Magyar idő szerint szerda reggel 6 órakor leállt az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányzata, miután a szenátus nem tudta megszavazni a költségvetés tervezetét. Erre utoljára 2018-ban volt példa, 1981 óta pedig a mostani a 15. alkalom – írja a CNN. Az ilyen leállások általában néhány nap után megoldódtak, de a legutóbbi például 35 napon át tartott.
A Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium oldalán egy ideig az a felirat fogadta a látogatókat, hogy „A radikális baloldal a kongresszusban leállította a kormányzat működését. Minisztériumunk a rendelkezésre álló forrásokat felhasználva segít a rászoruló amerikaiaknak”, majd később kiegészült azzal, hogy a baloldal az 1500 milliárdos követelésével „hatalmas szenvedést fog okozni az amerikai népnek, a Trump-kormány viszont az amerikai nép érdekében szeretné fenntartani a kormány működését”.
A jelenlegi éves szövetségi költségvetés 2025. szeptember 30-án lejárt, a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó költségvetés október 1-én indulna, azonban a patthelyzetbe került szenátus nem tudta elfogadni a két egymással versengő költségvetési tervet. Donald Trump szerint a leállásért a demokraták a felelősek, a republikánusoknak legalább hét demokrata szenátor támogatására lett volna szükségük a törvényjavaslat elfogadásához. A demokraták közben a republikánusokat hibáztatják a leállásért. Mindkét párt abban bízik, hogy a választók a másikat fogják felelősnek tartani.
A 2026-os félidős választások előtt a kongresszus republikánus és a demokrata képviselői között az egyik fő vitapont az egészségügy finanszírozásának kérdése, Trump pártja ugyanis ezt külön szeretné kezelni a központi költségvetéstől.
Mi jön most? Az alapvető szolgáltatások – mint a határvédelem, a kórházi egészségügyi ellátás, a rendészeti és a légiforgalmi irányítás – továbbra is működnek majd. Csaknem 750 ezer szövetségi alkalmazott kényszerszabadságra kényszerülve fizetés nélkül maradhat, számos közszolgáltatás szünetel vagy késik, továbbá gazdasági adatok közlése is csúszhat.
A kormányzati leálláskor elkezdték közzétenni a minisztériumok, hány dolgozónak kell bemenni dolgozni. A Belbiztonsági Minisztérium megtartja alkalmazottai többségét, vagyis nekik normál módon be kell menniük dolgozni, máshol szabadságolásokat rendeltek el:
- Védelmi Minisztérium (polgári alkalmazottak): 334 904 szabadságra küldött, 406 573 megtartott,
- Egészségügyi Minisztérium: 32 460 szabadságra küldött, 47 257 megtartott,
- Kereskedelmi Minisztérium: 34 711 szabadságra küldött, 8273 megtartott,
- Külügyminisztérium: 16 651 szabadságra küldött, 10 344 megtartott,
- NASA: 15 094 szabadságra küldött, 3124 megtartott.
Jelenleg bizonytalan, hogy a leállás meddig tart. A szenátus október 2-án további szavazásokat tervez. A Képviselőház, amely eredetileg nem ülésezett volna a héten, rendkívüli ülést tarthat. A megoldás kulcsa az, hogy a republikánusoknak legalább 7 demokrata szavazatra lesz szükségük a szenátusban a finanszírozási törvény elfogadásához.
Elemzők szerint az Egyesült Államokban egyre polarizáltabb politikai légkörben, különösen a szélsőséges politikai csoportok befolyása miatt, a jelenlegi helyzetben nehezebb lesz kompromisszumra jutni a kormány újraindítása érdekében. A politikai vezetőknek nehéz lesz visszakozniuk saját aktív támogatóiktól, ami a patthelyzet elhúzódását vetítheti előre.
A Fehér Ház közben az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint tömeges kirúgások végrehajtására akarja kihasználni a kormányzat leállását. Az elbocsátások főleg olyan pozíciókat érintenének, amelyek nem egyeznek meg a Trump-kormány programjával, és véglegesek lesznek. „Sok embert rúghatunk ki” – mondta Trump kedden riportereknek.
(Cikkünk bővült)
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!