Legalizálná a prostitúciót Romániában a miniszterelnök pártjának több tagja
A prostitúciót legalizáló törvénytervezetet nyújtott be a román kormánykoalíció egyik pártjának képviselője, a nemzeti liberális Ion Iordache. A téma megosztja a román társadalmat, és eddig még egyik hasonló kezdeményezés sem volt sikeres. A Román Ortodox Egyház közleményben foglalt állást a szexmunka legalizálása ellen.
Ion Iordache szerint a cél „a szexuális jellegű tevékenységek szabályozása, engedélyhez kötése és ellenőrzése”. A képviselő „nehéz téma felvállalása” címmel írt erről hétfőn Facebook-bejegyzést. „Romániában ezek a tevékenységek léteznek, de a »fekete zónában«: egészségügyi ellenőrzés, jogi védelem nélkül, az emberkereskedő-hálózatok uralma alatt. A szabályozást választottam a kétszínűség helyett. Sokan azt mondják majd, hogy vannak más prioritások is. De a közegészség védelme és a modern rabszolgaság elleni harc sosem lehet másodlagos. Az államnak kötelessége a szabályozás, nem az, hogy elfordítsa a tekintetét, miközben az áldozatokat kizsákmányolják” – fogalmazott.
A képviselő hangsúlyozta, hogy nem a prostitúció népszerűsítését, hanem annak szigorú ellenőrzését javasolja a törvény, amely többek között elősegítené a rendszeres egészségügyi vizsgálatot, az emberkereskedelem büntetését; iskoláktól, parkoktól és templomoktól bizonyos távolságra korlátozná a prostitúció gyakorlására kijelölt helyeket; illetve kizárólag olyan személyeknek engedélyezné a prostitúció gyakorlását, akik nagykorúak, önként vállalják ezt a tevékenységet, és hivatalos jóváhagyással rendelkeznek.
Iordache hozzátette, hogy Németország, Hollandia, Ausztria, Svájc vagy Görögország olyan országok, ahol „megértették, hogy csak a törvény segítségével menekíthetnek ki embereket az emberkereskedők karmai közül”.
A politikus kitérő választ adott az Antena 3 CNN kérdésére, hogy a törvénytervezet benyújtása előtt egyeztetett-e erről pártja, a PNL elnökével, Ilie Bolojan miniszterelnökkel. Iordache azt mondta, minden kollégája, akivel beszélt erről, úgy vélte, megfelelő a pillanat a probléma megvitatására, és hozzátette, hogy civil szervezetekkel és az egyház képviselőivel is beszélt erről.
Bár a törvénytervezetet egy szociáldemokrata képviselő is aláírta, épp a PSD részéről érkezett az első vehemens tiltakozás. Diana Tușa képviselő a Facebook-oldalán kifejtette, hogy az emberkereskedelem ellen semmiképp sem a prostitúció legalizálásával, hanem az oktatás fejlesztésével és a munkahelyteremtéssel kellene harcolni. Hozzátette, hogy „a prostitúció legalizálása más országokban sem csökkentette az emberkereskedelmet, csak megváltoztatta a dinamikáját és a helyszínét”.
Kedden már a Román Ortodox Egyház is közleményben ítélte el a törvénytervezetet, kiemelve, hogy Románia is aláírta az ENSZ egyezményét, amely kimondja, hogy a prostitúció nem összeegyeztethető az emberi méltósággal és értékekkel, illetve veszélyezteti az egyén, a család és a közösség jólétét. Az ortodox egyház állásfoglalása szerint a prostitúció jogi keretének megteremtése nem vezet sem az emberkereskedelem, sem a szexuális kizsákmányolás, sem az illegális prostitúció eltörléséhez, éppen ellenkezőleg, teret ad ezeknek.
Nem ez az első alkalom Romániában, hogy felmerül a prostitúció legalizálásának lehetősége. 2007-ben két miniszter, Vasile Blaga belügyminiszter és Monica Macovei igazságügyi miniszter is támogatta. Többek között azzal érveltek, hogy a szexmunka törvényessé tétele növelné Románia GDP-jét. 2010-ben Silviu Prigoană üzletember, médiatulajdonos, az akkori Demokrata Liberális Párt képviselője is kezdeményezte a terület szabályozását, az ortodox egyház pedig akkor is elítélte, és a tervezetet végül a szenátus, majd a képviselőház is leszavazta.
A különböző európai országok eltérően viszonyulnak a prostitúcióhoz. Tíz európai országban legális és szabályozott, köztük Magyarországon is, bár itt még mindig a jogi szürke zónában van. Vannak országok, mint például Svédország, Norvégia, Izland, Írország vagy Franciaország, ahol a klienst büntetik, azaz illegális a szexért fizetni.
Romániában 2014-ben dekriminalizálták a prostitúciót, azaz maga a szexmunka már nem számít bűncselekménynek, de annak elősegítése igen, illetve kihágásnak minősül és bírság jár azért, ha valaki nyilvános helyen szexuális szolgáltatásokat ajánl fel.
A nyugat-európai szexpiacon ugyanakkor nagyon sok a román állampolgár, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ahogy arra a Libertatea korábbi oknyomozó riportja is rámutatott.
Az Eurostat adatai szerint 2023-ban az emberkereskedelemnek Európában több mint 10 ezer áldozata volt, 63 százalékuk nő vagy lány. Az áldozatok jelentős részét szexuálisan zsákmányolták ki.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége Romániában, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112-es segélyhívószámot. Amennyiben magyar nyelven szeretne jogi segítséget kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége magyar nyelven, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás