Emberi maradványokat találtak a svájci gleccseromlás helyszínén

Június elején omlott le a dél-svájci Birch-gleccser, ami szinte teljesen betemette Blatten települését. A területen a keresőcsapatok most emberi maradványokat találtak, írja az MTI.
A közlemény szerint a maradványok azonosítására még várni kell, de a helyi hatóságok azt is elmondták, hogy a gleccseromlás után eltűntként keresnek egy 64 éves pásztort, aki a katasztrófa idején a korábban lezárt területen kívül tartózkodott.
Ahogy arról korábban ebben a cikkünkben is írtunk, katasztrófa a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint zajlott, pedig a legtöbben, köztük az előzményeket megfigyelő geológusok is abban bíztak, hogy egy nagy csuszamlás híján mindenki visszatérhet majd az otthonába.
A lerombolt elpusztult falu több mint 300 lakosát a katasztrófát megelőzően kitelepítették, az omlás következtében Blattenre viszont több millió köbméter jég, sár és szikla zúdult, a kár pedig több százmillió frankra rúg.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!