A román-magyar diákszervezetek viszonyáról tizenkét év távlatából

2023. augusztus 24. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

Mint sok mindenki mással, velem is szembejött az elmúlt napokban a meglepően sok hír, ami a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségéről (MAKOSZ), az Országos Magyar Diákszövetségről (OMDSZ) és a román-magyar diákviszonyokról szól. Olvasom előbb, hogy egy top RMDSZ-es oktatási szakpolitikus, Szabó Ödön, kérdőre vonja a mostani MAKOSZ és OMDSZ vezetőséget a román szervezetekkel való kapcsolatukról. Aztán a szervezetek elnökeinek a válaszait olvasom, ahogyan serényen ígérgetik, hogy dolgoznak rajta, vagy politikushoz illő válasszal kendőzik, hogy annyira nem is rossz a kapcsolat, amikor kell, akkor ott van. Aztán Szabó Ödön rádupláz, hogy de igenis rosszak a viszonyok és soha nem látott magasságokban kellene lenniük, miközben szerényen megjegyzi, hogy amúgy ezek nagyszerű lehetőségek is a politikai előrenyomulásban.

Az OMDSZ részéről nem tudok sokat mondani, viszont, hát, nem lennék most a MAKOSZ vezetőségének a helyében. Én pontosan tudom, hogy milyen ez az érzés, mert én személyesen is keresztülmentem ezen, ugyanis 12 évvel ezelőtt én is MAKOSZ elnökségi tag voltam. Bár én nem voltam MAKOSZ-elnök, „csak” vezetőségi tag, elég befolyásos tagja voltam az elnökségnek négy éven keresztül, aki sok akkori és mostani politikussal és ifjúsági vezetővel volt kapcsolatban ezalatt. Történetesen abban a periódusban formálódott a Consiliul Național al Elevilor (CNE) is, akikkel próbáltuk akkor felvenni és felépíteni a kapcsolatot. Bár papíron előtte is léteztek, ahogy a weboldalukon is írják, abban az időben váltak le az oktatásügyi minisztériumról, és fontos emancipációs és fejlődési folyamaton mentek keresztül, mint szervezet.

Amikor azt mondom, hogy próbáltuk felvenni a kapcsolatot, azt úgy értem, hogy az egyáltalán nem volt annyira egyszerű folyamat. Ugyanis, egyre-másra botlottunk bele idősebb MAKOSZ-osokba, MIÉRT-esekbe, politikusokba és partnerszervezetek képviselőibe, akik egyáltalán nem támogatták ezt a gondolatot. Egyesek azzal érveltek, hogy ne foglalkozzunk velük, mert majd „úgyis bekebeleznek”, mások, finomabban, hogy egyszerűen hagyjuk őket békén, mert sokkal le vannak maradva, ugyanis akkoriban a MAKOSZ-ban sokkal jelentősebb tudás volt egy országos szervezet vezetéséről, mint egy alig pár éves, sokáig felülről ráncigált szervezetnek. Olyan tippeket is kaptunk, hogy mivel egy szervezetépítés kezdetén voltak, egyszerűen menjünk be, buldózerezzük őket félre, és érvényesítsük a mi akaratunkat (ami rímel egy kicsit a Szabó Ödön „szemtelenségre” vonatkozó felvetésére).

Az, hogy a MAKOSZ barátságát a CNE-vel nem támogatták anno, az talán finoman hangzik, de volt, akinél ez a kapcsolat a tűrt kategóriába se fért bele. Voltak, akik arra biztattak, hogy szabotáljuk a CNE felvételét az OBESSU-ba (európai szintű diáktanács, aminek a MAKOSZ már tagja volt).

Mondanom sem kell, hogy az ezeket hangoztató idősebb MAKOSZ-osok, politikusok és partnerszervezet-képviselők közül sokan még a mai napig közélettel és politikával foglalkoznak, sőt, azóta előreléptek.

Mivel ezek a megoldások nem tűntek az akkori elnökségnek a legegyenesebbnek, legdemokratikusabbnak vagy legméltányosabbnak, mi amellett döntöttünk, hogy megerősítjük a kapcsolatunkat a CNE-vel, ott és úgy, ahogy tudjuk. Eljártunk a rendezvényeinkre, még a kongresszusukra is, és ők részt vettek a mieinken, amelyiken tudtak, annál is inkább, hogy egy időben a CNE elnöke egy gyergyói román srác volt, aki tökéletesen beszélt magyarul.

Ez a döntés, amely szembement az elődökkel, politikusokkal és partnerekkel, azért akkoriban (és most is) nagy rizikó volt, mivel a MAKOSZ nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, függ ezektől a személyektől/szervezetektől. A MAKOSZ ugyanis javarészt állami- és communitasos (a Communitas Alapítvány az RMDSZ alapítványa) pályázatokból működik, és ezeknek az elnyerése egyáltalán nem egyértelmű, hiszen az elnökség az általában kiskorú, nincs több éves pályázatíró tapasztalata. Ilyen és hasonló döntések miatt nem véletlenül jutottunk el oda a négy év alatt, amíg én is elnökségi tag voltam, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT, az RMDSZ ifjúsági ernyőszervezete, amelyhez a MAKOSZ is tartozik) akkori vezetése megpróbálta megpuccsolni a MAKOSZ-elnökséget.

Egyáltalán nem szeretném azt állítani, hogy csak ellenző véleményeket kaptunk CNE-vel kapcsolatban. Úgy ahogy akkor is, most is, vannak egészséges értékrenddel és egyenes gerinccel rendelkezők az említett csoportokban is, akiktől támogatást kaptunk.

Továbbá Szabó Ödönnek azzal a megjegyzésével is gondom van, hogy Budapesttől Bukarest felé kellene közelednie az erdélyi magyar ifjúsági szervezeteknek. Bár az OMDSZ nevében ismét csak nem tudok beszélni, de tudtommal a MAKOSZ volt az egyetlen ifjúsági szervezet az RMDSZ és MIÉRT ernyője alatt, aki a nem kormánypárti magyarországi szervezetekkel is próbálkozott kapcsolatokat létesíteni. Amikor a MAKOSZ (már az én időm után) elhívta Fekete-Győr Andrást, a magyarországi Momentum párt akkori elnökét egy táborba, az sem örvendett osztatlan sikernek az ernyőszervezetek és a közvélemény részéről. A mai MAKOSZ nevében nem tudok nyilatkozni, de azt hiszem, ezek után a MAKOSZ talán a legkevésbé számonkérhető, ami a budapesti elfogultságot illeti (és tudjuk, kikre gondolok, akikre Szabó Ödön is).

Szabó Ödön második felvetése az, hogy micsoda lehetőség és esély az ifjúsági szervezetekben való tevékenykedés a politikai előrelépéshez. Ez sem idegen számomra, mivel amikor én bekerültem az elnökségbe, már messzi földön az a hír járta minden fenti csoportból, hogy a MAKOSZ a legjobb politikai ugródeszka. Ha valaki be akar kerülni a fősodratú erdélyi magyar politikába fiatalként, akkor a MAKOSZ-MIÉRT-RMDSZ az egyenes út a sikerhez, gyakran egy kitérővel a KMDSZ-en/OMDSZ-en keresztül, és a MAKOSZ a kapuja az egésznek. Bár a legtöbb MAKOSZ elnökségi tag az én generációmból, és azok közül is, akiket én ismerek, nem ezzel a céllal kezdtek el érdekvédelemmel foglalkozni és nem ezért csinálták, állítom, hogy voltak és vannak opportunista személyek, akik kihasználták ezt az ugródeszkát. Nem is lenne baj, ha nem az lenne a következménye, hogy a rendszer indirekt arra ösztökéli a benne résztvevőket, hogy karrier-politikusok legyenek, és uram-bátyám-féle nepotizmussal felfelé menjenek a politikai ranglétrán, mivel az ifjúsági helyekből az RMDSZ-en belül rengeteg van. Több mint ahány érdemleges ember van ezekre. Szerintem. Az, hogy a karrier-politikusi jelenség egy jó dolog-e, az vitatható, de szerintem semmiképp nem jó erre a pályára ösztökélni diákokat, hogy megélhetési politikus legyen belőlük.

Sajnos az is a tapasztalatom, hogy akik a legérdemesebbek lettek volna politikai szerepvállalásra, mert a legjobban hittek az érdekképviseletben és a demokratikus elvekben, többnyire mind kihulltak még azelőtt, hogy komoly változást tudjanak elérni, mert nem volt gyomruk ehhez a környezethez, amelyben a fent említett politikai és közéleti aktoroknak kellett megfelelni, és örökre, vagy legalábbis sokáig, otthagyták a közélettel való foglalkozást. A rendszer sokkal jobban kedvez az opportunistáknak és a funkcióvadászoknak. Persze minden tisztelet a kivételeknek, akik túlélték a kezdeti nehézségeket és a mai napig aktívak a közéleti és politikai szerepvállalásban/aktivitásban, kitartottak az elveik mellett, és nem csak cinikus haszonszerzésképpen dobbantottak az ugródeszkán.

Ilyen színben a CNE-vel való barátság, a politikai vízió és a hosszú távú stratégia, amit Szabó Ödön és sok mindenki más elvár a MAKOSZ-tól, úgy gondolom, árnyalódik. Miközben egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy adott helyzetben milyen felelősségteljes döntést kell hozniuk, mennyi külső behatással, ráadásul egy-két évente változik az elnökség, mert a tagok kinövik a szerepet. Ne feledjük, hogy ezt még mindig középiskolás diákok csinálják középiskolás diákokért, akik sokkal nagyobb pénzügyi, politikai és morális felelősséget vállalnak, mint amire fel vannak készülve/készítve. Ezeket számonkérni, egy könnyed „bezzeg az én időmben”-nel, szerintem nem fair, mindazonáltal, hogy CNE jóformán nem is létezett, amikor Szabó Ödön MAKOSZ-ozott, és amikor létezett is, nem az volt a mainstream vélemény, hogy feltétlenül jó kapcsolatot kell ápolni velük.

Ezért, szerintem, a nyilvános bíráskodás, a felülről való befolyásolás és a félrevezetett érdekek helyett a mostani és mindenkori MAKOSZ-nak sokkal inkább támogatásra lenne szüksége, abban, hogy elveihez hű tudjon maradni, effektíven tudjon a diákok érdekvédelmével foglalkozni és függetlenül tudjon működni, a diákok demokratikus felhatalmazásával. És úgy, ahogy akkor sem, most sem kell a szervezetre külső aktorként egy privát politikai álláspontot oktrojálni, vagy azt számonkérni, mert nem mindenkié helyes. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi MAKOSZ-elnökség a legjobb belátása szerint építi a kapcsolatait más szervezetekkel. Esetleg erőforrásokra lehetne még szükségük, és akár egy segítő kézre jól bejáratott, tapasztalt, közügyekkel foglalkozó személyektől, mint például egy befolyásos oktatási szakpolitikus.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség nézetét. A Transtelexnél fontosnak tartjuk, hogy mások szemlélete akkor is megismerhető legyen, ha nem osztjuk ugyanazt az álláspontot. Szeretnénk, ha témáinkat minél több nézőpontból megvilágítva mutathatnánk be az olvasóink számára.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!