Blokkolták Elon Musk 55,8 milliárd dolláros kifizetését
Delaware államban blokkolták Elon Musk rekordösszegű kifizetését, amit a Tesla vezérigazgatói még 2018-ban ítéltek meg neki, írja a BBC. Ennek értelmében Musk 55,8 milliárd dollárt, vagyis majdnem 20 000 milliárd forintot kapott volna a cégből, aminek már nem is a többségi részvényese.
A keresetet egy részvényes nyújtotta be, aki szerint jelentős túlfizetésről van szó. A béralku hozzásegítette Muskot ahhoz, hogy a világ egyik leggazdagabb embere lehessen, és egyértelműen a Tesla történetének legnagyobb volumenű kifizetését jelentette.
A delaware-i bíróság úgy ítélte meg, hogy a Tesla és Musk ügyvédei „nem tudták bizonyítani, hogy a részvényeseket szavazás előtt teljeskörűen tájékoztatták”, és hogy Musknak „kiterjedt kapcsolatai voltak a Tesla nevében tárgyaló személyekkel”. Mivel Musk irányítja az igazgatótanácsot, amely megszavazta a kifizetést, nehéz igazolni, hogy pártatlanul zajlott a folyamat.
Musk X-re vitte a vitát, és először figyelmeztette a követőit: soha ne jegyeztessenek be céget Delaware államban, majd megszavaztatta, hogy a Tesla átköltözzön-e Texas államba, ahol a központja is található.
Musk egyébként a Tesla vezérigazgatója és fő, de nem többségi részvényese: eladta saját részesedésének egy jelentős részét azért, hogy megvehesse a Twittert, így most nagyjából a részvények 13 százalékát birtokolja. Nemrég azt mondta, hogy újra nagyobb részesedést szeretne a cégben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!