
Bakró-Nagy Ferenc
Több mint száz halálos áldozatot követeltek a tomboló erdőtüzek Chilében
A hatóságok szerint az áldozatok száma még emelkedni fog.
Tucker Carlson Moszkvában van, a hírek szerint akár Putyinnal is forgathat
Az amerikai műsorvezető-megmondóember életében először jár Oroszországban.
Brutális vihar csap le Kaliforniára, 11 millió embert fenyeget az árvíz
Az előrejelzések szerint Los Angeles térségében keddig közel félévnyi eső fog esni.
Ismét lecsapott a sebességmérő kamerák oszlopait szétflexelő olasz hős, Fleximan
Kiugrik, flexel, felszívódik.
Orbán Viktor kézen fogva sétált a vietnámi miniszterelnökkel
A miniszterelnök Budapesten fogadta a vietnámi vezetőt, ázsiai szokás szerint kéz a kézben járták végig a Karmelitát.
Fico szerint jöhet a négynapos munkahét Szlovákiában
Először kísérleti jelleggel vezetik majd be, de még nem tudni, mikor.
Öt métert zuhantak az olasz fiatalok, akik alatt beszakadt a padló egy esküvői bulin
A volt kolostor épületében hatvanan sérültek meg, öten súlyosan.
Öt nappal a földrengés után mentettek ki a romok alól egy 90 éves japán nőt
Szombatig 126 ember halálát erősítették meg, és 200 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván Japánban.