Kelemen Hunor, a geg

2024. október 15. – 18:00

Kelemen Hunor, a geg
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felül egy robogóra, miután benyújtotta az államfőválasztásokra vonatkozó jelölését támogató aláírásokat a bukaresti Központi Választási Irodában – Fotó: George Călin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Cristian Tudor Popescu, Ioana Ene Dogioiu, Sabina Fati újságírók után Tudor Giurgiu, a TIFF igazgatója is bejelentette, hogy az államelnök-választás első fordulójában Kelemen Hunorra fog szavazni. Megállapíthatjuk tehát, hogy az etnikai politizálás első hangos sikerét a román értelmiség körében érte el, de bízhatunk a teleormani, gorji, dolji tízezrekben is, akik – a hagyományokhoz híven – sűrű, tömött sorokban vonulnak majd az RMDSZ jelöltjére szavazni.

Ha Hunor még buzgón elzarándokolt volna Szent Piroska ünnepére, akkor már csak az lenne a kérdés, hogy Ciolacu bejut-e a második fordulóba, vagy Kelemen már az elsőben elnyeri a tisztséget.

(Csak nehogy aztán a kampányban Orbán vagy Szijjártó megtámogassa, mert akkor egy életre vége a magyar jelölt varázsának a román választók körében.)

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi Kelemen titka? Arról lehet szó, hogy a magyar jelölt támogatói olyan közszereplők, akik azzal írták be nevüket a sajtótörténelembe, hogy a politikai elitet összességükben ingyenélő, debilis parazitáknak, speciális nyugdíjat élvező harácsolóknak tekintik.

Kelemen Hunort viszont inkább magyarnak nézik, ami egyeseknél enyhítő körülmény.

Félretéve a tréfát, azt hiszem, szó sincs arról, hogy Kelemen Hunor belopta volna magát a román értelmiség egy részének a szívébe, és ez a legcsekélyebb mértékben sem függ az RMDSZ elnökének a kampányban nyújtott teljesítményétől. Megjelölése, mint a legalkalmasabb elnökjelölt, egy egyszerű poén, irónia, amellyel a megszólalók sokkal inkább az esélyes jelölteket bírálják, semmint Kelemen Hunort ismerik el.

Ugyanakkor a magyar jelölt kényelmes kibúvót is jelent a magára valamit is adó román entellektüel számára.

Ha ugyanis a felsorolt értelmiségiek Ciolacu, Ciucă, Lasconi, vagy stenmencs Simion mellett tennék le a voksukat, azzal rögtön a szemétdombra is vetnék értelmiségi glóriájukat, tekintettel a felsoroltak közmegítélésére (Ciolacu 37 évesen diplomázott, Ciucă képtelen két nyelvtanilag helyes mondatot összefűzni, Lasconi komolytalan, Simion pedig vállalhatatlanul szélsőséges, populista).

A jelenség azonban sokat elmond a román-magyar interetnikus kapcsolatokról. Látszólag a román értelmiségiek állásfoglalásukkal azt bizonyították, hogy meghaladták az etnikai voks szindrómát, lám egy magyar jelöltre is szavaznak, ha annak van a legjobb programja.

Aki azonban kicsit is ismeri a valóságot, az tudja, hogy ennek épp az ellenkezőjéről van szó.

Kelemen Hunor támogatása csak a vicc, a poén, a geg szintjén képzelhető el, és ennek – ismétlem – semmi köze a magyar jelölt programjához, fellépéséhez, kampányához.

Ez nem Kelement, hanem a román értelmiség azon részét minősíti, akik ilyesmivel jópofiznak. Az persze más kérdés, hogy az RMDSZ deklaráltan etnikai politizálása mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy ez a fajta irónia teret nyerjen a román közéletben.

Székely Ervin újságíró, közíró. A több kötetes szerző a Román Közszolgálati Rádió nyugalmazott szerkesztője, a kisebbségi szerkesztőség főszerkesztője volt.

Ez egy véleménycikk. A Transtelexnél fontosnak tartjuk, hogy egy adott témáról az olvasóink minél több meglátást és érvelést megismerjenek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!