Március 8.: Virág helyett egyenlőséget!

1857. március 8-án – 168 évvel ezelőtt – ezen a napon sztrájkolt mintegy 40.000 textilmunkás nő New Yorkban az egyenlő bérekért és a munkaidő-csökkentéséért. Az ENSZ 1977-ben tette tematikus emléknappá március 8-át, a női egyenjogúság és a nemzetközi béke napjává, azt is mondhatnánk, hogy ez a nap a női egyenjogúságért folytatott politikai küzdelem napja. Ebben a folyamatban az elmúlt másfél évszázadban voltak előrelélpések, de azt hatalmas túlzás állítani, így 2025-ben, hogy a nők társadalmi helyzete megoldódott volna!

Ezt bizonyítja az UNICEF által a mai napon közzétett legfrissebb kutatási eredmény is, ami a nők és lányok helyzetéről szól három évtized távlatában. Ezelőtt 30 évvel, 1995-ben, harmincezer nő gyűlt össze 200 országból Pekingben a Nők Világkonferenciáján, hogy kijelentsék, azt, ami igazából mindenki számára magától értetendő kellene legyen, mégpedig azt, hogy a nők és lányok jogai ugyanolyan fontosak, mint a férfiaké. A 30 évvel ezelőtt összegyűlt 200 országból 189 hagyta jóvá a nyilatkozatot és vállalta, hogy minden szinten biztosítja a nők jogainak teljeskörű érvényesítését 12 kulcsfontosságú területen, ezek közé tartoznak többek között a béreket érintő kérdések, az oktatáshoz való jog, a biztonság és a társadalmi egyenlőség.

Ehhez képest napjainkban mintegy 122 millió lány nem fér hozzá az iskolai oktatáshoz – közölte az ENSZ Gyermekalapja.

A számok pedig lehangolóak más téren is. A házasságban vagy párkapcsolatban élő serdülő lányok negyede tapasztalt már bántalmazást és több, mint 50 millió lány szenvedett már el szexuális erőszakot. Továbbá az is mutatja, hogy mennyire fontos napjainkban is a nevelés és a küzdelem a nők megbecsültségéért, hogy a 15 és 19 év között fiatalok több, mint egyharmada úgy gondolja, hogy egy háztartási kapcsolatban a férjnek bizonyos esetekben joga van arra, hogy megüsse a feleségét. Ezt pedig nemcsak a fiúk, fiatal férfiak gondolják így, hanem vannak olyan lányok, fiatal nők is, akik szerint ez belefér. Holott az agressziónak semmilyen formája nem támogatható vagy fogadhat el!

A romániai lakosság egy 2022 végén közzétett felmérés szerint nagyobb mértékben helyteleníti a nők elleni agressziót, mint 20 évvel ezelőtt, azonban egy 2023 végén közzétett statisztika szerint növekedett a nők elleni erőszakos esetek száma. Ezek az adatok pedig csak a jéghegy csúcsát jelentik! Ezek azok az esetek, amelyek napvilágra kerülnek, sokan azonban eltűrik, szégyellik, ezt tartják normálisnak, ezek valamelyikéből kifolyólag pedig hallgatnak. Segítséget csak abban az esetben lehet nyújtani, ha valaki bejelenti az esetet.

Az agressziót, az erőszakot nem szabad normalitásként kezelni, nem szabad elhallgatni vagy szégyellni, hanem fel kell lépni ellene! Rokonként, barátként és szomszédként is felelősek vagyunk azért, hogyha nem teszünk semmit, hogyha némán, elfordított fejjel állunk.

Az agresszió elleni küzdelemben a közösségi média nem segít sokat, sőt éppen ellenkezőleg. Hiszen ezeken a felületeken olyan személyek álláspontjával is lehet találkozni, akik tárgyként kezelik a nőket, akik lenézik és semmibe veszik, kihasználják őket. Elég csak a Tate testvérekre gondolni, akiket többek között nemi erőszakkal és tettleges bántalmazással is vádoltak és akik nem mellesleg február 27-én elhagyták Romániát, jelenleg Florida államban zajlik ellenük nyomozás. A Tate-testvérek és a hozzájuk hasonló személyek pedig valamilyen oknál fogba sok fiatal számára lesznek példaképek, egyesek számára ez számít a „menőnek”, nemhogy nem tartják megvetendőnek, hanem éppen ezt a modellt próbálják utánozni, ha nem másért azért, mert tévesen azt feltételezik, hogy ezzel lehet elérni az anyagi jólétet, a csillogást. Amellett, hogy ez hatalmas tévedés, csak éppen a közösségi médiából így megy át az üzenet, ezen jelenség miatt egyesek elfogadhatónak tekintik az agressziót és a lekezelést.

Közben pedig a hazai és úgy általában a magyar politikum jelentős része vagy hallgat, vagy bizonyos értelemben ők is tárgyiasítják a nőket. A romániai magyar politikában alig vannak nők.

Az RMDSZ 22 parlamenti képviselőjéből mindössze 4 nő, míg a 10 szenátor közé csak egy nő tudott beférni. Az alsóházi frakció esetében ez 12,5%, míg a felsőház esetében 10%-ot jelent, összesítésben pedig az RMDSZ-es törvényhozók 15,62%-a nő.

Miközben korábban a Szövetségen belül volt arra törekvés, hogy érjek el az 50-50 százalékos arányt. Persze, lehet azzal védekezni, hogy nem volt elég női érdeklődő, így nem volt más választásuk. Mondjuk lett volna még olyan nő, aki szeretett volna tenni a törvényhozás szintjén a közösségért, de erre nem kapott lehetőséget, a Szövetségi Állandó Tanács szavazásának értelmében.

Magyarországon pedig a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom azt kommunikálja, hogy a nők esetében a legfontosabb feladat, hogy szüljenek gyermeket, az abortuszt pedig tűzzel-vassal ellenzik. De a kormánypárt is felült erre a vonatra azzal, hogy a többgyermekes anyáknak adókedvezményeket biztosít.

A demográfiai problémákat tehát egyesek úgy akarják megoldani, hogy azt sugallják, hogy a nők szüljenek gyermeket, mert ez a legfontosabb. Mások pedig egészen odáig mennek el, hogy a nők ne dönthessenek szabadon arról, hogy vállalják-e a gyermeket.

Látszólag egyes döntéshozók bele sem gondolnak abba, hogy az adott magzat egy szexuális agresszió útján foganhatott meg, vagy abba, hogy talán az adott nő azért nem akarja vállalni, mert ő maga is a létminimum körül vagy alatt él és nem tudná megadni számára a szükséges dolgokat. A tavalyi magyarországi kegyelmi botrány vagy 2023-ban napvilágot látott Böjte Csaba szovátai gyermekotthonában elkövetett többszöri szexuális erőszak után pedig joggal rendülhetett meg a bizalom az árvaházakban, gyermekothonokban. Ennek a visszaállítása érdekében komoly lépésekre van szükség, valós fejlesztésekre és komoly vizsgákra, ami az alkalmazottak, gyermekgondozók kiválasztását illeti.

Ott van még az úgynevezett üvegplafon jelenség is. Romániában a versenyszférában ugyanis a nők átlagosan több, mint 20%-al keresnek kevesebbet, mint a férfiak azonos munkakörben. Tehát ezen a téren is szükség van fejlődésre, mert még mindig nem vagyunk a saját házunk táján azon a szinten, amiért 168 évvel ezlőtt New Yorkban tüntettek a nők.

Az UNICEF jelentése is sürgeti a világ vezetőit, hogy tegyenek többet a lányok jogainak érvényesítéséért és lehetőségeik megteremtéséért! Ahogy a fenti adatokból is látszik erre nagy szükség lenne!

Mindezek fényében a nők napja, március 8-a, nemcsak a virág vagy csokivásárlásról kellene szóljon. Nem elítélendő ez sem, sőt, ha erre van igény akkor ezzel is lehet kedveskedni a számunkra fontos nőknek. De ezért nem lenne szabad, hogy a férfiak azt várják, hogy piedesztálra emeljék őket! Március nyolcadika virágcsokra nem kompenzálja az érdemi cselekvés hiányát. Az egyenlőtlenségek nem szűnnek meg attól, hogy néhányan évente egyszer magukra erőltetik a tiszteletet, miközben a maradék 363 napon természetesnek veszik az alacsonyabb béreket, a karrierlehetőségek korlátait, a nők politikából való kiszorítását vagy azt, hogy még mindig magyarázkodniuk kell, miért nem akarnak gyereket, vagy miért akarnak. Nem kellene, hogy a társadalom úgy működjön, hogy a nők jogait folyamatosan meg kelljen védeni – de amíg így van, az üres gesztusok helyett tényleges változásra van szükség. És ezt nem lehet évente egyszer letudni egy doboz bonbonnal.