Nagy Nikoletta

Nagy Nikoletta

Halálos 5G, mikrocsipek az oltásban, a zsidókat megkímélő koronavírus – ezekben hisz Trump új...
És ezeknél még cifrább dolgokban is, egyszer például eskü alatt vallotta, hogy egy parazita féreg megette az agya egy részét. Robert F. Kennedy Jr.-t a járvány alatt az oltásellenes álhírek egyik...
A védelmi miniszterét és a CIA vezetőjét is kiválasztotta Donald Trump
Pete Hegseth lesz a védelmi miniszter, aki Irakban és Afganisztánban vett részt bevetéseken, John Ratcliffe új CIA-vezető pedig korábban a Nemzeti Hírszerzési Központ igazgatója volt.
Elon Musk már meg is kapta a kinevezését, a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot fogja vezetni
Az új pozíció célja az lesz, hogy megvágja a kormányzati költségvetést. Musk a kormányon kívülről dolgozik majd, ami azért fontos, mert így nem kell aggódnia a Tesla és a SpaceX miatti...
Az ukrán védelmi miniszter szerint már történt összecsapás az ukránok és az észak-koreai katonák...
A Pentagon szerint Oroszország területén összesen 11-12 ezer észak-koreai katona lehet.
Kétmilliárd megtekintésnél járnak idén Elon Musk választási álhírei az X-en
Egy friss jelentés szerint Musk idén legalább 87 alkalommal posztolt olyat az amerikai elnökválasztással kapcsolatban az X-en, ami hamis vagy megtévesztő volt.
Az Euclid űrtávcső elküldte a világegyetem eddigi legnagyobb térképének első részét
14 millió galaxis látszik rajta, és a következő években még 99 hasonlót küld majd az űrtávcső.
Az örök élet nem is olyan elrugaszkodott elképzelés
Az öregedés oka már megvan, csak még nem tudjuk megfelelően kivizsgálni: ha ki tudnánk kapcsolni a vírusoktól örökölt géneket, nem öregednénk többé. Vérrel, széklettel is fiatalíthatók lehetünk, de...
A TikTok fitnesz-influenszereinek több mint fele hülyeségeket terjeszt
Egy friss kutatás szerint a nőknél és a férfiaknál is testképzavarok kialakulását okozhatják a fitspirációs videók.
Állami kitüntetést kapott Máté Gábor
A kanadai–magyar orvosnak és írónak a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét ítélték oda.
Kövess minket Facebookon is!