Jelentősen veszített területéből az Antarktisz, az eltűnt jégtakaró közel akkora, mint Argentína
Jelentősen veszített területéből az Antarktisz, az eltűnt jégtakaró közel akkora, mint Argentína. Egyelőre a tudósok sem tudják, hogyan történhetett ez. Ted Scambos glaciológus szerint a globális felmelegedés csak egy tényező a sok közül, írja a CNN.
Az antarktiszi jégtakaró minden évben a kontinens nyári hónapjaiban, azaz február végére veszít területéből legtöbbet, majd a téli időszakban újra visszanyeri korábbi nagyságát. Idén azonban a tudósok valami egészen mást állapítottak meg. A téli jégtakaró még a közelébe sincs a korábbi méretének, sőt a szakértők szerint az Antarktisz 45 év alatt nem veszített ennyit a területéből, mint most:
július közepére az Antarktisz 2,6 millió négyzetkilométerrel kisebb volt az 1981 és 2010 között mért átlaghoz képest.
A tudósok szerint az extrém olvadás hátterében több tényező is áll, a pontos okot még nem lehet megállapítani, mivel a kontinens az elmúlt években extrém változásokon ment keresztül. „Ez nagy eltérés az átlagtól, de tudjuk, hogy az antarktiszi jég az elmúlt években sokat változott” – mondta a lapnak Julienne Stroeve, a Nemzeti Hó- és Jég Adatközpont vezető kutatója, majd azt hozzátette, hogy „túl korai lenne megmondani, hogy ez az új normális állapot vagy sem”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!