Okosszemüveget, kevert valóságos headsetet és egy rakás MI-funkciót jelentett be a Meta

2023. szeptember 28. – 15:11

Másolás

Vágólapra másolva

Lezajlott az éves Meta Connect konferencia, Mark Zuckerberg vállalata itt jelentette be a legfrissebb újításait. Szó esett például 500 dolláros VR-headsetről, okosszemüvegről, és mindenről, ami mesterséges intelligencia. A The Verge összefoglalta az eseményt.

A Quest 3 headset a Meta szerint óriási előrelépésnek számít a korábbi, 2-es verzióhoz képest, mert nem sima VR-eszköz, hanem az Apple Vision Próhoz hasonlóan „mixed reality”, vagyis kevert valóság, tehát a viselője látja a körülötte lévő valós dolgokat is, nemcsak a virtuálisan megalkotott világot. A Quest 3 ára 499,99 dollár lesz, már előrendelhető, október 10-től szállítják is.

A Meta azt is bejelentette, hogy Facebookra és Instagramra is érkeznek mesterséges intelligenciát használó eszközök, amelyeket a tartalomgyártók tudnak majd jól kihasználni. MI-képszerkesztés elérhető lesz az Instagramon, az MI-matricák pedig Facebookra, WhatsAppra, Messengerre és persze Instagramra is jönnek majd.

A mesterséges intelligencia a chatbotoknál is megérkezett a Metához, WhatsAppon, Instagramon és Messengeren lesznek elérhetők az ilyen csevegőasszisztensek. A Meta általános célú asszisztensként írja le a szolgáltatást, akár barátokkal való utazást is lehet a segítségével szervezni, de csoportos csevegésre is jó, illetve keresőmotorként is funkcionálhat. Utóbbihoz a Microsoft Bingjével szerződtek, hogy a chatbot friss, illetve valós idejű információkkal is szolgálhasson.

A Meta egy MI-képgenerátort is bemutatott a konferencián, amely az EMU (Expressive Media Universe) nevet kapta, ez a cég válasza a DALL-E és a MidJourney népszerűségére.

A Meta és a Ray Ban közös okosszemüvege a 2021-es Ray-Ban Stories utódja, a The Verge szerint semmi újdonság nincs benne azon kívül, hogy valószínűleg most jött el az ideje egy olyan szemüvegnek, ami képes valós időben képeket és videókat készíteni. Míg a Stories csak 5 megapixeles képeket tudott készíteni, az új modell már 12 megapixeleseket, és a videón is csavartak egyet: 1080p-re képes 30-as fps-sel. Az eszköz valószínűleg inkább tartalomgyártóknak, mint átlagembereknek lesz hasznos, nekik viszont végre minőségi felvételeket ígér.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!