Hadgyakorlatozó norvég katonák után kémkedtek a kínai gyártású bérelt autók

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A norvég hadsereg egyik hadgyakorlata alatt a kínai gyártmányú bérautók olyan videókat tároltak, amik a katonák be- és kiszállását, a helyszínek közötti mozgásukat és a katonai létesítmények kapuinál beírt biztonsági kódokat mutatták.

A ScandAsia cikke szerint a felvételeket a szeptemberben megrendezett hadgyakorlat során fedezték fel. Ezen a norvég hadsereg egyik egysége a Hertztől bérelt autókat használt. A járműveket a kínai Deepal gyártotta, ami a kínai állam tulajdonában lévő Changan Automobile egyik márkája. A videókat törölték a hadgyakorlat után, de továbbra sem világos, hogy esetleg máshol is tárolnak róluk másolatokat.

A norvégia Hertz a Volvo Carson keresztül kapcsolódik a Geelyhez, a svéd márkát 2010-ben vásárolta meg a kínai vállalat. A Volvo visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a kínai tulajdonlás önmagában biztonsági kockázatot jelentene.

Norvégiában nem ez az első eset, hogy biztonsági aggályok merülnek fel kínai gyártmányú járművekkel szemben. Oslo tömegközlekedési vállalata egy biztonsági teszt során fedezte fel tavaly, hogy a kínai gyártó képes lenne távolról megállítani az általuk használt elektromos buszokat, mert hozzáférése van a jármű létfontosságú rendszereihez. Az eset miatt Dánia is vizsgálatot indított, mert ott is használják a Yutong elektromos buszait.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!