Az Isztambuli Egyezmény a vállalásoktól a konkrét intézkedésekig tereli Romániát, kiemelve a hiányosságokat

A nők elleni erőszak annyira mélyen beágyazódott a társadalomba, hogy bizonyos megnyilvánulásait észre sem vesszük, vagy nem is tekintjük problémának, másokat pedig bár észrevesszük, megoldás ritkán vagy későn érkezik rájuk. Romániában a nőgyilkosságok száma idén eddig 31, tavaly 60 körülire volt tehető. A nőgyilkossági esetek nem különálló esetek, hanem egy olyan rendszer hiányosságaira hívják fel a figyelmet, amely nem kezeli prioritásként a nők elleni erőszak visszaszorítását. A bántalmazás nem egyéni deviancia, hanem szorosan kapcsolódik a társadalmi struktúrákhoz, nemi szerepekhez és hatalmi egyenlőtlenségekhez.

A nők hátrányos helyzetét fenntartó társadalmi normákat gyakran természetesnek tüntetik fel, a következményekért pedig magukat a nőket teszik felelőssé – a szakirodalom ezt nevezi patriarchális berendezkedésnek. Így a nők láthatatlan munkájának figyelmen kívül hagyása, a kiskorú anyák számának növekedése vagy az abortuszhoz való hozzáférés akadályai is könnyen egyéni élethelyzetekként jelennek meg, miközben a mögöttük húzódó társadalmi és intézményi felelősség háttérbe szorul. Ez a szemlélet elfedi a strukturális összefüggéseket, és megnehezíti, hogy a problémákra ne csak egyedi esetekként, hanem rendszerszinten keressünk megoldást. Az első lépés ezért annak felismerése, hogy a nők elleni erőszak nem elszigetelt esetek sorozata, hanem társadalmi okokkal és következményekkel járó jelenség. Ebben szeretne segíteni az Isztambuli Egyezmény.

Az Európa Tanács egyezményét, ami a nők elleni és családon belüli erőszak felszámolásának szakértők által létrehozott stratégiai útmutatója, 2011-ben írták alá Isztambulban. Számos bejáratott és társadalmi hatását vizsgálva kiderül, hogy igazolhatóan hatékony lehet a jelenség visszaszorításában Az egyezmény elsődleges célja az áldozatok védelme, az elkövetők felelősségre vonása, megelőző intézkedések bevezetése, valamint a szükséges, összehangolt szakpolitikák kialakítása. Előírja többek között az oktatásban és a szakemberképzésben szükséges intézkedések implementálását, meghatározza a menedékhelyek, segélyhívó vonalak és tanúvédelmi programok működtetésének szükségességét.

Elsőként Törökország ratifikálta az egyezményt, 2012. március 14-én, ugyanakkor Törökország az első és mindeddig az egyetlen ország is, amely ki is lépett belőle, 2021-ben. Múlt héten a lett parlament szavazta meg Lettország kilépését, amit egy jobboldali ellenzéki párt kezdeményezett, ezt azonban még az elnöknek jóvá kell hagynia. 2020-ban Lengyelország akkori jobboldali kormánya is megkezdte a kilépés folyamatát, de Donald Tusk hatalomra kerülésével visszavonta a tervét.

Jelenleg 39 ország ratifikálta az egyezményt, további 6-ban pedig csak aláírták azt.

Románia 2016-ban ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, ezt követte egy több éven át tartó jogharmonizáció, majd erre alapuló intézményépítés. Most megjelent a 2026-os tematikus, határpontként számontartott értékelés, amely tételesen felméri, mennyiben is valósultak meg a vállalások és amely egy 10 éves jogharmonizációs, jogalkotási, intézményformálási összetett folyamatot vizsgál.

Magyarországon bár a kormány 2014-ben aláírta a dokumentumot, ratifikálására nem került sor, most azonban a kormányváltás után újra napirendre került a téma.

Magyarország esetében az, hogy az egyezményt aláírták, azt jelenti, hogy az ország vezetése vállalta, nem fogja szándékosan meghiúsítani az egyezmény céljait, de nincs kötelezettsége, hogy azokat betartsa, érvényesítse. A ratifikációt pedig alapvetően ideológiai okokra hivatkozva ellenezte a kormány, 2025-ben az egyezmény „romboló genderszemlélete”, illetve az „illegális bevándorlásra” vonatkozó részei Gulyás Gergely szerint összeegyeztethetetlenek voltak a kormány politikájával. Az egyezmény magyarországi kihirdetését Varga Judit volt igazságügyi miniszter pedig azzal utasította vissza, hogy az egy politikai hiszti, és nők helyzete a legjobb állapotban van Magyarországon.

A Lakmusz 2025-ben egy átfogó összehasonlítást készített a magyar jogi vonatkozások és az Isztambuli Egyezmény közti különbségekről a magyar kormány közleményében megjelent áttekintő táblázat alapján. Ebből kiderül, bőven vannak hiányosságok, különbségek, többek között az áldozatok jogi védelmére, a nonstop segélyhívó vonalakra, az erőszak miatt hivatalból indított büntetőeljárásokra és a civil szervezetek munkájának támogatására vonatkozóan.

Az áprilisi kormányváltás után ismét előkerült a téma, szeptember elején „Fogd meg a kezem, és ne engedjük el” nevű tüntetésen civil szervezetek és magánszemélyek az Isztambuli egyezmény ratifikációjáért demonstráltak a magyar parlament előtt és petíció is indult, amely az egyezmény ratifikálását és ezáltal a szívhangrendelet eltörlését sürgeti, arra kérve a magyar kormányt, hogy foglalkozzon érdemben a nőügyekkel. A 2026-os WMN Fesztiválon D. Tóth Kriszta újságíró megkérdezte Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés elnökét, a Tisza Párt alelnökét, hogy mikor fogják végre ratifikálni. „Ezt nem tárgyaltuk még, ez előttünk áll, úgyhogy erre most nem tudok válaszolni” – válaszolta Forsthoffer.

Október 11-étől a civil szereplők után a női magazinok is összehangolt kampányba kezdtek, mondván a nők és gyerekek biztonsága nem magánügy, hanem az egész társadalom felelőssége. Ilyen módon pedig október 11-én, a leánygyermekek világnapján (UNICEF) egységesen cserélték le a borítókat médiafelületeiken, és november 25-éig – a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjáig – cikkekkel, riportokkal, edukációs tartalommal hívják fel a figyelmet a ratifikáció jelentőségére.

Legutóbb a TISZA párt Női Műhelyének képviseletében Pásztor Anett országgyűlési képviselő közölte, prioritásként kezelik az egyezmény ratifikálását Magyarországon. Ez az első hivatalos megerősítés az egyezményre vonatkozóan az áprilisi kormányváltás óta.

Mit nyert a ratifikálással Románia?

Románia, azzal, hogy 2016 májusában ratifikálta, vállalta a kötelezettséget arra nézve, hogy az ország jogrendszerét és intézményi struktúráját összhangba hozza az egyezmény rendelkezéseivel. Románia az Isztambuli Egyezmény értelmében az ET független szakértői ellenőrző testületének, a GREVIO-nak éves jelentésekben foglalja össze addigi munkáját és a fennmaradó hiányosságokat. A független testület feladata a 2022-es alapértékelés óta elért haladás a követése. Következtetéseit a román hatóságok beszámolói, a civil szervezetek árnyékjelentései, valamint egy ötnapos romániai helyszíni vizsgálat alapján vonja le. Ilyen formában pedig három szinten érvényesül az egyezmény előírásainak lekövetése: az előrelépések és a hiányosságok megfogalmazásában illetve a fennmaradó problémák nyomatékosításában.

Az országnak rendszeresen be kell számolnia az egyezmény végrehajtásáról, így a ratifikálás nem merül ki a vállalt kötelezettségek formális teljesítésében. A független szakértői testület jelentései feltárják a jogszabályok és az intézményi gyakorlat hiányosságait, és ajánlásokat fogalmaznak meg arra, hogy Románia milyen területeken és milyen intézkedésekkel tehetné hatékonyabbá a nők elleni erőszak megelőzését és az áldozatok védelmét. Ez folyamatos nemzetközi ellenőrzést, monitorizálást és javaslattevéseket jelent: a hiányosságok nyilvánosságra kerülnek, az államnak pedig reagálnia kell az ajánlásokra, amely helyzetben egy bizonyos szintű nyomásnak is ki van téve. A GREVIO ugyanakkor nem közvetlen végrehajtó hatóság, így az ajánlások érvényesítése végső soron a román állami intézményeken és azok politikai elkötelezettségén múlik.

Fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy 2016 óta számos előrelépés történt, több jogalkotási fejleményt vezettek be. Például már törvény bünteti az utcai zaklatást, a kérésre végzett szüzességi vizsgálatokat betiltották, bevezették a sürgősségi távoltartást, nőtt a menedékhelyek száma és elektronikus nyomkövetőket alkalmaznak a távoltartási ellenőrzések során.

A GREVIO 2026-os értékelő jelentése kiemeli, mint jogszabályi előrelépés az 53/2026-os nőgyilkossági törvényt, amely a nőgyilkosságok és az azokat megelőző erőszakos cselekmények megelőzéséről és leküzdéséről szól. A jogszabály bevezeti a nők nemi alapú gyilkosságát, vagyis a femicídium fogalmát a román jogrendbe, módosítja a büntető törvénykönyv egyes rendelkezéseit, és külön mechanizmusokat hoz létre az ilyen típusú emberölések megelőzésére.

Ugyanakkor a jelentésben arra is felhívják a figyelmet, hogy továbbra is problémát jelent a különböző intézmények közötti együttműködés, aminek hiányában a törvény alkalmazása is ellehetetlenül. Biztosítani kellene, hogy a szakpolitikákat és intézkedéseket országszerte, a vidéki térségekben is egységesen hajtsák végre. Emellett, a nők elleni erőszak megelőzéséért és leküzdéséért felelős, a szakpolitikák és intézkedések összehangolását végző szerveknek megfelelő és fenntartható emberi, valamint pénzügyi erőforrásokat kellene biztosítani a feladataik ellátásához.

Romániában továbbra sincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az átfogó egységes adatgyűjtést a nők elleni erőszakról az összes érintett területen. Bár az egyes intézmények és szervezetek gyűjtenek adatokat, nincs a felhasználásra vonatkozó felhatalmazásnak jogi kerete ami lehetővé tenné az intézmények közötti adatok összesítését, felhasználását. Ha egy szervezet továbbít adatokat a hatóságoknak, azok nem használhatják fel, meg kell várniuk amíg saját hatáskörükben jutnak hozzá azokhoz az adatokhoz és csak azután járhatnak el jogilag. Ilyen körülmények között pedig hiába van egy törvény és hiába vannak adatok, ha azokat nem lehet felhasználni.

A GREVIO jelentése hangsúlyozza, nem elég a jogszabályokat elfogadni, ha az áldozatvédelem a gyakorlatban nem működik megfelelően: a támogató szolgáltatások elégtelen finanszírozása és területi lefedettsége, a széttagolt intézményi együttműködés, a nyomozások és a távoltartási végzések végrehajtásának hiányosságai, valamint az, hogy a bíróságok nem mindig veszik kellőképpen figyelembe a családon belüli erőszakot mind-mind továbbra is fennálló hátráltató tényezők. A jelentés végül több aggasztó tendenciára is rámutat. Az áldozatoknak nyújtott szolgáltatások száma és földrajzi lefedettsége szintén elégtelen, és a menedékhelyet kereső nők továbbra is adminisztratív akadályokba ütköznek. Az ártalmas nemi sztereotípiák és patriarchális attitűdök, pedig továbbra is aláássák a nők elleni erőszak megelőzésére és leküzdésére irányuló erőfeszítéseket.

Több, a kockázatértékelés és kockázatkezelés területén felismert, több éve fennálló hiányosságot is kiemel a jelentés, amelyek mind a megelőzés, mind pedig a reagáló intézkedések terén hátráltatják a nők elleni erőszak visszaszorítását. A családon belüli erőszakos esetek kockázatfelméréséhez a hatóságok kérdőívet használnak, amely a bántalmazás körülményeire, az erőszak súlyosságára és megismétlődésének valószínűségére kérdez rá. Ennek kitöltése nem önmagában dönti el, hogy történt-e bűncselekmény, a célja a veszély mértékének felmérése és a megfelelő védelmi intézkedés kiválasztása. A helyszínre érkező rendőrök először megteszik a szükséges lépéseket az áldozat és az elkövető elkülönítésére, felmérik az érintettek fizikai állapotát, szükség esetén orvosi segítséget hívnak, majd megvizsgálják, fennáll-e az újabb erőszak közvetlen veszélye. Ehhez a hivatalos kockázatfelmérő űrlapot használják, amely két részből áll és a helyszínen tartózkodó rendőr tölti ki. Az első részben az áldozat válaszai alapján rögzíti a kockázati tényezőket, a másodikban pedig a rendőr saját helyszíni megfigyeléseit és egyéb releváns információit jegyzi fel. Az űrlap kapcsán azonban a GREVIO több hiányosságot is megállapított.

Ilyen például, hogy egyes rendőrök átfogalmazzák a kérdéseket, az elkövető jelenlétében végzik el a kockázatfelmérést, vagy akár arra biztatják az áldozatokat, hogy béküljenek ki a bántalmazóval.

Emellett Romániában a nem halálos kimenetelű fojtogatást nem veszik figyelembe a hatóságok egy-egy családon belüli erőszakos esetben a kérdőív kitöltésekor, amellyel a helyzet súlyosságát mérik fel, és amely alapján a sürgősségi távoltartási végzést is kiállíthatják. Ugyanakkor mind aszakirodalom, mind pedig nemzetközi adatok rámutatnak arra, hogy a nem halálos fojtogatás az egyik legfőbb jele annak, hogy az erőszak a jövőben halálos kimenetelűvé válik.

Átfogó szakpolitikákat és intézkedéseket kellene kidolgozni az Isztambuli Egyezmény hatálya alá tartozó erőszak valamennyi formájának kezelésére, figyelembe véve a többszörös és egymást keresztező diszkriminációnak kitett nők szükségleteit, az interszekcionalitás elvéhez igazodva. Ezt egy visszatérő hiányosságként nevezi meg e GREVIO. A nőket nem egyetlen tényező alapján érik hátrányok, hanem több körülmény együtt alakítja a helyzetüket. Egy roma nő más akadályokkal találkozik, mint egy nem roma nő, egy fogyatékossággal élő nő és a szexuális kisebbség tagjai is sajátos diszkriminációs formákkal szembesülhetnek. A nemzeti kisebbségek, például egy romániai magyar nő szintén.

Ugyanakkor pozitív fejlemény a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód előmozdítására, valamint a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére vonatkozó, 2022–2027-es időszakra szóló országos stratégia elfogadása.

A jelentés elismeri a Nők és Férfiak Esélyegyenlőségéért Felelős Országos Ügynökség (ANES) szerepét is a szakpolitikák kidolgozásában és koordinálásában, valamint a nemek közötti egyenlőséggel és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tudatosság növelésében. A romániai hatóságok előrelépést értek el a nők és férfiak közötti egyenlőséggel kapcsolatos iskolai oktatás, valamint a családon belüli erőszak női áldozataival foglalkozó szakemberek képzése terén is.

A romániai magyar nők problémái láthatatlanok maradnak a jelentésekben

Az Isztambuli Egyezmény több pontban is kitér a többszörösen kisebbségi helyzetben élő nők védelmére is, például előírja, hogy a csatlakozó országok kötelesek a szükséges jogalkotási vagy egyéb intézkedéseket meghozni annak biztosítására, hogy az áldozatok megfelelő időben és számukra érthető nyelven tájékoztatást kapjanak az elérhető támogató szolgáltatásokról és jogi intézkedésekről. És azt is meghatárrozza, hogy az Egyezmény rendelkezéseinek végrehajtását, különösen az áldozatok jogainak védelmét szolgáló intézkedéseket, mindenféle megkülönböztetés nélkül kell biztosítani, így többek között nem, társadalmi nem, faj, bőrszín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, egészségi állapot, fogyatékosság, családi állapot, migráns- vagy menekültstátusz, illetve bármely más helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül.

A GREVIO, jelentésének elkészítésekor több állami és civil szereplővel is konzultált, ilyen volt többek között az E-Romnja női jogi roma érdekképviseleti civilszervezet és az országos roma ügynökség is. Ilyen módon pedig a romániai roma nőket érintő kérdéseket részleteiben és komplexitásában vizsgálhatták meg és specifikus hiányosságokat és erre alapozott javaslatokat fogalmaztak meg. Ilyen például, hogy a jelentés szerint a roma nők nemcsak az erőszak bejelentésének általános akadályaival szembesülnek – például a vidéki lakóhellyel és az információhiánnyal –, hanem a hatóságok részéről tapasztalt etnikai és nemi alapú diszkriminációval is. Ami tovább csökkenti a segítségkérés esélyét. Emellett a roma nők diszkriminatív attitűdökkel, előítéletekkel és kulturális érzékenység hiányával találkozhatnak az egészségügyi ellátásban, egyéni, intézményi és társadalmi szinten. Külön megemlíti, hogy az informális fizetségek akadályozhatják a roma nők megfelelő ellátáshoz jutását, és kizárhatják azokat, akik nem tudnak fizetni.

Az ilyen típusú konkrét hiányosságok felvázolása politikai nyomással is jár, ami a nők védelmére hozott intézkedések mielőbbi implementálásához is hozzájárul. Azáltal, hogy láthatóvá válnak problémák, felgyorsulhat az ezeket kezelni kívánó intézkedések alkalmazása is.

A jelentésbe nem került bele, említés szintjén sem a romániai magyar kisebbség, így a romániai magyar nők sajátos körülményei és az ezekből fakadó problémák nem jelenhettek meg hasonló részletességgel a jelentésben. Ez azért is fontos, mert a nyelvi akadályok, a magyar nyelven elérhető tájékoztatás és segítség hiánya, illetve a kisebbségi helyzetből fakadó egyéb nehézségek olyan szempontok lehetnek, amelyek befolyásolják, hogy az erőszak áldozatai mennyire és milyen formában tudnak hozzáférni a számukra elérhető védelmi mechanizmusokhoz. Bár az utóbbi években voltak ezen a téren is előrelépések, amelyeket a romániai magyar nők érdekképviseleti szervezete az RMDSZ Nőszövetsége foganatosított, mint a segélyhívó vonalak magyar nyelvű szolgáltatása és tájékoztató kampányok magyarul, ha ezek a tapasztalatok nem kerülnek be a helyzetértékelésbe, az az ezekre szabott ajánlások megfogalmazását is megnehezítheti, és csökkentheti annak esélyét, hogy a nők tényleges szükségleteire reagáló intézkedések szülessenek.

A civil és kisebbségi érdekképviseletek bevonása ezért nem pusztán a konzultáció teljessége szempontjából lényeges. Az érintett közösségek tapasztalatai olyan problémákra világíthatnak rá, amelyek az általános helyzetértékelésből nem feltétlenül derülnek ki, és amelyek nélkül nehezebb célzott, a gyakorlatban is működő intézkedéseket kidolgozni. Ha a romániai magyar nők tapasztalatai nem jelennek meg önállóan a helyzetértékelésben, az nem jelenti automatikusan azt, hogy a nekik szóló intézkedések hiányoznak, de azt igen, hogy a jelentés alapján kevésbé ítélhető meg, mennyiben veszik figyelembe a sajátos szükségleteiket.