Nicușor Dan versenyre kelt az AUR-ral, hogy kinek egészségesebb a nacionalizmusa

Nicușor Dan versenyre kelt az AUR-ral, hogy kinek egészségesebb a nacionalizmusa
Nicușor Dan a bukaresti Nemzet Megváltása Székesegyházban – Fotó: presidency.ro
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A Román Ortodox Egyház égisze alatt futó Nemzetközi Ortodox Ifjúsági Találkozó megnyitójára érkezett kedden a bukaresti Nemzet Megváltása Székesegyházba Nicușor Dan. A vizitből végül komoly politikai hullámverés lett, mert az államfő a több ezer fiatal előtt arról beszélt, hogy az országnak szüksége van a saját értékei melletti kiállásra és egyfajta „egészséges nacionalizmusra”. Dan okfejtése szerint a jelenlegi román nyilvánosságot nagyrészt két tábor uralja: az örökös kishitűek, akik szerint semmin nem lehet változtatni, és azok a mellverdeső demagógok, akik egyszerűen rátelepednek a múlt sarokköveire. Az elnök a kettő közé belőve fogalmazta meg az optimizmus és a múlt tiszteletének szükségességét, a gesztussal viszont egy olyan terepre tévedt, ahol azonnal összetalálkozott az ott régóta berendezkedett szereplőkkel.

Az AUR reakciójára nem is kellett sokat várni: a párt rögtön nehezményezte, hogy az államelnök a templomban kezdett el a nemzeti gondolatról predikálni. Dan Dungaciu első alelnök a parlament folyosóján arról beszélt, hogy a dolgok kicsúsztak az ellenőrzés alól, és szerinte példátlan, hogy egy elnök politikai kinyilatkoztatásokat tegyen a templomban. Dungaciu felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben Ceaușescutól Băsescun át Iohannisig többen felszólaltak már egyházi eseményeken, de mindig megmaradtak a szigorúan ceremoniális keretek között. Az AUR politikusa szerint viszont Dan most kiskorúak előtt kezdett el „jókról és rosszakról” beszélni, tulajdonképpen politikai platformot építve. Dungaciu fel is tette a kérdést: mi történne a sajtóban, ha a vasárnapi liturgia után George Simion vagy Petrișor Peiu állna a mikrofonhoz ugyanígy az „egészséges nacionalizmust” hirdetni?

A felvetés nemcsak az AUR ingerküszöbét ütötte át, hanem a vallási és értelmiségi körökben is visszatetszést keltett. Paul Palencsar teológus és újságíró is nekiment az elnöki szövegnek, firtatva, hogy pontosan mit kellene érteni az államfő által említett „egészséges” jelző alatt, amikor a romániai egyházat és a társadalmat évek óta kikezdi a szélsőjobboldali radikalizmus, és amikor a nacionalizmus köntösébe burkolózva terjednek a populista mozgalmak. Palencsar szerint a szószék nem a társadalmi felosztások helye, és meglehetősen visszásnak nevezte, hogy miközben az elnök farizeusokat emleget a templomban, a nyilvánosságban épp a volt állambiztonsági káderek jelenléte miatt érik bírálatok a hatalmi elitet.

Nicușor Dan politikai pályáján nem ez az első alkalom, amikor a nemzeti emlékezet és a konzervatív toposzok mentén ingoványos talajra lép. Emlékezetes eset volt, amikor az államfő nem hirdette ki automatikusan a legionárius és antiszemita propagandát szigorúbban szankcionáló, úgynevezett Vexler-törvényt, hanem az Alkotmánybíróság elé utalta a tervezetet. Dan akkor a fogarasi és hegyvidéki antikommunista ellenállók emlékezetét hozta fel érvként, azt vitatva, hogy a vasgárdista múlttal vagy szimpátiával bíró partizánok felidézése automatikusan bűncselekménynek minősül-e. A román szélsőjobb történelmi bűneit a kommunizmusellenesség álcája alatt relativizáló hozzáállás már akkor kiverte a biztosítékot a zsidó közösségeknél és a jogvédőknél. A mostani, ifjúsági találkozón elhangzott beszéd így sokak szerint egyértelműen jelzi: az államfő nem mondott le arról, hogy a nemzeti érzület és a hit kérdéseit a maga módján tematizálja, közvetlenül belépve abba a mezőbe, ahol eddig a szuverenista ellenzék diktálta a ritmust.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!