Szilágyi Áron ezüst-, Pásztor Flóra bronzérmet nyert a genovai vívó Európa-bajnokságon
Szilágyi Áron ezüstérmet nyert a férfi kardozók genovai vívó Európa-bajnokságán szombaton. A hosszú kihagyás után visszatérő Szilágyi ezzel az eredménnyel jelezte, hogy továbbra is ott van a kardvívás nemzetközi élmezőnyében – írta az MTI.
Az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes Szilágyi a párizsi olimpia után tavaly szeptember elején Achilles-műtéten esett át, és csak májusban szerepelt ismét nemzetközi versenyen. Szilágyi a mostani Eb-n öt győzelemmel és egy vereséggel egyből a legjobb 32 közé jutott a csoportküzdelmekből. A főtáblán az első asszójában taktikus vívással múlta felül a lengyel Olaf Stasiakot, majd még magabiztosan verte az orosz Dmitrij Danyilenkót. A döntőért a francia Jean-Philippe Patrice ellen vívott, aki a 32 között Rabb Krisztiánt múlta felül egy tussal. Az elődöntőben Szilágyi továbbra is nagyon ment előre, megint érvényesíteni tudta elképzelését, és 15-9-es sikerrel bejutott a döntőbe.
Az aranyért egy másik franciával, Rémi Garrigue-gal vívott, és bár az asszó első felében 8-3-ra is vezetett, a folytatásra feljavult az ellenfele, fordított és 15-11-re nyert. Szilágyi a magyar küldöttség második érmét szerezte a tőröző Pásztor Flóra bronzérme után.
A 2023-as Európa Játékokon második, a tavalyi olimpián nyolcadik helyezett Pásztor Flóra a csoportkört öt győzelemmel és egy vereséggel zárta, ezzel ő is rögtön a 32 közé került. A főtáblán magabiztosan nyert a lengyel Karolina Zurawska, a francia Pauline Ranvier és az ukrán Darija Mironyuk ellen, így ezzel már biztos volt, hogy érmet nyer.
Az elődöntőben a francia Eva Lacheray-vel került szembe. Az első tust ő adta, de aztán ellenfele fordított, sőt, el is lépett 6-2-re. Lacheray kezdeményezett, miközben Pásztornak többször nem volt pontos a hegye. Az első harmad 5-8-as állásnál ért véget, a szünet után pedig a francia tovább növelte előnyét. Öttusos hátrányból a magyar tőröző két jól sikerült akcióval felzárkózott, de aztán megint ellenfele akarata érvényesült. Az összességében sikeres menetelésével Pásztor Flóra a magyar küldöttség első érmét szerezte a genovai Eb-n.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!