Alaposan felforgatja a használt telefonos piacot, hogy 2025-től az EU-ban csak USB-C-s telefonokat lehet eladni

Alaposan felforgatja a használt telefonos piacot, hogy 2025-től az EU-ban csak USB-C-s telefonokat lehet eladni
Fotó: Emre Baser / iStock / Getty Images

104

Az Európai Unió 2022-ben úgy döntött, hogy elég a különböző kábelekből, 2024 végétől szinte minden kisebb elektronikai eszköznek USB-C-s töltővel kell piacra kerülnie. Ez várható volt, az Apple nagyjából egy hónappal korábban jelentette be, hogy az iPhone is átáll az univerzálisabb szabványra. Bár a hangsúly a médiában a telefonokon volt, valójában többek között tabletekre, fényképezőkre, egerekre, GPS-ekre, kézi játékkonzolokra, fülhallgatókra is vonatkozik a szabályozás, sőt, 2026-tól már minden új laptopnak is USB-C-snek kell lennie.

Fogyasztói oldalról nehéz hibát találni az intézkedésben, hiszen ez elméletben azt jelenti, hogy elég lesz egy töltő – na meg egy jó időbeosztás – egy háztartásba, hogy mindent fel lehessen tölteni. Az is szándéka az EU-nak, hogy a gyártók olyan verziókat is áruljanak a termékeikből, amikhez nem adnak töltőt, mindezzel csökkentve a felesleges kábeleket és az elektronikai hulladék felhalmozódását.

Mégis van, aki tart a változástól: azok a nagy cégek, amik használt készülékeket újítanak fel és adnak el újra. A GSMA nevű, távközlési szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezet, valamint a Back Market, a Refurbed, a Dipli, az Easy Cash, a Flip (ami itthon Rejoy.hu-ként fut), a Fnac Darty, az Ingram Micro, a Sirrmiet, a Swappie és a WeFix júniusban arra kérte az uniós döntéshozókat egy nyílt levélben, hogy gondolják újra a dolgot, ugyanis a jelenlegi állás szerint a döntés nemcsak az új eszközökre vonatkozik, hanem a felújított, használt piacra is.

Az Apple csak a nagyjából még két hétig legújabbnak számító, 15-ös iPhone-ba rakott eddig USB-C-s töltőt, ami azt jelenti, hogy elméletben ezek a cégek gyakorlatilag kidobhatnák a slágertermékeknek számító 11–14-es szériát és a iPhone SE-ket. Becsléseik szerint a jelenlegi használtmobil-készlet 60 százaléka nem felel meg az előírásnak.

Az azonban árnyalja a problémát, hogy csak azokra a termékekre vonatkozik a szabályozás, amiket az EU-n kívülről, 2024. december 28. után hoznának be. Ha egy telefont ez előtt már eladtak az EU-ban, akkor gyakorlatilag addig körözhet, ameddig csak teljesen felújíthatatlanná nem válik.

A levél szerint sok vállalat külföldről, főleg az USA-ból és Japánból szerzi be a használt készülékeket, mert ott ennek a procedúrának komolyabb kultúrája van, mint Európában, főleg Kelet-Európában – bár a régió javuló tendenciát mutat. A CCS techipari elemzőcég szerint nagyjából nyolcmillió eszközt kéne kidobni 2025-ben, ami kétmilliárd dolláros (hétszázmilliárd forintos) kiesésnek felel meg.

Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezető igazgatója a Telex kérdésére azt válaszolta egy keddi sajtótájékoztatón, hogy ők nem aggódnak. Most sok olyan cég, ami a külföldi importra épített, próbálja felvásárolni az EU-s készleteket, és más országokban kénytelenek árat emelni, hogy pótolják a várható kiesést.

„Szerintem kicsit elhamarkodott döntést hoztak az EU-ban”

– mondta Blaumann.

Ők azért nem aggódnak, mert egyrészt a készletük nagy részét EU-s magánszemélyektől vásárolják, másrészt már kialakítottak egy olyan európai partnerhálózatot, ami 2025-től is képes biztosítani a szabályozásnak megfelelő készletet. Blaumann szerint most azoknál van káosz, akik eddig nem építettek ki ilyen hálózatot.

Amiatt is magabiztos, mert látja, hogy a bejelentések után néhány hónappal már hozzájuk is eljutnak a legújabb iPhone-modellek, használtan. Ez alapján valószínű, hogy ahogy egyre több lesz az USB-C-s iPhone, úgy a következő néhány évben egyre inkább ilyeneket akarnak majd venni a felújított termékekre pályázó vásárlók, így a nem túl távoli jövőre már kikopnak a Lightning-töltős modellek, és minden import USB-C-s lesz.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!