
Antal Bálint
Emberi maradványokat találtak a svájci gleccseromlás helyszínén
A katasztrófa helyszínén egy 64 éves pásztort keresnek eltűntként a hatóságok.
Megjelent Nemes Jeles László Árva című filmjének első előzetese
Az Oscar-díjas rendező új filmjét október 23-án mutatják majd be.
Mesterséges intelligencia segítségével készülő filmek is nyerhetnek Oscar-díjat
Az Akadémia egy új szabályozásban döntött erről.
Egy utolsó koncert erejéig összeáll az eredeti Black Sabbath
A zenekar július ötödikén ad egy utolsó koncertet Birminghamben, amin gyakorlatilag az egész kortárs metál színtér is fellép.
Szlovák pszichológusok nyílt levélben kérik Robert Ficót, hogy mondjon le
Levelükben többek között azzal érvelnek, hogy Fico egyre agresszívebb az őt ért merénylet óta. Fico válaszában „elcsépelt viccnek” nevezi a róla leírtakat.
Megérkezett Izraelbe az első három átadott túsz
Az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodás részeként a Hamász átadta a Vöröskeresztnek az első három túszt, akiket még 2023 októberében, az első támadások alkalmával ejtettek foglyul.
Mégsem Cillian Murphy látható a 28 évvel később trailerében
Sokan biztosra vették, hogy a posztapokaliptikus horror folytatásában zombiként tér vissza Cillian Murphy, a film producere azonban eloszlatta a kételyeket.
Európában turnézhat jövőre a Rolling Stones
A zenekar tavalyi, Hackney Diamonds című lemezét turnéztatja majd, a dátumokat és helyszíneket heteken belül bejelenthetik.
Több áldozata van az újabb orosz rakétatámadásoknak Ukrajnában, Kárpátalját is lőtték
Kárpátalja területén két rakétát lőttek le, és egy drón is lezuhant. Az ukrán külügyminiszter szerint az orosz hadsereg az eddigi egyik legnagyobb légitámadást indította békés ukrán célpontok ellen....
Tom Cruise, Red Hot Chili Peppers, Billie Eilish, Snoop Dogg – Los Angeles rárúgta az ajtót az...
Párizsnak a grandiózus megnyitót végül nem sikerült túlszárnyalnia, a város a Stade de France stadionban, szokott módon zárta az olimpiát. Los Angeles viszont ízelítőt adott abból, mivel nyomná le...