
Zsizsmann Erika
2024 emlékezetes kulturális pillanatai a Kixtől a Nemen át a holokauszt-emlékezetig
Bár a listánk bizonyára nem teljes, megpróbáltunk összegyűjteni néhány kulturális pillanatot, amit magunkkal vihetünk az évből.
Tűzijátékkal ünneplik az ottlakai határátkelőn a schengeni csatlakozást
A tűzijátékot a romániai Ottlaka és a magyarországi Elek lakói is láthatják majd.
Kötelező lesz a vizsga és a dolgozat is az egyetemi képzés végén a 2025-2026-os tanévtől
Az erről szóló miniszteri rendelet az év utolsó napján jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Alapfokon elutasította Georgescu keresetét a bukaresti ítélőtábla
A volt elnökjelölt azért perelte be a Központi Választási Irodát (BEC), mert az intézmény elrendelte az elnökválasztás megismétlését. Az ítélet öt napon belül megfellebbezhető.
Állást foglalt a MÚRE, miután nyomtatott magyar napilap nélkül marad Partium és Bánság
Januártól hetilappá alakul a nagyváradi Bihari Napló és az aradi kiadású, több megyében terjesztett Nyugati Jelen is, a szakmai szervezet emiatt kongatott vészharangot.
November végére a GDP 7,12 százalékára nőtt a költségvetési hiány
Meghaladta a deficit a legutóbb megállapított hiánycélt, és az is kiderült, hogy jelentősen nőttek a személyzeti kiadások 2023 első 11 hónapjához képest.
Megünneplik Románia schengeni csatlakozását a Biharfélegyháza-Pocsaj határátkelőnél
A magyar-román közös ceremóniát a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezte.
Energiaügyi miniszter: a Legfelsőbb Védelmi Tanács elé kerülhet az MVM tervezett romániai beruházása
A magyar állami tulajdonú cég orosz bekötöttsége vetette fel az energiabiztonsági kockázat gyanúját.
2025-től egyszerűbbé válik a román útlevelek kézbesítése
Január elsejétől lép életbe a változtatás.