Dokumentumfilm készült az ausztrál breaktáncosról, akire gyűlöletcunami zúdult a párizsi olimpián

Mindössze néhány órával azelőtt, hogy Ausztráliát képviselte volna a 2024-es párizsi olimpia megnyitóján, a 37 éves Rachael Gunn pánikrohamot kapott az olimpiai falu közepén – ez abból a dokumentumfilmből derült ki, amit a Netflix forgatott a versenyzőről.
„Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a sírást… Pánikrohamot kaptam. Mit csinálok? Mit tettem? Ezt kellene tennem?” – elevenítette fel, amikor az érmekért harcoló sztársportolókkal együtt felszállt a hajóra, ami a Szajnára vitte őket, Párizsban ugyanis nem hagyományos megnyitó és felvonulás volt, hanem a város szimbólumának számító folyón tettek egy kört.
A BBC cikke szerint a Raygun nevet viselő sportoló azzal szerzett kétes értékű hírnevet, hogy emlékezetes táncot mutatott be. Annak örült, hogy kis vidámságot hozott az olimpiát nézők életébe, de azért azt nem gondolta volna, hogy ekkora gyűlölet zúdul majd rá.
Kevéssel a produkciója után 54 ezren írtak alá azt a petíciót, ami azt követelte, hogy vizsgálják ki, egyáltalán hogyan indulhatott el Gunn az olimpián, köze volt-e ehhez a férjének, Samuel Freenek, aki egyben az edzője is.
„Nagyon nehéz volt, amikor az én hitelességemet és Sammyét is megkérdőjelezték, az etikát és a motivációinkat. Úgy éreztem magam, mint egy szélhámos. Elég vad volt, ahogy olyan terekben váltam beszédtémává, amelyekről soha nem gondoltam volna, hogy valaha is azzá válok” – vallotta be.
A dokumentumfilm feltárja, hogy Gunn édesanyja a felkészülés alatt három agyi aneurizmát szenvedett. Gunn maga is antidepresszánsokat kezdett szedni a szorongásos érzések enyhítésére. A film részletesen mutatja be, hogyan kezdett leesni neki, mire vállalkozott, miután megszerezte az olimpiai kvótát.
„Nagyszerű volt, de egyben megterhelő is, amikor olyan emberekkel edzettem, akik gyerekkoruk óta ezt a sportot űzték, míg én nem. Ekkor kezdett először eszembe jutni, hogy világbajnokokkal és olyan emberekkel fogok szembenézni, akik évek óta nagy színpadokon nyernek versenyeket, és én mégis ki fogok menni oda közéjük, és a legjobbamat fogom nyújtani” – mondta a dokumentumfilmben. Elismerte, atletikus képességekben messze előtte jártak a fiatalok, neki a kreativitására volt szükség.
Azt is elmondta, hogy a világbajnok litván versenyző dicsérte a mozdulatait, és összességében jó volt a hangulata. A breaktánc a Los Angeles-i olimpián már nem szerepel a programban.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom