Kizárás vagy befogadás, avagy milyen politikai közösséget vetít elő Korodi „közbiztonsági programja”?

Az elmúlt két hét sajnálatos csíkszeredai eseményei világossá tették, hogy – ötlet-híján? kényelemből? utánzásból? – az RMDSZ egyes székelyföldi politikusai a 2024-es „szuper választási év”-re való felkészülés hajrájában, a központi RMDSZ hallgatólagos támogatását élvezve a romákat léptetik elő belső ellenségnek.

De mi is történt? November 7-9 között három járókelőt is megtámadtak Csíkszeredában, egy 68 éves férfit és két fiatal nőt, vélhetően roma származású elkövetők. Az események hatására lincshangulat alakult ki a romák ellen az egyik legnagyobb csíkszeredai nyilvános Facebook-csoportban.

Habár az elkövetőket mindhárom esetben a rendőrség nagyon hamar előállította, hétfőn Korodi Attila és a polgármesteri hivatal egy tízpontos javaslatot fogalmazott meg a közbiztonság javítása érdekében, amit a hét második felére petícióvá fejlesztett fel.

Anélkül, hogy itt részletezném Korodi „közbiztonsági programjának” tartalmi elemeit (ezt megteszem később), valamint a petíció kapcsán megjelenő ellentmondásokat (ezt megtették mások előttem jóval részletesebben) elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy ezek burkolt rasszista uszításként értelmezhetőek a csíkszeredai és csíkszéki roma közösség(ek) ellen.

Habár látszólag ez egy csíkszeredai helyi ügy, vállalva a messziről jött ember bélyegét is, érdemes tágabb kontextusban vizsgálni következményeit az erdélyi magyar közösség egészére, valamint ennek kisebbségi jogi követeléseire nézve.

Az elkövetkezőkben az esettel kapcsolatos meglátásaimat két részbe szerkesztetten mutatom be. Az elsőben a „közbiztonsági program” burkolt és kevésbé burkolt csapdáira hívom fel a figyelmet, a második részben pedig arra keresem a választ, hogy milyen következményei vannak ennek a kampánynak az erdélyi magyar közösségre nézve, különös tekintettel saját önképére, és a kisebbségi jogi követeléseire.

Korodi Attila tíz pontjának nyílt vagy rejtett csapdái

Az alábbiakban három pontba fogom összefoglalni, hogy miért szélsőjobboldali és romaellenes Korodi kiállása. Ebben támaszkodom Borbély Andrásnak az esetről írott cikkére, majd két, a probléma szempontjából releváns megjegyzést is bevezetek.

• Korodi javasolja az „önkéntes polgárőrség” felállítását.

Az ötlete nem újkeletű, hiszen hasonló körülmények között alakult a Magyar Gárda is, tehát nem a valóságtól elrugaszkodott Borbély azon meglátása, hogy

az ötlet értelmezhető „önbíráskodó, gárdista jellegű, neonáci paramilitáris szervezkedésekre vonatkozó felszólításként is”.

Ezt az értelmezést erősíti a „közbiztonsági program” bemutatásának az egykori Jobbikra és Mi Hazánkra hajazó koreográfiája is, amely szerint a „Vezető és segítői” kemény kiállása mellett a közösségi összefogás is szükséges az egyszerű emberek megvédése érdekében.

• A polgármester megoldás-javaslatában a kiskorúak által elkövetett bűnözés okaként a mélyszegénységben élő emberek neveltetését nevezi meg.

Szerinte, „ha a bűncselekményt elkövető személyek olyan családi környezetből származnak, ahol nem biztosítják vagy nem képesek biztosítani a megfelelő nevelésüket, kötelezően ki kell emelni őket az adott környezetből, és állami gondozói vagy nevelőintézeti intézményrendszerbe kell elhelyezni.” Ezzel bár elkerüli a nyílt cigányozást, mégis világos mindenki számára, hogy kikre gondol, melyik az a csoport, amelyik nem képes a megfelelő neveltetést biztosítani gyerekei számára.

A gyengébbek kedvéért a tíz pontot bejelentő Facebook-posztja alatt hozzászólásban is ráerősít a kettő közötti kapcsolatra: Egy, a támadók etnikumát nyíltan megnevező posztra a következőt válaszolta: „az nem titok [mármint, hogy cigányok támadták meg a lányokat], de nem azt kell újra és újra elismételni, hanem mindenki tegye a dolgát, abban a munkakörben, ami ehhez a témához kötődik. Érdemes újra elolvasni a tíz pontot. Minden benne van.” Ráadásul egy újabb értetlenkedésre még hozzáteszi: „szociális segély adásának feltételei, 18 év alattiak felelősségre vonása stb.”

• Az akciótervben központi helyet foglal el a szociális segély munkához való kötésének kérdése.

Pontosabban, Korodi szerint „össze kell kötni a közmunka feladatot minden egészséges személy esetében a segélyek folyósításával.” Mivel az érvényben levő jogszabályok értelmében a szociális segély folyósítása jelenleg is a közmunkához van kötve, ennek a pontnak a bevétele kizárólag azt a célt szolgálja, hogy mindenki számára világos legyen, melyik az a mélyszegénységben élő csoport, amelyik ellen a közbiztonsági program és a petíció szövege irányul.

A fenti három pont tehát kétségek nélkül rámutat, hogy Korodi kimondatlanul is a romákat, mint társadalmi csoportot nevezi meg bűnbaknak a kialakult helyzetért és megregulázásukban látja a kérdés megoldását.

Ennek tudatában érdemes két másik problémát is megfogalmazni.

• A polgármester egy olyan helyzetben hozta nyilvánosságra „közbiztonsági programját” és az azt tartalmazó romák elleni indirekt uszítást, amikor a közhangulat eleve felfokozott állapotban volt.

Ez nem megfontolt városvezetésre, hanem hazárdjátékra vall. Könnyen megtörténhetett volna, hogy a városvezetés „kemény” kiállását többen az önbíráskodásra való felszólításnak veszik, és akkor Korodi nem két-három bűncselekménnyel, hanem az országos és nemzetközi médiafigyelemmel, valamint romák elleni pogromokkal kellett volna szembenézzen. Kész szerencse, hogy ez nem történt meg.

Egy felelős polgármester feladata nem a konfliktus eszkalálása vagy a település egyik vagy másik közösségének a megbélyegzése, hanem a konfliktusnak a közösségek bevonásával való mihamarabbi rendezése és az intézményekbe vetett bizalom helyreállítása.

• Az akcióterv 6. pontjában, Korodi felszólítja a Csíki medence önkormányzatait, hogy csatlakozzanak biztonsági programjához, mert „közbiztonsági problémák településről településre gyűrűznek.”

Mivel a közbiztonsági probléma alatt a romákat érti, ez a kijelentése csakis „táncra való felszólításként” értelmezhető, felszólításként a környező települések irányába, előrevetítve annak a lehetőségét, hogy az elkövetkező hónapok közbeszéde és a választási kampány erről szóljon.

Összefoglalva: Korodi kezdeményezésével nemcsak az a gond, hogy indirekt módon rasszista, és ezzel megnehezíti a romák beilleszkedését, hanem az, hogy

instrumentalizálja a gyűlöletet a teljes roma közösség ellen, és hogy egy bizonytalan kimenetelű helyzetben öntött olajat a tűzre,

megmutatva a Csíki medence többi polgármesterének is, hogy milyen irányvonalak mentén kellene egy választási évben a kérdést tematizálni.

Milyen politikai közösséget akarunk?

A kérdés azonban egy tágabb kontextusban is releváns. Korodi Attila az RMDSZ vezető politikusa. Az ő kiállásai alapján tehát arra is következtethetünk, hogy az RMDSZ milyen politikai közösséget épít az erdélyi magyaroknak. Korodi megfogalmazásában a petíció és az akcióterv szükségességét az adja, hogy „utcáinkon, köztereinken időnként felerősödik egy-egy semmittevő félelemkeltő, agresszív magatartása, és amikor támadásról jön a hír valaki ellen, utólag mindig kiderül, hogy az érintett a közösségünk tagja, mindannyiunk ismerőse.” A támadás tehát nem a közösségen belülről, hanem kívülről érkezik.

Más szóval a romák egyértelműen és kollektíve nem részei sem a szűkebb csíkszeredai, sem pedig a székelyföldi (magyar) közösségnek és értelemszerűen nem részei az erdélyi magyar közösségnek sem.

Sajnos ezt az értelmezést erősíti a Transtelexen megjelent interjúban is, ahol a polgármester meg sem említi annak lehetőségét, hogy a „kis közösségnek, ahol mindenki mindenkit ismer a városban” esetleg a romák is részét képezhetik.

Ez a megállapítás – és implicit módon az RMDSZ is – egy olyan politikai közösséget konstruál, amelynek alapját a tiszta etnikai hovatartozás határozza meg, és kizár a közösségből körülbelül százezer olyan embert, akik nem csak hogy a magyar (oktatási, kulturális, stb.) intézményrendszerhez kötődnek, hanem 65-70 százalékuk ráadásul magyarnak is vallotta magát a népszámláláson.

Más szóval, annak ellenére, hogy az 1 milliós lélektani határ elérésében a romák is fontos szerepet játszottak, az RMDSZ nemhogy elindulna afelé, hogy nyelvi közösségként értelmezzük újra közösségünket, amelynek részei lehetnek a magyar anyanyelvű romák és a magyarul beszélő más nemzetiségűek is, hanem

felerősíti a kizárást és újabb etnikai határvonalat épít, a már meglévő románokkal szembeni mellé.

Továbbá, a rasszizmus intézményes szintre emelése és hatalmi mobilizációs célból való instrumentalizálása ellehetetlenít minden erdélyi magyar kisebbségjogi törekvést is. Idegengyűlöletre és rasszizmusra nem lehet igazságos politikai közösséget és területi autonómiát építeni, nem lehet belső és külső fórumokon felszólalni a magyarok marginalizálása ellen, hiszen bárki a szemünkre vetheti, hogy ez csak akkor hat őszintén és hitelesen, ha komolyan vesszük az emberi méltóság és egyenlőség megkérdőjelezhetetlenségére és univerzalitására vonatkozó premisszákat.

Mit tehetünk?

Szilágyi Gál Mihály egy, a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság lehetőségét mérlegelő tanulmányában (A gyűlöletbeszéd és a „rózsa neve”- Egy gondolatmenet a gyűlöletbeszédről. Regio, 2004/2, pp. 105-120. ) arra hívja fel a figyelmet, hogy két út van a gyűlöletbeszéd visszaszorítására, egy jogi és egy társadalmi.

A jogi út az uszítás törvényi szabályozását, valamint annak büntetőtörvénykönyvi elítélését feltételezi, a társadalmi pedig politikai és civil elhatárolódások és a közbeszédből való kizárás segítségével kellene megteremtse azokat a határvonalakat, amelyek elkülönítik a morálisan elfogadható és elfogadhatatlan megnyilvánulásokat.

Az elmúlt hetek csendje, a sajtó, a politikai elit és közösség reakció-hiánya arra enged következtetni, hogy néhány hangot leszámítva a társadalmi elítélésre és figyelmeztetésre nincs lehetőség.

A jogi út azonban több veszélyt is rejt. Minden jogi próbálkozás a román intézményrendszerhez, és ezen belül is az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz való fordulással indulhatna. Ez magában rejtheti annak a veszélyét, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal ámokfutása a román fősodrú média érdeklődését is felkelti. Ez viszont – a gyergyóditrói incidens médiareprezentációjának tapasztalatai alapján legalábbis – ismételt lehetőséget adhatna arra, hogy a román közvélemény a magyarok nyakába varrja a romániai rasszizmus egészét, ellehetetlenítve a kérdés magyar közösség felől érkező tematizálását.

De ki tudja? Lehet ezen a rögös és veszélyes úton kell elindulni ahhoz, hogy egy egyenlőbb és igazságosabb erdélyi magyar társadalmat teremtsünk és kilépjünk az uszítás és gyűlöletkeltés spiráljából.

A szerző politológus.