmatlansági szavazás volt az egész román politikai establishmenttel szemben.

A szavazók és a politikai elit közötti űr drámai mélységet ért el. A két versenyben maradt jelölt mindkét oldalról ezt az elidegenedést lovagolta meg – különböző hangnemben, de hasonló hatékonysággal.

A május 18-i második forduló tehát nemcsak a két jelölt között dől el, hanem két nagyon eltérő Románia-vízió között is. Az egyik oldalon George Simion, a nacionalista, szuverenista tábor képviselője, aki nyíltan kritikus az EU-val és a NATO-val szemben. A másik oldalon Nicușor Dan, a technokrata imázsú független jelölt, akinek reformpárti, nyugatbarát üzeneteit sem pártok, sem hagyományos politikai hálózatok nem támogatják – egyedül a választók bizalma tolhatja őt egyértelműen a győzelem felé.

Ez a párharc éles, ideológiai törésvonal mentén zajlik, de nem fehér-fekete. Simion a status quo elutasítására épít, és olyan választók bizalmát nyerte el, akik elidegenedtek az elmúlt évtizedek elitjétől. Dan ugyanebből a rendszerkritikából táplálkozik, de a másik oldalon áll: ő a nyugati irányvonalat képviseli, párttámogatás nélkül, magányos harcosként.

A kampány következő szakaszát három tényező döntheti el:

• A diaszpóra mozgósítása: az első fordulóban soha nem látott mértékben szavaztak külföldön élő román állampolgárok. Ez a tendencia a második fordulóban is döntő lehet.
• A korábban passzív választók megszólítása: A részvétel az első fordulóban viszonylag alacsony volt. A kérdés most az, hogy a választók félelemből vagy lelkesedésből mennek-e el szavazni, és melyik oldal tudja jobban megszólítani az otthon maradt tömegeket.
• A széttöredezett PSD-szavazótábor: A Crin Antonescu–Victor Ponta-tengelyen megrekedt szavazók kulcsszereplők lehetnek. Kérdés, hogy többségük Simion vagy Dan felé mozdul-e el – és hogy bármelyik jelölt tud-e érdemben nyitni feléjük. Jelenleg egyik irány sem garantált.

Ez nem egy hagyományos jobb–bal küzdelem lesz. Ez egy rendszerkritikus verseny két nagyon eltérő irányba tartó outsider között. És közben egyre nyilvánvalóbb: Románia jövőjét most nem a pártok döntik el, hanem a polgárok – akkor, ha elmennek szavazni.