A delfinek feltekerték a hangerőt, a bálnák már okosbójának is énekelhetnek

Nem láttam még embert úgy örülni, amennyire Emer Keanevey, az Óceánkutatási és Természetvédelmi Egyesület (ORCA) írországi ágának alapítója volt lelkes minden egyes alkalommal, amikor kiszúrt egy bálna-hátuszonyt a látóhatáron. Körülbelül második órája hánykolódtunk az esős, szeles Kelta-tengeren, amikor végre sikerült bálnát látnunk – egészen pontosan egy csukabálna hátát, ahogyan fel-felbukkant a hullámok felett. Keanevey szerint ez a példány éppen a delfineket használta ki pofátlanul: összeterelték a halakat egy kisebb területre, ő meg lenyúlta a vacsorájukat.

Végül a majdnem négyórás bálnalesen négy csukabálnát, rengeteg delfint és egy oroszlánfókát sikerült látnunk. A bálnaleső hajónk minden alkalommal lelassított, és lejjebb tekerte a motorját, amikor észrevette, hogy delfinekre vagy bálnákra utaló nyomok vannak a közelben. Ez, bár kétségkívül segít, nem túl hatékony megoldás, az állatokat így is megzavarja a zaj – annyira, hogy a legfrissebb kutatások szerint a delfinek meg is próbálják túlkiabálni a hajókat, nyilván elég visszafogott sikerrel.

A kereskedelmi hajózás okozta vízszennyezés és a cetféléket érő ütközések mellett ugyanis a hangszennyezés is komoly veszélyt jelent ezekre az állatokra. A forgalmas hajútvonalak viselkedésbeli változásokat, kommunikációs problémákat és stresszt okozhatnak a populációkban, és megzavarják a ragadozó-préda interakciókat is, hiszen a cetfélék jelentős része a hangra hagyatkozik vadászat közben. Írország délnyugati vizein pedig rengeteg a hajó, több forgalmas útvonal is itt húzódik, Baltimore-tól (nem összekeverendő az amerikai Baltimore-ral, ami amúgy egy ír nemesemberről kapta a nevét) nem messze ipari kikötő is van, ami óriási szállítóhajókat fogad. A hajók száma globálisan megnégyszereződött 1992 és 2012 között, és bár az ázsiai megnövekedett forgalom vezérli ezt az emelkedést, mindenhol tetten érhető.

Jelenleg nincs olyan kötelező érvényű szabályozás, ami akár globálisan, akár az ír vizekre vonatkozóan meghatározná, milyen zajszinttel közlekedhetnek a hajók. Bár a meglévő irányelvek adnak némi keretet a tengeri környezet védelmének, bőven van miben fejlődni, főleg, ha a zajcsökkentésről beszélünk. Nemzetközi együttműködésben például csak a megállapodás a balti, északkelet-atlanti, ír és északi tengeri kis cetfélék védelméről (ASCOBANS) tér ki a zajszennyezésre, ezen kívül a biológiai sokféleségről szóló egyezmény (CBD) védi az írországi tengeri állat- és növényfajokat. Az Európai Uniónak van egy tengervédelmi stratégiáról szóló irányelve (Marine Strategy Framework Directive), és az élőhelyekre vonatkozó irányelvei is érintik az íreket. Írországon belül éppen készülnek a környezeti hatásértékelők, amelyeknek lehet hatásuk a zajszennyezésre is.

Ez azonban még mindig nem elég, legalább is ez derül ki az ORCA Írország 2030-as, óceánzajra vonatkozó szakpolitikai jelentéséből. Az eredmények azt mutatják, hogy bár javult az óceánvédelem helyzete az országban, „a zajra vonatkozó célzottabb szabályozásra, valamint hatékony végrehajtási és megfigyelési mechanizmusokra” van szükség a bálnafélék megfelelő védelméhez, írják a szakértők.

Így lesz a bálnavadászból bálnavédő

Írország most védené a bálnáit, de kevesebb, mint száz évvel ezelőtt még a bálnavadász országok sorában állt. Az állatokat főként a zsírjukért ejtették el, a bálnaolajat elsősorban lámpaolajként hasznosították, illetve a szappankészítés egyik fontos nyersanyagává vált. Világszerte nagyjából hárommillió bálnát mészároltak le a 20. században, a bálnavadászat fénykorában.

Az első, Írországban partra vetett bálnáról szóló feljegyzések 1295 júliusából származnak, az eset egy bizonyos Robert de Clohulle elleni eljáráshoz vezetett, akit azzal vádoltak, hogy „a korona sérelmére” saját használatra sajátította ki a tetemet. Robert cáfolta, hogy így tett volna, arra hivatkozva, hogy az ősi ír szokások szerint a bálnát „a tenger roncsaként” tartják számon, és azé, aki megtalálja.

Az 1600-as években a partra vetődött bálnákat már feldolgozták, de a zsákmány jellemzően a koronáé volt. A hús és a zsír olyan értékes volt, hogy a parton az életükért küzdő bálnákat minél gyorsabban és hatékonyabban megpróbálták leölni, hogy aztán feldolgozhassák őket. A bálnavadászatot végül Chaplin hadnagy hozta el az íreknek, 1736-ban megalapította az első bálnavadász-állomást a St. Johns Point közelében.

A 18. század végétől a 20. század elejéig az ír vizeken nem folytattak aktív bálnavadászatot. 1908-ban azonban létrejött az első komoly vadászállomás a szigeten, ebben az évben 76 bálnát öltek meg. A második vadászállomás egészen 1925-ig működött, 125 kék bálnát és 600 közönséges barázdásbálnát irtott ki ez idő alatt. A nagy ámbrásceteket túlvadászták, míg az északi simabálnákat és a tőkebálnákat csak kisebb mértékben irtották.

Írországban 1925-ben fejezték be a bálnavadászatot, de nem természetvédelmi, hanem inkább gazdasági és kereskedelmi okokból. 1931-ben megalakult a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC), ezután az 1937-es bálnahalászati törvény megalkotásával hivatalosan véget ért a kereskedelmi célú bálnavadászat Írországban.

Persze attól, hogy az ír cetféléket a vadászat már nem fenyegeti, az emberi tevékenység sokkal inkább: az IWC szerint a hajó-bálna ütközések száma évről évre növekszik, akár több ezerre is becsülik évente, a zajszennyezés pedig megzavarja a mozgásukat, kommunikációjukat, táplálkozásukat, magas stressznek teszi ki őket.

A delfinek megpróbálják túlkiabálni a hajókat, a bálnák dialektusokban beszélnek

A vízben a hang nyomáshullámokkal terjed, nagyjából négyszer olyan gyorsan, mint a levegőben. A sebességét befolyásolhatja a víz hőmérséklete, mélysége, és sótartalma is. Az alacsony frekvenciájú hangok messzebbre eljutnak, mint a magasak, sőt, az óceánban egy bizonyos mélységben található egy „mély hang csatorna”, ahol a hang sebessége lecsökken, az alacsony frekvenciájú hangok pedig messzebbre tudnak eljutni anélkül, hogy veszítenének az energiájukból. Sok tengeri emlős használja ezt a csatornát kommunikációra.

Ezeket azért fontos tudni, mert a tengeri élőlényeket nagyjából minden frekvenciájú, minden mélységben terjedő hang zavarhatja. Ugyanúgy gondot okozhat például a kereskedelmi hajózás a motorokkal, propellerekkel (ez egyébként az emberi zajszennyezés legjelentősebb formája a tengerekben), de a szeizmikus felmérések, az olajfúrás, az offshore szélfarmok építése, a szonárok és robbanószerek használata, a tengerészeti gyakorlatok, sőt, akár a hobbihalászat is zavarhatja az állatokat. A cetfélék sok esetben bizonyos szinten ugyanúgy használják a hangot, mint az emberek: egymással kommunikálnak, sőt, kutatók megfigyelték, hogy attól függően, hol él egy adott faj, más dialektusban “beszél."

Az ORCA Ireland a Huawei-jel és a #Tech4All kezdeményezéssel együtt indította el az Okos Bálnahangok Projektet (Smart Whale Sounds Project), amelynek a végső célja egy valós idejű megfigyelőrendszer kialakítása lenne. A tervek szerint a rendszer több bójából áll majd, amelyek egyszerre rögzítik és elemzik a cetfélék hangját, ezt felküldik a Huawei felhőszolgáltatásába, ahol mesterséges intelligenciát használó algoritmusok azonosítják az egyes fajokat, és azok elhelyezkedését a hívások alapján. Ennek segítségével később lehetőség nyílik arra, hogy valós időben jelzést küldjenek a hajóknak, ha a közelben állatok találhatók.

Európában egyedülálló a projekt, a technológia viszont már kipróbált: az esőerdőkben illegális fakitermelések nyomon követésére használják. “2019-ben megkeresett minket a Rainforest Connection, ami egy San Francisco-i nonprofit szervezet, és bioakusztikát használ az illegális fakitermelés leleplezésére. Azt mondták, hogy felfigyeltek a munkámra a tengerentúlon, és megkérdezték, kérek-e pénzt arra, hogy hidrofónt telepítsek, és bálnákat hallgassak” – mondta Keanevey.

A Rainforest Connection szintén a Huawei-jel dolgozik együtt, 17 ország erdeiben állít fel “őrangyalokat”, vagyis napenergiával működő miniszámítógépeket, amelyeket mikrofonnal és antennával szereltek fel. Az őrangyalok által összegyűjtött hangokat mesterséges intelligencia segítségével dolgozzák fel és azonosítják, így a parkőrök valós időben észlelhetik és megállíthatják az illegális orvvadászatot és fakitermelést.

Lényegében hasonló a terv most is, a platform európai bevezetésével. “Persze, hogy elfogadtuk a pénzt, hiszen ezek nagyon drága eszközök. 2019-ben megírtam a javaslataimat, hogy mesterséges intelligenciát használjunk a bálnahangok megkülönböztetésére, amit végül elfogadtak. Ezután egy éves egyeztetés következett olyan szervezetekkel, amelyek már használják ezt a technológiát. De nekünk olyan megoldás kellett, amivel a partoktól messzebb, 6-9 tengeri mérföldre (11-19 kilométer) is tudunk hangokat rögzíteni.”

A finanszírozás egyelőre egyetlen bójára volt elég. “Különböző megoldásokat is figyelembe vettünk, például kábeleket, amelyekhez speciális telefonokat tudtunk volna erősíteni. De ehhez szükség van állomásra, például egy világítótoronyra, műholdas kapcsolatra, nagy infrastruktúrára. Aztán rábukkantam egy massachusettsi kutató tanulmányára, amiben ilyen bóják használatát írja le. Akkor döntöttem el, hogy ezt a technológiát kell használnunk itt is.”

A bója 2021-ben állt szolgálatba körülbelül négy hónapra. Keanevey azt mondta, egyelőre nem sikerült vele megfelelő mennyiségű anyagot rögzíteni, mert az eszköz megsérült, és most javítani kell. A tengeren mi nem is láttuk így bevetésben, a baltimore-i kikötőben várta, hogy újra vízre kerülhessen.

A bója a jövőben – időjárástól függően – akár 10 kilométeres körben is képes lehet fogni a bálnák és delfinek énekét. Minden öt percben készít egy felvételt, amit a hálózat automatikusan tovább küld a központba, a kutatók pedig így folyamatosan monitorozhatják, mi történik kilométerekkel arrébb, a tenger mélyén. Keanevey elmondta: nagyjából 98 százalékos volt a sikerességi rátájuk, azaz a beérkezett hangok 98 százalékában lehetett valamilyen tengeri állat hangját rögzíteni. “Ez remek, de nem csoda, hiszen egy fontos, az állatok által frekventáltan látogatott helyre tettük a bóját. Érdekes lesz megnézni, mi történik olyan területeken, ahol komolyabbak a kihívások” – mondta.

Írország a tengeri területeinek 30 százalékát védelmi státuszba tervezi állítani 2030-ra, ehhez pedig szükség van arra, hogy a kutatóknak ne a minták begyűjtésével és feldolgozásával kelljen foglalkozniuk. “Ha valós idejű felvevőrendszert sikerül beüzemelnünk, az forradalmasítaná a monitorozást. A kutatóknak kevesebb időt kellene az adatok analizálásával tölteni, és több idejük lenne arra, hogy ezeket az adatokat szabályozási javaslatokba ültessék át.

Keanevey ilyen javaslatra példának az offshore szélerőműfarmok telepítését hozta fel: bár ezek a klímaváltozás szempontjából mindenképpen jók, biodiverzitás szempontjából már kevésbé szerencsések. “A fúrás zajt okoz a tengerfenéken, a tengeri madarak populációját a széllapátok érintik” – mondta. A madarak mozgását is monitorozzák, megpróbálják megbecsülni, milyen magasságokban repülnek, ez adhat hasznos adatokat ahhoz, mekkorára érdemes építeni a szélturbinákat. Az okosbálna-projekttel azonban a cetfélékre fókuszálnak, azokra, amelyeknek létfontosságú a hang a túléléshez.

“A delfinek például fütyülő hangokkal szocializálódnak, kommunikálnak, és klikkelnek a helymeghatározáshoz. Ők éjszaka, éjfél körül a legaktívabbak. Mintha hajnalig bulit tartanának. Meg tudjuk mondani a füttyök tulajdonságaiból, hogy éppen szociális életet élnek. Ha echolokációs hangokat adnak ki, akkor azt is tudjuk, hogy éppen táplálkoznak. Az lenne az igazi, ha kameráink is lennének, amivel fel tudjuk venni a viselkedésüket, ez biztosan előkerül majd jövőbeli projektek kapcsán” – mondta. A felvételek jól jönnének például a különböző szocializációs tevékenységek megkülönböztetéséhez: a segítségükkel meg lehetne mondani, hogy a delfinek éppen agresszívak, párosodni akarnak, vagy éppen valami más miatt beszélgetnek a többiekkel. “A hangfelvételekkel, mesterséges intelligenciával, videókkal nagyjából mindent tudnánk róluk, és sokkal hatékonyabban tudnánk megvédeni őket.”

A delfinekről például már lehet tudni, hogy nagyon zavarja őket a hajózás zaja: kutatások kimutatták, hogy megpróbálják túlkiabálni a zajszennyezést. “Megemelik a hangfrekvenciát és a hangok hosszát is” – mondta a kutató.

Nem kell megreformálni a hajózást, de odafigyelésre szükség van

A kutatónak nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy bárki hajóútvonalakat módosítana azért, mert azok éppen olyan helyen haladnak el, ahol sok a cetféle. Persze ez lenne a leghatékonyabb megoldás, de nagyon ritkán történik meg – hiszen a hosszabb útvonalak szükségszerűen drágábbak és lassabbak is. De már az is sokat segítene, ha 7-10 csomóra csökkentenék a sebességüket a hajók az érzékeny területeken, az ORCA általában ezt szokta javasolni a hajóknak, ha bálnát vagy delfint látnak. Ez nemcsak a zajszennyezésen, hanem az ütközésekben is segítene: több tanulmány alapján kijelenthető, hogy a 10 csomós sebességnél kevesebb az esély arra, hogy ütközés esetén a bálna elpusztul. Ennél a tempónál a halálozás esélye 50 százalékos, míg a duplájánál szinte teljesen biztos. Persze azon is múlik, hogy mekkora a hajó, és hogy milyen bálnáról beszélünk.

“A jövőben, ha jelzést kapnának, hogy bálna van a közelben, lelassítanának, csökkentenék a zajszennyezést és annak is az esélyét, hogy nekimennek egy bálnának. Ha viszont nagyon sok ütközés lenne, előbb-utóbb muszáj lenne módosítani az útvonalakat is” – mondta Keanevey.

Az ütközések jelentős részét azonban be sem jelentik: a turistahajók számára nagyon rossz marketing, ha egy bálnatetemet kell levakarni a hajóról, és a kereskedelmi hajók is inkább maguk oldják meg a problémát, és nem jelentik az ütközést. “Az ágazatoknak együtt kellene működniük velünk, és felelősnek lenni a saját környezetünkért” – mondta a kutató. “De meg tudom érteni azt, hogy ha ütköznek egy védett állattal, nem akarják, hogy bárki tudjon róla.”

Keanevey szerint szerencsére a helyiek is a bálnavédelem oldalán állnak, alkalmazkodnak az állatokhoz, ahogy tudnak, és őt is tárt karokkal üdvözölték, amikor megérkezett kutatni.

Tengerrel nem rendelkező ország lévén a magyaroknak a bálnavédelem talán nem prioritás, pedig az kellene, hogy legyen. Kutatások szerint a nagy tengeri emlősök kihalása egész ökoszisztémákat borítana fel, nélkülük a krillek túlfogyasztják a fitoplankton- és algapopulációkat – márpedig a tengeri táplálékhálózat alapjaként a fitoplankton kulcsfontosságú eleme a halállomány fenntartásának, és mivel szén-dioxidot vesz fel, évente több százezer tonna szenet köt meg, segítve a klímaváltozás elleni küzdelmet.

A bálnák pusztulása közvetlenül is hat a klímaváltozásra: nagy bálnák puszta méretükből adódóan hatalmas mennyiségű szenet kötnek meg, kutatók becslése szerint azonban ezt kb. kilencmillió tonnával csökkentette a kereskedelmi célú bálnavadászat. Ez azt jelenti, hogy a bálnák 19-20. századi tömeges lemészárlása felgyorsíthatta az éghajlatváltozás hatásait azáltal, hogy növelte légköri szén-dioxid mennyiségét.

Persze mindezen túl felelősségünk is a tengerek védelme, hiszen mi is szennyezzük a vízi környezetet is. “Kerülnek bele káros anyagok a mezőgazdaságból, antibiotikumok, rengeteg minden, ami káros a vízi élővilágra nézve" – mondta Keanevey. "Hogy a műanyag szennyezésről ne is beszéljünk, ez pontosan egy szárazföldi ország esetében jelentős. Persze nem lehet egyes országokat kiemelni a sorból, és a nagyvállalatoknak is óriási szerepük van abban, hogy ennyi a hulladék a világóceánban. De azt fontos tudni, hogy minden, amit a szárazföldön teszünk, befolyásolja a tengeri életet is.”

Munkatársunk a Huawei meghívására és költségén járt Írországban, a Huawei OceanTech Summit eseményen a cikk készítéséhez.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.