Megtaláltuk Orbán Viktort, miközben a tusványosi beszédére készült

Megtaláltuk Orbán Viktort, miközben a tusványosi beszédére készült
Orbán Viktor még magyar miniszterelnökként a Fortuna Hotel hátsó teraszán 2025-ben – Fotó: Orbán Viktor Facebook
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Orbán Viktor beszéde minden évben a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismert nevén Tusványos legfontosabb politikai eseménye – amit idén maguk a szervezők kritizáltak meg, mert túlnőtt a szabadegyetem jellegén. A tusnádfürdői rendezvény ugyanis eredetileg magyar–román párbeszédre épülő fórumként indult, az elmúlt másfél évtizedben azonban Orbán Viktor beszédei tették nemzetközileg ismertté. Innen jelentette be többek között az illiberális állam koncepcióját, tavalyelőtt a világrendszerváltást, és a választásokra ráfordulva tavaly itt jelentette be a digitális polgári körök létrehozását is. Azóta a történelem nagyot fordult: a választást Magyar Péter és a Tisza Párt nyerte meg, Orbán Viktor pedig tizenhat év után nem miniszterelnökként érkezett Tusványosra.

Az idei Tusványos ezért egészen más hangulatú volt eddig, hisz nem csak a magyar kormány, de a Fidesz vezetői is távol maradtak, helyettük a Fidesz belső kritikusa, például L. Simon László korábbi kulturális államtitkár és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság volt innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosa jutottak fontosabb szerephez, illetve Nacsa Lőrincnek jutott az a feladat, hogy a nemzeti kerekasztalt levezesse pénteken délelőtt.

A nyitónapon Toró T. Tibor, a rendezvény egyik alapítója is önkritikusan beszélt arról, hogy az elmúlt években sokak szemében Tusványos elveszítette eredeti szabadegyetemi jellegét, és egyre inkább a Fidesz politikai rendezvényeként élt a köztudatban. Szerinte ezen változtatni kell, és a rendezvényt ismét nyitottabb vitafórummá kell tenni.

Ehhez képest a Fortuna Hotel környékén, ahol Orbán Viktor készült a szombati beszédére, semmi sem utalt arra, hogy a régi koreográfia megváltozott volna.

Már a szálloda felé vezető úton feltűntek a diplomáciai rendszámú autók, valamint a magyarországi rendszámú szolgálati járművek. A hotel teraszán pedig rögtön ismerős arcokba botlottunk: kávé mellett beszélgetett Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója, a közelében pedig feltűnt Nagy János, Orbán Viktor személyi titkára, valamint a volt miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is. Rövid időre Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-helyettes is csatlakozott hozzájuk, miközben a Dakota biztonsági szolgálat emberei szemmel láthatóan folyamatosan figyelték a környéket.

Orbán Gáspár Tusnádfürdőn – Fotók: Tamás Zsófia / TranstelexOrbán Gáspár Tusnádfürdőn – Fotók: Tamás Zsófia / Transtelex
Orbán Gáspár Tusnádfürdőn – Fotók: Tamás Zsófia / Transtelex
Orbán Gáspár Tusnádfürdőn – Fotók: Tamás Zsófia / Transtelex

A valódi meglepetés azonban nem az első teraszon várt.

A hotel hátsó udvarába sétálva ugyanaz a helyszín fogadott, amely tavaly Orbán Viktor közösségi oldalairól is ismerős lehetett. Itt készültek azok a fényképek, amelyeken a miniszterelnök – akkor még hivatalban – a tusványosi beszédén dolgozott. Innen jelentkezett be a digitális polgári körök bejelentése előtt is.

Most szobája teraszán álldogált. Elmélyülten olvasott néhány papírlapot. Időnként megállt, visszalapozott, jegyzetelt, majd újra végignézte a szöveget. Minden arra utalt, hogy a másnapi beszéd végleges változatát nézi át. Ekkor szólítottuk meg.

Orbán Viktor felnézett a papírjaiból. Láthatóan kizökkent a munkából, majd a kameránkra nézett.

Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök a Fortuna Hotel hátsó teraszán – Fotó: Tőkés Hunor / TranstelexOrbán Viktor volt magyar miniszterelnök a Fortuna Hotel hátsó teraszán – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök a Fortuna Hotel hátsó teraszán – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök a Fortuna Hotel hátsó teraszán – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Első kérdésünk arra vonatkozott, mikor találkozik a külhoni magyar szervezetek vezetőivel, és valóban a Fortuna Hotelben kerül-e sor az egyeztetésre. „Fogalmam sincs. Kérdezze meg a programszervezőket” – válaszolta röviden, aztán visszamélyedt a szövegbe.

További kérdéseinket már nem tudtuk feltenni. Mire újra megszólaltunk volna, a biztonsági emberek odaértek, és közölték, hogy a hotel magánrendezvény területe, ezért el kell hagynunk a helyszínt. Legalábbis a hátsó udvart mindenképp.

Így nem tudtuk megkérdezni Orbántól, miről készül beszélni a szombati tusványosi előadásában, lesz-e új politikai üzenete első ellenzéki tusványosi szereplésén, vagy hogy amerikai útján – amelyről korábban azt állította, hogy tárgyalásokat is folytatott – kivel találkozott valójában.

A választ azonban végül részben nem tőle, hanem néhány perccel később Havasi Bertalantól kaptuk meg.

A Fortuna első teraszán már könnyebb volt beszélgetni. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója megerősítette, hogy valóban a másnapi beszédén dolgozott Orbán Viktor, amikor megzavartuk. Hogy ez utolsó simításokat, átírást vagy egyszerű átolvasást jelentett, arról nem beszélt.

Orbán már nem állami repülővel, hanem fapados járattal érkezett Erdélybe, a kommunikációban pedig egyre inkább a hétköznapi ember képét próbálják hangsúlyozni, szembeállítva azt a korábbi, sokat bírált fideszes luxuséletmóddal.

A Fortuna Hotel ugyanakkor nemcsak szálláshelyként szolgál. Itt rendezik meg minden évben azt a zártkörű találkozót is, amelyen Orbán Viktor a Kárpát-medence magyar politikai szervezeteinek vezetőivel egyeztet. Délelőtt a szervezetek vezetői egy nemzeti kerekasztalon vettek részt a táborban, ahol Nacsa Lőrinc kérdéseire válaszolva, mindenki beszámolt az általa képviselt határon túli magyar közösség aktuális helyzetéről.

Itt volt: Bihari Szabolcs Zoltán (elnök, NYEOMSZSZ-Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége); Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, elnök, KMKSZ beregszászi járás); Gubík László (elnök, Magyar Szövetség, Szlovákia); Jankovics Robert (elnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége); Orban Dušan (elnök, Muravidéki Magyar Nemzeti Közösség), Zakariás Zoltán (elnök, Erdélyi Magyar Szövetség), Semjén Zsolt (elnök, Kereszténydemokrata Néppárt) és Pásztor Bálint (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség).

Erre a kerekasztalra hívták Tarr Zoltán minisztert, aki nem jött el. A kerekasztalról külön cikkben számolunk majd be, a névsor csak amiatt érdekes, mert a kisebbségi vezetőket Orbánhoz várták ebédre, ahol zárt körben, a nyilvánosság kizárásával folytatják az egyeztetéseket. Ide természetesen Kelemen Hunor is befutott, akit Németh Zsolttal, Tusványos szervezőjével együtt kamerával is elcsíptünk:

„Minden évben megszervezzük ezt a találkozót. Most is fél háromkor lesz, itt, a Fortuna kis rendezvénytermében. Ez hagyomány” – mondta Havasi.

Arra a kérdésünkre, hogy ezúttal mégis más helyzetről van szó, hiszen Orbán már nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem csupán a Fidesz elnökeként vesz részt rajta, a kommunikációs igazgató úgy fogalmazott: „Persze. De volt miniszterelnökként is nyilván nehéz ettől elhatárolódni. Ez egy olyan hagyomány, amit nem akart megszakítani. Tudomásom szerint mindenki pozitívan jelzett vissza” – mondta.

Havasi szerint a találkozó lényege továbbra is ugyanaz, mint korábban. „Úgy kell elképzelni, mint a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) egy kisebb változatát. Mindenki elmondja, mi történt nála az elmúlt évben, milyen problémákkal szembesül, milyen tapasztalatokat szerzett” – tette hozzá.

Arra is rákérdeztünk, nem jelent-e politikai kockázatot a külhoni magyar szervezetek számára, hogy a magyarországi kormányváltás után is részt vesznek a Fidesz elnöke által összehívott egyeztetésen. Hiszen miközben korábban magyar kormányfőként hívta össze ezt a fórumot, most már egy ellenzéki párt vezetőjeként teszi ugyanezt.

Havasi szerint erről mindenki maga dönt. „Ha ezt valaki kockázatnak tartja, akkor dönthet úgy, hogy nem jön el. De mindenki pozitív választ adott. Mi pedig örülünk annak, hogy hajlandók beszélgetni egymással, és megosztani a tapasztalataikat” – fogalmazott önfelmentően a Fidesz kommunikációs igazgatója

A beszélgetés egy pontján szóba került Toró T. Tibor megnyitóbeszéde is. A Tusványos egyik alapítója ugyanis arról beszélt, hogy a rendezvény az elmúlt években sokak szemében elveszítette szabadegyetemi jellegét, és túlzottan a Fidesz politikai eseményévé vált. Mindössze ennyit reagált: „Sok sikert kívánok magam és a Fidesz nevében az újraszervezéshez.”

Nem sokkal később egymás után érkeztek a külhoni magyar politikusok is. A Fortuna parkolójába elsőként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke gördült be, aki a Transtelex kérdésére megerősítette, hogy részt vesz a találkozón. Azt mondta, korábban is elfogadta a magyar kormány meghívását, most pedig ugyanígy elfogadta a Fidesz elnökének meghívását is. „Ha meghívnak egy fontos találkozóra, elmegyek” – fogalmazott.

Arra a kérdésünkre viszont már nem válaszolt, hogy a magyarországi kormányváltás után nem tartja-e kockázatosnak az RMDSZ számára a Fidesz vezetőjével fenntartott, változatlanul szoros kapcsolatot, illetve terveznek-e a jövőben a magyar politikai élet más szereplőivel is hasonló párbeszédet kialakítani. A találkozó tartalmáról sem árult el részleteket. Annyit mondott, hogy ebédelni és beszélgetni érkezett, ahogyan minden évben.

A Fortuna Hotel ajtói bezárultak a meghívottak mögött. Miközben a szervezők már egy nyitottabb, kevésbé pártpolitikai szabadegyetemről beszélnek, Orbán Viktor ugyanabban a hotelben, ugyanazon a teraszon készül a beszédére, ugyanazzal a külhoni vezetői találkozóval a programjában, mint miniszterelnökként tette. Bár a szerepek változtak, a tusványosi díszletek egyelőre alig.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!