Az elmúlt években többször érkeztek olyan hírek, hogy valakit sikerült kigyógyítani az AIDS betegséget okozó HIV-fertőzésből, a váratlan gyógyulást pedig általában egy ritka mutációt hordozó, a vírusra rezisztens őssejt okozta. Ez már önmagában is bizakodásra adhatott okot, de egy friss tanulmány szerint úgy tűnik, ezek megléte nem szükséges ahhoz, hogy megszabadítsanak valakit a fertőzéstől, mert már a második embert sikerült azonosítani, aki nem rezisztens sejteket kapott, mégis meggyógyult – írja a New Scientist.
2024-ig mindössze öt olyan HIV-fertőzéssel élő beteget ismert a tudomány, akiket sikerült őssejtterápiával meggyógyítani. Az első ilyen 2007-ben történt, amikor egy 42 éves amerikai férfin a leukémiája miatt csontvelő-átültetést végeztek. Itt hamar kiderült, hogy a donornál egy génhiba miatt nem volt jelen az immunsejtek felületén a CCR5 nevű fehérje, így az alapvetően ezen keresztül bejutó HIV nem tudta megfertőzni őket. 2019-ben aztán újabb két ember gyógyult meg hasonlóan, majd a következő években még két beteg szervezetéből tűnt el a vírus.
Emiatt a kutatók úgy gondolták, a HIV gyógyításához elengedhetetlenek ezek a rezisztens sejtek, tavaly azonban egy hatodik beteg szervezetéből is eltűnt a vírus, dacára annak, hogy a ritka mutációt nem hordozó őssejtekkel kezelték. Az illetőt viszont csak két évig vizsgálták, és egy ilyen rövid periódus több kutató szerint nem volt elegendő ahhoz, hogy gyógyultnak lehessen nevezni. A Nature szaklapban frissen megjelent tanulmány alapján viszont mégis ez lehet a helyzet, egy korábbi eset is azt támasztja alá, hogy a sima őssejtek is segíthetnek.
A tanulmány egy 2015-ös esetet mutat be, ahol egy akkor 51 éves, HIV-fertőzött férfit kezeltek őssejtekkel a leukémiája miatt. Ideális esetben ő is HIV-rezisztens őssejteket kapott volna, de ezek éppen nem álltak rendelkezésre, ezért az orvosok olyan sejteket használtak, amelyekben a CCR5-öt kódoló két génnek csak az egyikében volt jelen a mutáció. A férfi a transzplantáció után kigyógyult a rákból, három évvel később pedig a HIV elleni antiretrovirális terápiát is abbahagyta, az azóta eltelt hét évben pedig a rák és a HIV sem tért vissza nála.
Ez már elég hosszú időszak ahhoz, hogy gyógyultnak lehessen nevezni, és azt jelenti, hogy a gyógyuláshoz több út vezethet, mint azt a tudósok eddig hitték.
Ez alapján a hangsúly inkább azon lehet, hogy a donortól érkező sejtek képesek-e elpusztítani az összes eredeti immunsejtet, mielőtt azok megfertőződnének – ha igen, akkor a HIV nem tud szaporodni. Persze azt a kutatók is hozzátették, hogy mindez a donor és a páciens genetikáján is múlik. Azt is fontos kiemelni, hogy az őssejtterápia csak akkor jöhet számításba, ha valakinél egyszerre van jelen a leukémia és a HIV, hiszen ez egy nagyon kockázatos kezelési mód. Mindenki más jobban jár a hagyományos terápiával, pláne úgy, hogy nemrég véletlenül találtak egy minden eddiginél hatásosabb HIV-gyógyszert.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!