Ignácz Péter
Trump az amerikaiakhoz intézett beszédben kemény csapásokat ígért Iránban a következő 2-3 hétben
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, folyamatban vannak a tárgyalások is. Az új vezetőket kevésbé radikálisnak tartja, mint az előzőeket.
Undorítónak nevezte Szijjártó és Lavrov beszélgetését az ukrán külügyminiszter
Andrij Szibiha nyomozás megindítását sürgette az ügyben.
Moszkva reagált Szijjártó és Lavrov kiszivárgott hangfelvételére
Az orosz külügyi szóvivő örült annak, hogy közzétették a felvételt.
Trump erősen fontolgatja, hogy kiléptesse az Egyesült Államokat a NATO-ból
Az amerikai elnök erről azután beszélt, hogy külügyminisztere közölte, fel kell tenni a kérdést, hogy „miért is vagyunk a NATO-ban”.
Le Pen és Salvini is Budapestre jön, az első Patrióta Nagygyűlésre
Március 23-án, a Millenárison rendezik meg az I. Patrióta Nagygyűlést a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében.
Az előzetes vizsgálat arra utal, hogy elavult adatokra támaszkodva az amerikaiak rombolhatták le...
Az előzetes vizsgálat még tart, de több amerikai lap forrásai is hasonló megállapításokról számoltak be. Trump Iránt vádolta meg a támadással, de arra is utalt, hogy bármi is lesz a vizsgálat...
Politico: Európa felkészült Orbán blokkjára, van terv Ukrajna finanszírozására
Így vagy úgy, de Kijev kap hitelt.
„Soha ne tegyél keresztbe Trumpnak, soha ne hibáztasd a főnököd” – így pecsételte meg sorsát a...
Kristi Noem az egyik legtöbbet szereplő miniszter lett, ahogy igyekezett minél hatásosabban végrehajtani az amerikai elnök legfőbb kampányígéretét, a tömeges deportálásokat. Csakhogy a...
Minden nap egy hónapnak érződik, olyan sok a támadás
Vasárnap reggelre sűrű füst lepte el Teherán felett az eget és fekete eső esett, miután az olaj-infrastruktúrát is légicsapás érte. Öröm, gyász és bizonytalanság jellemzi a helyieket, akik nem...
Egy héttel a háború kezdete után Trump még súlyosabb csapásokat lengetett be
Az amerikai és izraeli jelentések szerint a katonai célokkal haladnak előre, és Irán a harcok nyolcadik napján messze nem tud annyi ballisztikus rakétát és drónt indítani, mint múlt szombaton. Az...









